Nagy évértékelő
Még sosem csináltam ilyet, de mikor máskor kéne elkezdeni, mikor az ember már majdnem egy éve blogol? Pláne, hogy 5-kor keltünk, még csak negyed 7, Tádé cuki, Tamás alszik. Belevágok.
JANUÁR: Pár perce még nem gondoltam, milyen nehéz lesz felidézni, mi volt nem is egészen egy éve. Túljutottunk az ünnepeken, fogyni akartam. Észre se vettük, ahogy szép lassan elindul 2018, mivel a gyerek mellett eléggé minden nap ugyanolyan. Elkezdett kúszni, mászni, felült már ilyenkor, etetőszékből evett, próbálgattuk az új ízeket, elég nagy sikerrel.
FEBRUÁR: Februárban döntöttem úgy, hogy újrakezdem a blogolást. 3 éves évfordulónk volt a férjemmel, születésnapja is volt, 3 óránként etettünk, 2 óránként altattunk (jesszus, de rég volt!), elkezdtük várni a tavaszt, szerveztük a márciusi utazást.
MÁRCIUS: Elutaztunk gyerekkorom emblematikus nyaralóhelyszínére, Parádsasvárra, március 15-én a Kékesen voltunk hóesésben, de eljutottunk Egerbe is esőzésben, feljutottunk a csillagvizsgálóba is, életem legjobb rántotthúsos szendvicsét ettem meg a zuhogó esőben Egerben az autónkban. Jókat nevettünk, szép helyeket láttunk, gyönyörű szállásunk volt. Nagyon jó kirándulás volt. Kitaláltam, hogy egy program szerint rendben tartom a lakást, aminek a nagy részét azóta elhagytam, mert a gyerek mellett már nem (úgy) fér bele. Előjött a lumbágóm, nem jött ki hozzám a mentő, anyu feljött segíteni, abbahagytam a terápiára járást.
ÁPRILIS: Megvettük a második babakocsink, ami a gyerekes lét egyik legjobb döntésének bizonyult. Voltam húgommal pecséttervező workshopon, amit úgy élveztem, mint egy kisgyerek. De volt más kézművesség is: belevágtam a varrásba, amire azóta sajnos kicsit kevesebb időm van, pedig olyan szívesen csinálnám. Egyre több energiám és időm volt, így úgy döntöttem, visszamegyek dolgozni. Még áprilisban eldöntöttük, hogy mehet, így alig vártam, hogy a hivatalos út után végre újra belevághassak a szövegírásba. Áprilisban voltunk először kettesben Tádéval Pesten, bkv meg minden, nagyon izgultam előtte, de végül sikeres volt az akció. Azóta is izgulok, ha ketten megyünk, de merem csinálni és jól szokott elsülni.
MÁJUS: Májusban sokat volt itthon Tamás, elterveztünk egy hetet: itthoni nyaralás, aminek az volt a célja, hogy ne csak úgy elfolyjanak a napok, hanem minden napnak legyen értelme és valami plusz hozadéka. Voltunk a Dunakanyarban, lángosoztunk, Tádé életében először lovon is ült. Májusban már elkezdtük a játszóterezést is, ami a nyár egyik legjobb dolgává nőtte ki magát. Elhatároztuk, hogy elmegyünk Szlovéniába nyaralni.
JÚNIUS: Juhú, Tádé 1 éves! Hosszas érzelmi hullámvasút után eléekezett a születésnap. Emlékszem rá, mennyire megviselt az érzelmi készülődés – azóta sem viselt meg semmi annyira érzelmileg. Felidézni a szülést és az az előtti napokat, a kettesben létet, a családdá válást, akkora sokk. Tádé megtanult már ekkorra rég felállni, kapaszkodva járt, ritkábban aludt (de még mindig az erkélyen), egyre több foga lett, mindent megevett, amit csal adtunk neki. Belevágtam Murakami Haruki életművébe, ami egyértelműen az év intellektuális élménye volt számomra.
JÚLIUS: Újra elkezdtem dolgozni, ráadásul úgy alakult, hogy egyből két helyre dolgoztam be – és dolgozok be azóta is. Tamás felmondott, elkezdődött a hosszú, közös nyár, ami a munkakeresés stresszét leszámítva csodálatos volt. Elmentünk Szlovéniába a tengerpartra nyaralni – Tádé itt tanult meg járni. Szuper volt, vittük anyut is, Tádé imádta a vizet, összebarátkozott egy nagyfiúval, jókat ettünk, ittunk, szépeket sétáltunk.
AUGUSZTUS: A Káli-medencébe mentünk nyaralni, ami szenzációs volt. Gyönyörű hely, szép szállás, saját medence, jó kajálások, szép városok, Tádénak villámhasmenés, de jó volt nagyon. Tádé elkezdett folyamatosan mozogni, egyre nehezebb volt nyugton tartani – azóta már fel is adtam ezt a kis idillre vonatkozó vágyam. Tamással házassági évfordulóztunk, 2 éve volt, hogy egybe keltünk. Voltak érzelmi mélypontok és magaslatok, szomorúság a nyár vége miatt, sok játszóterezés és séta. Szép lassan feljött pár kiló, amitól azóta sem sikerült megszabadulnom.
SZEPTEMBER: Tamás újra dolgozik, egy szomszéd településen lévő cégnél, így jóval többet tudunk együtt lenni. Ezzel együtt mégis keveset vagyunk együtt, főleg egy ilyen élménydús nyár után. Tádéval egyre nehezebbek a napok, a gyerek egyre elevenebb, a karám már régóta nem segít semmit. Elkezdtem bent altatni, ami siker, de az altatás azóta is nehéz. Érzelmi hullámvasutak, önostorozó kérdések, sírás a távolságok miatt, szóval elkezdődik az őszi melankólia. Persze vannak jobb passzok, de alapvetően ez az ősz kicsit borongósra sikerült. Tádé 15 hónapos lett, az idő repül.
OKTÓBER: Az idő gyönyörű, szép hosszú őszünk volt, így sokat játszótereztünk, ami azóta is nagyon hiányzik. Jó volt anyukákkal beszélgetni és elnézni, hogy a gyerekek hogy játszanak. Volt derkfáját az évben már sokadjára, két éve tudtam meg, hogy Tádéval terhes vagyok és ekkor tudtam meg azt is, hogy újra teherbe estem. Elkezdődött a készülődés és a várokozás és a hormonális ugrándozások. Egyszer fent, egyszer lent. Örülök neki, hogy ott lakunk, ahol, Tádé elkezdett mesét nézni. Névnapoztunk, ünnepeltük Tádét.
NOVEMBER: Rögtön a hónap elején rossz hír, elment a baba. Nagyon nehéz napok voltak, de szerencsére és a családi kör támogatásának hála hamar túllettem rajta. Igaz, a mai napig rosszul esik, hogy velünk ilyen történt, de inkább már előre nézek és nem hátra. Történnek jó dolgok is, Tádé elkezdett hisztizni és megérkezik a Ringa hordozónk is, amivel új távlatok nyíltak meg előttünk. A 17 hónapos Tádétól el vagyok ájulva, olyan ügyes.
DECEMBER: Elkezdtük az ünnepi készülődést. Mintha nem idén lett volna november, olyan messzi a vetélés emléke. Fura dolog az emlékezet. Szülinapom van, 33 lettem, Tádé pedig másfél éves. Ügyes, okos, jókat játszik, engem azonban egyre jobban megvisel a bezártság és az egyedüllét. Érzelmileg inkább fent, mint lent, sokat segít az advent.
Hihetetlen gyorsan repül az idő. Tádé másfél éves lett, a blogomon több mint 150 bejegyzés van, Tamás a 3. helyen dolgozik idén. Én is dolgozom és itthon is helyt állok. Tádé megtanult járni, remekül koordinálja a mozdulatait, világot lát, barátkozik, duplózik pogácsát lop. Nehéz lenne kiemelni, mi volt a legjobb az évben, de talán az, hogy Tádé ilyen szépen fejlődik és hogy még ha nem is a szerencse hozta, de hogy ilyen sokat voltunk együtt. A legrosszabb az, amikor elbizonytalanodom magamban és az egyedüllét és láthatatlanság elfogadása, megélése.
Jövőre szeretnék végre fogyni, szeretném, ha összejönne a tesóprojekt, várom, hogy Tádé beszéljen. Szeretnék kicsit utazni, minél többet lenni a családdal és minél kiegyensúlyozottabban vinni a hátamon a mindennapokat. Barátkozni, nyitni és – ami idén már elég jól összejött amúgy – minél kevesebbet puffogni. 2019, sok szépet hozz nekem!
