Két helyről szerzem be a kaktuszaimat és pozsgásaimat, az egyik az az apukám kertje, a másik pedig a helyi, minden tavasszal megrendezésre kerülő kaktuszkiállítás és –vásár. A kis családunkban immár hagyomány, hogy ellátogatunk, ez volt a harmadik vásárunk: első évben terhesen, Tamással szereztünk be pár szép kaktuszt és pozsgást, tavaly már Tádéval, idén újra terhesen ÉS Tádéval.

Nem tudom, nagy vásárnak számít-e, 4-5 kiállító van, akik elhozzák a gyűjteményük szép darabjait is, és persze vásárolni is lehet tőlük.

Mi nagyon szeretünk nézelődni, és ugyan egyikünk sem ért a növényekhez, mégis lelkesen gyűjtjük őket, eddig még az összes, vásáron beszerzett növény életben maradt, bár némely pozsgás felnyurgult kicsit. Igyekszem őket sok törődéssel és szeretettel ápolni, tulajdonképpen meghálálják, pedig még a nevüket sem tudom.

Idén elhatároztuk, hogy nagyobb darabokat fogunk vásárolni, mert az egészen picik már nem férnek és nem valami tempósan nőnek. Úgy döntöttünk, inkább kevesebb, idősebb darabot fogunk vásárolni, és csak olyanokat, amik mindkettőnknek tetszenek. Így esett a választásunk négy szép kis növényre, az egyik, ha jól bánok vele, elvileg szeptemberben virágot fog hozni, a másikon vannak bimbók is (ezt elfelejtettem lefotózni), a harmadik pedig egy nagyon aranyos kis fácska, a negyedik pedig egy rózsaszín pozsgás.

Tádé a háromból négy árust elvarázsolt, integetett nekik, mosolygott rájuk és kedveskedett nekik, így a bácsi, akitől két kaktuszt is vettünk, búcsúzóul adott egy virágzó kis kaktuszt neki ajándékba, mondván nem lehet elég hamar gyűjtővé válni. Irtó jól esett mindhármunknak.