Harminc múltam

egy koraharmincas nő mindennapjai

Az élet megáll egy kicsit

2018. november 08. 10:27 - juditvagyok

Október közepén pozitívat teszteltem. Nagyon vártuk már, mert elterveztük: jövő nyáron jön a kistesó. Szerencsénk volt, mert hamar összejött, nagyon örültünk neki.

Teltek a napok, és nem akartam elhinni, hogy sikerült. Egyszerűen nem éreztem magamban, hogy terhes vagyok, féltem, hogy valami baj lesz – egész más érzések keringtek bennem, mint az első terhesség során, de betudtam annak, hogy minden terhesség más.

Aztán tegnapelőtt elkezdődött a rosszullét. Hányinger, hányás, étvágytalanság, émelygés – nemcsak a határtalan fáradtságot éreztem, hanem ezeket is. Nagyon megörültem, végre kezdődik, nem érdekelt, hogy nem eszem, hogy rosszul vagyok, csak az, hogy végre itt van. Elkezdődik a kapcsolatunk.

November 26-ra kaptam csak időpontot a nőgyógyászomhoz, így elmentem egy első vizsgálatra a helyi sztk-ba, mert már nem bírtam tovább a kíváncsisággal, és meg mert nem akartam lekésni semmiről.

A fiammal mentünk, ami miatt külön izgultam, hogy amíg engem vizsgálnak, jól viselkedik-e, de nem kellett volna félnem, tökéletesen viselkedett.

- Hát… Az a helyzet, hogy nem látok életjelet.

- Akkor nincs terhesség?

- De van, úgy látom, ikerterhességnek indult, az egyik fejlődött csak tovább, de csak egy megnövekedett szikhólyagot látok, se szívhang, se életjel. Felkelhet.

Nem akarom elhinni. Rohanok felöltözni, hogy aztán beszélgessünk, biztos rosszul értettem valamit. De tudom, hogy nem. Leülök, kinyomtatják az ambuláns lapokat és egy beutalót a Szent Imrébe, hogy csináljanak egy kontroll ultrahangot. Elmondja megint ugyanazt.

  • És ha így van, akkor ki kell üríteni a méhet.
  • Értem.

Dehogy értem, hogy érteném. Ez nem velem történik. Fogom a cuccaim, alig várom, hogy felhívjam az orvosom meg a Szent Imrét, és segítsenek, mondják nekem azt, hogy semmi baj, Judit, rossz volt a műszer, most jó a vizsgálat eredménye, minden rendben van.

Sírva jövök ki az sztk-ból, hívom a férjem, akit szintén lesújt a hír, és bánja, hogy nem tud velem lenni. Hívom anyukámat, aki szintén nem tud semmi jót mondani erre, mindketten biztosítanak a szeretetük felől. De egyedül vagyok, nagyon. Alig várom, hogy hazaérjünk és sírhassak tovább, hogy aztán elfelejthessem és holnap úgy kelhessek, hogy minden rendben van, meg sem történt, ami megtörtént.

Felhívom a Szent Imrét, ahol egy nem túl empatikus hölgy közli velem, hogy csak 1-től adnak időpontot. Elmondom neki, mi a helyzet, majd közli, hogy nincs délután rendelés, ez nem sürgős eset, majd kapok a jövő hétre vagy az után időpontot, ha nem vérzek, akkor nem sürgős, és ahhoz, hogy „kiürítsék a méhem”, két vélemény kell, úgyhogy majd 1 után telefonáljak.

Hirtelen nem tudok rá kellőképp visszavágni, de már bánom: kellett volna. Egy kiszolgáltatott, félő, aggódó kismamával ugyanis nem lehet így beszélni. Senkivel sem, aki a problémáját előadja és segítséget kér.

Aztán hívom az orvosom asszisztensét. Sajnos nem tudnak segíteni, a doktornő a héten szabadságon van, nagyon sajnálja, vigyázzak magamra. Jó, vigyázok. Mintha nem lenne már tök mindegy.

Hazaérek végre, kicsit elengedhetem magam, telefonálhatok tovább, Tamással, anyuval, kiborulok, ilyen nincs, ez nem lehet, én terhes vagyok, érzem, rosszul vagyok, nekem júniusban szülnöm kell. Aztán néha elpilled a sírás, mert itt van Tádé, róla gondoskodni kell, etetni, altatni. Itt a munka is, abba is belefeledkezek, de ez mind nem jó, mert csak elfeledkezem róla, hogy mi van, hogy itt van bennem valami, ami lehet, hogy nem él, aztán amikor ez újra eszembe jut, akkor nem tudok mit kezdeni a valósággal.

Végre 1 óra, hívhatom újra a Szent Imrét, és végre egy megértő és segítőkész emberrel tudtam beszélni, holnapra kaptam is időpontot.

Persze ettől nem könnyebb, nem jobb, nem egyszerűbb, csak azt tudom, hogy holnap ilyenkor már tudni fogom, hogy mi van. Nem szabad beleélnem magam, hogy nincs semmi baj, de nagyon nehéz ez. Csinálom a dolgom, néha elfelejtem egy-egy pillanatra az aggódást, a hiányt és az űrt, aztán belémhasít, hogy ne felejtsem el. Én úgy sajnálom.

------

Mindez tegnap történt. Éjjel alig aludtam, vártam, hogy elérkezzen a ma délelőtt és az időpont, amikor elvégzik rajtam a vizsgálatot. Berohanok a Szent Imrébe, beadom a beutalóm és várom, hogy szólítsanak.

Szólítottak. Megvizsgálnak és azt mondják, mintha, talán, itt látszik, hogy pulzál, igen, van életjel. Nem valami izmos, de van. Várjunk. Várjunk, és akkor eldől, hogy mi lesz, hogy mi van: vagy egy késői megtermékenyülés és akkor még korai a vizsgálat, vagy épp „elhalás alatt van”. Figyelni kell, ha baj van, akkor pedig azonnal menni a kórházba. Vigyázzak magamra.

Mást nem tehetek, várok és vigyázok, és azt gondolom, minden rendben van. Mint mindig, az idő itt is mindent el fog dönteni. Lehet, úgy tűnik, hogy várni nehéz, de nekem még sose volt ilyen könnyű, amíg nincs baj, és várhatok, addig az azt jelenti, hogy rendben van. Hogy terhes vagyok és fejlődik, aminek fejlődnie kell. Életem legkeményebb napja van mögöttem.

-----

Ez eddig a hétfőnek és a keddnek a történése. Szerdán végül a kórházban kötöttünk ki. Vizsgálatok, de már az elsőnél kiderült, hogy elment éjjel a terhesség. Aztán átnéztük a lehetőségeket, fél órára úgy volt, hogy be is kell feküdnöm, de aztán végül hazaengedtek.

Azóta próbálom elfogadni azt, ami történt. Ha így kellett lennie, hát így lett. Nem könnyű, nagyon fárasztó és fájdalmas órák vannak mögöttem. Nemhogy nem könnyű, inkább kifejezetten nehéz. A bizakodás talán még nehezebbé tette a dolgot, de ez van.

Most túl vagyunk egy ilyenen, még dolgozom magamban, mi történt és szomorkodom. De sokat jelent, hogy van már egy egészséges nagyfiunk, akire ha ránézek, azért eszembe jut, hogy minden rendben van. Sokat jelent az is, hogy a környezetem végig próbált nyugtatni és mellettem volt, minden idegszálukkal. Nem azt mondták, amit hallani akarok, hanem a realitások talaján tartottak, mégis támogatva, gyengéden. És hát itt van a fiam, aki ugyan biztos megérezte, hogy nincs minden rendben, mégis maradt az a jó kedélyű, kedves, nyitott, bizonyos keretek közt rugalmas gyerek, aki mellett anyának, jó anyának, gondoskodó anyának érezhetem magam.

 

komment
süti beállítások módosítása