Az elmúlt két hét nem is olyan édes semmittevéssel telt. Ti észrevettétek már, hogy az olvasás lustává tesz? Én legalábbis belesüppedek a fotelba vagy amőba módjára elnyúlok a kanapén, és azt az időt, amit annyi mással tölthetném, olvasással töltöttem. Épp csak hogy elvégeztem a házimunkát, volt, hogy Tádé szegény bébiételt kapott, mert „csak még egy fejezet”, és hopp, már dél is van és enni kell neki adni.

Ez persze nem panasz, igazából örülök neki, hogy újra rákaptam erre a fajta lustaságra. Befejeztem A huszonhetedik várost, jól fel is idegesítettem magam a végén, azóta is azon gondolkozom, hogy mennyire jó, hogy nem ez volt az első Franzen, amit olvastam, és bánkódok azon, hogy milyen kár, hogy már mindent olvastam tőle és pont ez a legutóbbi. Olyan ez mint mikor egy tál eperből az utolsó szem ízetlen. Bosszantó, nem? Dehogynem.

Aztán befejeztem egy kifejezetten jó Agatha Christie-t is, Zátonyok közt, nem olyan híres, de nekem jobban tetszik a Gyilkosság az Orient Expresszennél. Az pl sajnos egyáltalán nem jött be, szerintem túlértékelt regény. Ez viszont pont azt nyújtja és pont olyan hosszan, amit az ember egy Christie-krimitől vár.

Aztán most, hát engem sem került ki, de napközben A Szolgálólány meséjét olvasom, ami nagyon bevonzott. A sorozatot nem nézem és nem is hiszem, hogy Tamást rá tudnám venni, hogy abban a kevés esti szabadidőnkben pont ezt nézzük a zombik helyett, viszont nagyon tetszik olvasni. Van benne valami túl egyszerű, lecsupaszított nyelviség, ami a sztorival annyira párhuzamban van, hogy visz előre nagyon az olvasásban. Szóval tetszik, régen olvastam ráadásul nem krimit vagy Franzent, úgyhogy külön jól esik.

Persze ehhez az egész luxushoz az kell, hogy a gyerek olyan legyen, amilyen. Nem akarom a mellem veregetni nagy büszkén, hogy milyen csodálatos napjaink vannak, mert ez nem lenne igaz, de alapvetően magunkra húzom a szobájának az ajtaját és eljátszik, amíg én mellette olvasok. Most is a kis montessori-tornyát bűvöli, meg próbál macijárni, beszélget és néha idejön és megsimogat. Én ezt mondjuk nem hinném el másnak, de ez a mai nap ez ilyen. Meg is érdemlem amúgy, azt hiszem. Mindenki megérdemeli, nem azért, csak például tegnapelőtt nem ez volt, hanem a nyüsszögés és nyefergés, amikor nem volt jó a rágóka csak az én lábam arra, hogy a fogát hegyezze, és pisilni nem tudtam anélkül, hogy ne sírna. Nem volt jó a kaja, nem volt jó semmi, tegnap este elaltatni nem tudtam, hát vannak ilyen kudarcok, épp ezért milliószors nap az, amikor nincs kudarc, hanem minden megy olajozottan és mosolyogva. Sok munka volt benne, hogy végre beálljunk egy új napirendre. Végre nem 5-kor, hanem 6-kor kelünk (gyorsan egy kis képzeletbeli lekopogás), általában könnyen megy az esti altatás, és általában tényleg jók a napok. Csak lassan telnek, az idő meg gyorsan – ki érti ezt, pár hét, és egyéves. Egyszerűen nem tudom elhinni.

Nyár volt és rossz idő. Aznap már nagyon vártuk az iskolakezdést, mint általában minden nyáron, már júliusban bevásároltunk a következő tanévre, megkockáztatva, hogy esetleg jöhetnek még menőbb csomagolópapírok vagy füzetek. Kinyitottuk a nagy asztalt az előszobában, és nekikezdtük becsomagolni a füzeteket.

Nyár volt és rossz idő, egész héten. Parádsasváron voltunk nyaralni, még a nagy cserépkályhába is be kellett fűteni, annyira rossz volt az idő. A tévében a Tüskevárat adták, azt néztük, meg a Kemény kalap és krumpliorrot.

Nyár volt és elmentünk bevásárolni a sulikezdéshez, és Ágika nagyon beteg lett hirtelen, hányt is. Aztán hazamentünk és egy hétig betegek voltunk és mesét néztünk.

Tavasz volt és beteg voltam, még nem kamasz, de már elég nagy ahhoz, hogy pár órát egyedül töltsek. Volt kréker keksz, mert beteg voltam és akkor azt szerettem meg a paradicsomos húsos bébiételt, és néztem a Hupikék törpikéket. Nagyon sok részt.

Még ovis voltam és beteg voltam. Volt egy kitűzőm, amin Mickey egér volt. Felvettem, otthon voltam. Volt a tévében tévétorna meg az Elsüllyedt világok. Néztem. Imádtam.

Még ovis voltam és nyár volt. Szupermeleg, estefele, naplementés idő. Mama csinált rántottát vacsorára, meghintette pirospaprikával, és kint vacsoráztunk majd az erkélyen, csak vártuk papát, hogy hazaérjen a juliskásból, ahonnan hozott friss zöldségeket, zöldhagymát, paprikát, paradicsomot.

Nyár volt és apu Dániában volt, és az unokatesómék meg nálunk, és Edina összefirkálta a falat narancssárgával és leradíroztuk.

Nyár volt és mamáéknál voltam és papa visszavitte a földvárira a daciát, mert ott volt a garázs, és mehettem vele és ülhettem elöl. Aztán hazamentünk.

Tavasz volt és már nagyon vártuk, hogy megszülessen végre Ágika, már három hete a kórházban volt anyu, és mondtam is, hogy inkább már nem is kéne tesó csak jöjjön már haza, de ez nem így működik, és akkor kaptam egy lila mackóegyüttest aputól meg egy fehér kopogósszandált.

Még ovis voltam, négyéves, és nagyon szerettem volna születésnapomra egy lila kötött lambadaszoknyát pillangóujjú lila kötött pulóverrel. Születésnapomra egy zöld csíkos mackót kaptam inkább.

Az utóbbi napok fura kábulatban telnek. Egyszerre vagyok izgága és fáradt, békés és nyugtalan, hetek óta kialvatlan. Pedig a gyerek végigalussza az éjszakát, én 9-kor már szégyen vagy sem, belelalszok sokszor a sorozatba vagy az olvasásba. Próbálom az ébren töltött időt minél aktívabban és feltöltőbben tölteni, de ez nem mindig sikerül. Hiányzik most valami, a lendület, ami a kitartáshoz kellene, és nem tudom, honnan tudnék megújulni, miből tudnék egy jó nagyot meríteni. Próbáljuk átvariálni a gyerek napirendjét, hogy ne 5-kor keljen, de nem megy, a napi két alvást erőltetem most, de ő is hullafáradt, sok neki a 3-5 óra ébren, viszont este pikk-pakk elalszik és a napközbeni alvások is nagyobbak. Még pár napig csinálom, de ha ugyanúgy 5-kor kelünk, akkor semmi értelme, hogy ennyire kimerüljünk mindketten napközben. Szóval valahogy túl kell élni. Mutatom, mikkel próbálkozok.

1. Olvasás

Bizony, nem érdekel, ha nincs egyből kipakolva a mosogatógépből vagy akár már a bepakolás is csúszik, az elmúlt egy hétben sokat olvastam. Jonathan Franzentól nyúzom hónapok óta A huszonhetedik várost, de igazán csak a múlt héten lendültem bele, mióta újra időt szakítok napközben az olvasásra. Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy Franzen a legeslegkedvesebb íróm, gondolkodóm, kortárs férfim. Soha könyvtől annyit még nem kaptam, mint az ő regényeitől. Az emberi kapcsolatok alakulásának bemutatása, egy-egy család megismertetése, sorsok, szenzációs női és férfi karakterek, az érett nők és az útvesztett férfiak, leélt, javításra szoruló életutak, na ezeknek a mestere, a mondatszövésekről és apró gondolatokról nem is beszélve, úgyhogy ezekért cserébe még a sok természetvédelmi és madártani részt is képes vagyok elolvasni és a lázadó, fiatal női karaktereket is elviselem. Szóval Franzen, tőle is a Javítások meg a Szabadság, de ez a korai regény is tetszik. Most ez vonz be, van még belőle egy kevés, utána pedig várhatom, hogy új regényt írjon, mert úgysincs értelme mást olvasni.

2. Kocogás

Amikor azt érzem, hogy egyfelől semmibe se tudok belekezdeni, másfelől meg szétvet ez az egész, hogy csinálnék valamit, akkor Tamás rámszól, hogy vegyek cipőt, fussak el az utca végéig és vissza. És képzeljétek, működik. Nem nagy távok ezek és az idő is borzasztó, ami alatt lekocogom, de arra jó, hogy helyrerázódjanak bennem az energiák, hogy kicsit lefárasszon és utána tudjak vagy pihenni vagy csinálni valami értelmeset. Persze ehhez az kell, hogy itthon legyen és közben vigyázzon a gyerekre. Illetve kétszer mentünk mindhárman, egyszer ebből én kocogtam a babakocsival, ő meg rollerezett, hát az nagyon csudálatos lehetett, de nem érdekel, egyszer meg csak tolta utánam. Hihetetlen jó, ha ők is jönnek, mert hiába az énidő, nekem jól esik hátranézni és látni, hogy ott vannak.

3. Varrás

Ebben kéne már valamit újítanom, mert kezdem unni a kaktuszokat. Viszont reggel, amikor még a fiam szépen eljátszik maga, főzök egy kávét és gyorsan levarrok 1-2 kaktuszos kulcstartót. Mire Tamás felébred, már mutatom neki, hogy nézd, miket csináltam. Ha nem dicséri meg azonnal, megy a kudarcdobozba.

4. Reggeli séták

Egyszer olvastam valamilyen anyukáknak szóló blogon, hogy ne keseredjünk el, ha a gyerekünk hajnalba szokott kelni, inkább használjuk ki az időt, menjünk el már akkor sétálni, nyáron úgyis jobb idő van kora reggel. Én most ezt háromszor megjátszottam, de nagyon lefáraszt, hogy már nyitás előtt ott toporgunk a DM ajtajánál, vagy a nyugdíjasokkal együtt veszünk egy kis sajtot a LIDLben és 9-re már kifáradva érünk haza. Sajnos eleve minden csak 8-kor nyit, a sima sétát meg jobb szeretem délután, mások a fények, más a meleg, sokkal hangulatosabb mint ez a metsző, hirtelen emelkedő hőség. Úgyhogy ez nem lesz a mi műfajunk.

5. A növénykéim

Szaporítom a kis pozsgásokat, teszegetem ide-oda a növényeket és néha teszek egy körutat, hogy meggyönyörködjem őket. Szeretek rajtuk elbambulni, várom a csütörtököket, amikor locsolás van, néha kávéval vagy teával megtörölgetem a leveleiket a nagyobbaknak. A teraszokon is szeretek elidőzni, ez feltölt, pontosan addig, amíg nézem őket, utána huss.

Nem jön be mind, de próbálkozok. És hiába ez a mélyről jövő fáradtság, ez a tompa kimerültség, ahogy közeledik a szülés évfordulója, egyre erősebb bennem a vágy, hogy kell még egy, meg utána még egy, érzem, hogy ez milyen jó és hogy ezek a legszebb időszakok. Rengeteg öröm van benne, ahogy napról napra egyre kis ügyesebb, hiszen azért fáradunk ki ennyire, mert mindig bővül valami aprósággal a világunk. És napról napra egyre fakóbbak a szülés körüli kellemetlen élmények is, az első hetek nehézségei is, úgy érzem, erősödtünk sokat és másodjára, harmadjára már sokkal könnyebb lesz. Az optimizmus már megvan, csak egy kis lendület, egy kis plusz, na az kéne még.

Itt ülök 40 perce és kapkodok. Kaptam egy kis szabadidőt, már délután tudtam, hogy lesz, ittam is kávét, hogy ne aludjak el, és egész délután kicsit azon is járt az eszem, mi mindent fogok csinálni a kis szabadidőmben.

Aztán elmentek a fiúk, gyorsan összepakoltam utánuk, összeszedtem a ruhákat, becsuktam az ablakokat, új helyre tettem pár növényt, hopp, el is telt 15 perc.

OK, telik az idő, gyorsan, valamit, ami csak te vagy. Beteszem azt a Billy Joel számot, ami napok óta a fejemben megy és kétszer is meghallgatom, nagyon hangosan. De ez pocséklás, csak zenét hallgatni, valamit még muszáj, mert így értelmetlenül fog eltelni az énidőm.

Akkor gyorsan varrjunk egy kaktuszt közben, akkor már nem fogom akkora időfecsérlésnek érezni. De a kaktusz szar lett, nem is köt le a varrás, ezért csúnya. Abba is hagyom, megy a kudarcdobozba.

OK, telik az idő, de még van, mit csináljak. Mit. Pisilek egyet rohanva, megint találok pár dolgot, amit el kéne tenni, de nincs kedvem, nincs erőm, nehogymár dolgozzak most is.

Kapkodok mint egy tengerimalac, nem akarok belekezdeni az olvasásba, mert már úgyis mindjárt itt vannak, Franzen meg nem olyan, hogy két oldalt elolvasol és elég. Franzen olyan, hogy sokat olvasnál belőle, beleköltöznél kicsit. Minden regénye ugyanarról szól, húzom is egy kicsit ezt a legutóbbit, mert ez az utolsó, nincs több, nem tudom, mit olvashatnék utána, ami olyan mint ez.

Mit csináljak, olyan ez, mintha kapnál egy kis zsebpénzt, de hülyeségre költenéd. Kint szakad az eső. Nem tudok mihez kezdeni, az agyam ki van égve napok óta, és fogalmam sincs, hogy töltsem fel, rossz kedvem legalább nincs, elkezdek egy interjút olvasni, de csak felidegesít, hát erre nem lesz szükségem, megcsalásról olvasson, aki akar, kéne egy kis Miért éppen Alaszka?, de nincs most, egy kis Marilyn vagy Fleischmann, de jó is lenne.

Meghallgatom megint inkább a Billy Joelt.

Hülye tengerimalacok.

Nem sok jóra van kilátásom, ha igaz, hogy én is évekig fél 6-kor keltem. Tamás a mai napig koránkelő, és magam is emlékszem rá, hogy gyerekkoromban már úgy éreztem, 7-kor _illik_ felkelni, így Ágikát mindenféle fondorlatos módon felkeltettem, hogy ne legyek egyedül.

Szóval itt van ez a kisgyerek, aki sárgasággal indult, sokat aludt, nagyon sokat. Persze tudtuk, hogy ez nem jó, mert nem egészséges, de miután ez elmúlt, akkor is nagyon jó alvó lett. 3 hónaposan aludta át először az éjszakát, és egészen féléves koráig, amíg be nem durvult a fogzás, ment is ez szépen.

Az éjjeli 10-szeri kelés után én már meg sem említeném, hogy kétszer, háromszor kelni kell hozzá, tényleg, odakucorodok a fotelba félálomban, a karomba veszem és már alszik is vissza. Annak is nagyon örülök, hogy habár volt pár hét, szintén a fogak miatt, amikor minden hajnalban nálunk kötött ki, már erre sincs igény.

De az, hogy nemhogy 6-ig, de fél 6-ig és most már csak 5-ig alszik, arra nincs mentség. 

Drága fiam, ez így nem lesz jó, ha tél lenne, ez hajnali 4 lenne, ki hallott már ilyet, ilyenkor aludni kell, nem kukorékolni. Ma itt már fél 8-ra ki volt takarítva, meg volt varrva két kaktusz, megittam egy csomó kávét, még nem szállt fel teljesen a pára, de mi már sétáltunk, róttuk a köröket, hogy nyisson már ki a játszótér, hogy ott jól kifárasszam, és a délelőtti két rövid alvásból az egyik maradjon ki, hát kimaradt. Ott magyaráztam meg gajdoltam neki mint valami félkegyelmű az utcán, hogy ez egy virág, ez egy kutya, ne aludj, igen, ugat, tádékám, ne aludjál, mindjárt játszunk, ne aludj kérlek, na ezaz, gyere, játsszunk, nézd a forgalmat, mindjárt otthon vagyunk, ne aludj, eszünk egyet, utána alhatsz. 

Nem tudom, fog-e ez menni, elvileg már elég lenne neki két napközbeni alvás, dehát ez úgy szeret napközben aludni mint 5-kor kelni, anyu idegei azonban nem feszíthetők a végletekig. Kisfiam, kérlek, holnap csak 6-kor keljünk, én már azzal is nagyon boldog lennék.

Egyetlen Tinder-randim volt, ma vele élek, neki szültem gyereket. Azóta már több párt ismerek, akik Tinderen matcheltek össze és úgy látszik, tartós kapcsolatuk van, de más olyat nem, akik össze is házasodtak és már gyerekük is lenne. Pedig tudom, vagyunk már páran ilyenek. Íme a mi nem is annyira romantikus lávsztorink.

Telepítem, nézegetem, fél óra múlva match az egyetlen olyan sráccal, aki tényleg tetszett. Izgatottan várom, nyit-e, és gondolkozom, hogy ha ő nem, akkor mit írjak én neki. Az egyetlen olyan kérdést tette fel, amit akkor fel lehetett tenni. A bemutatkozómban ott volt, hogy semmi fölösleges pörgés, és ezen tényleg azt értettem, hagyjuk a játszmákat, a vörös rózsát a Budai várban, a sablonos randikat, melyek mindennél eredetibbnek akarnak tűnni, csak derüljön ki minél hamarabb, működik-e vagy sem, mert nekem erre már nincs időm – gondoltam 29 évesen, halálosan komolyan. Volt ott más is, hogy magas vagyok, hogy szereket sorozatokat nézni, sok semmitmondó kategória, ami annyira nem is semmitmondó, mert ezekkel szeretem tölteni az időm. És addigra már tudtam, hogy nem pörögni akarok meg óvatosan ismerkedni vagy megtalálni a Nagy Őt, hanem szeretnék végre egy társat, akinek minél kevesebb dolgot kell elmagyarázni, mert anélkül is érteni fogja, mi van és mi legyen. Nem valami romantikus, mi? Hát igen, mire megtanultam, mit keresek, addigra már nagyon kevés volt a margitszigeti kézenfogva lődörgés romantikafaktora.

Szóval megkérdezte, mit jelent ez, én leírtam és értette. És ő is sorozatnézős és ő se pörög és jó a helyesírása és jól néz ki és izgalmas vele beszélgetni, érzem, hogy nem direktbe nyomul, hanem csak érdekli, mi van, ki vagyok. Nem akar egyből bejelölni Facebookon, hanem hangoutson csetelünk, mesél, sokat, jókat és kérdez, sokat és jókat. Mindez hétfőn kezdődik, alig várom, hogy végre randizzunk, péntek lesz a mi napunk. Eljött a munkahelyem elé, aznap nem is tudok dolgozni nagyon, csak vártam, hogy végre 4 óra legyen. Egyből kiszúrtuk egymást a forgalmas tér két végéből, és onnantól hajnali 2-ig elrepült az idő. Mindent megbeszéltünk és nem beszéltünk meg semmit, a Kosztolányin a randi végén megkérdezte, leszek-e a barátnője, de akkor még azt sem tudtam, lesz-e 2. randi, miért lenne, túl jó ez. De lett, már másnap, és onnantól kezdve alig volt nap, amit ne együtt töltöttünk volna.

Aztán jött egy nagy pofon: nem akar se házasodni, se gyereket. Ő ebben nem hisz. Maximum a házasság. Szakítottunk egy egész éjszakára. Aztán újratárgyaltuk a dolgokat, haladjunk, majd lesz valami. Aztán eltelt egy év, és már nemcsak házasodni akart, de gyereket is, ma már 3-4 gyereket akar, a fiúk már csak ilyenek.

Aztán 2016. május 1-jén úgy döntöttünk, összeházasodunk. Mentünk szervezni, gyűrűt rendelni, izgatottan vártuk a dolgokat, pedig még másfél éve se voltunk együtt. De valahogy nem volt kérdés, hogy együtt vágjunk-e bele ebbe az egészbe, akkor is, ha vannak gondok, veszekedések, mert megoldjuk. 

Aztán egyik nap úgy volt, hogy együtt jövünk haza, de Tamás hívott, hogy nem jó, elhúzódott a munka, viszont nála van csak kulcs, valahogy oldjuk meg, várjam meg valahol. Mérges voltam, mert szerettem volna már otthon lenni, fáradt voltam nagyon. Aztán jött és láttam, majdnem kibújuk a bőréből. Bementünk boltba, vettünk neki cipőt, aztán mentünk haza. Megcsináltam a kis vacsoránkat a panel 10. emeletének napfényes konyhájában, amikor egyszer megjelent, hogy szeretne kérdezni valamit. És megkérdezte, képes volt megkérdezni, hogy játszhat-e egyet. Én akkor újból nagyon mérges lettem, mert egész délután azt sejtettem és azt kérdezgettem, hogy de ugye a gyűrű miatt késett, az lett meg? És ő meg itt szórakozik velem. Aztán nevetett egyet és megkérte a kezem.

Én meg bőgtem. Felhúzta a gyűrűt és én nem bírtam magamhoz térni, hogy akkor elkezdődött. Boldog voltam nagyon, izgatott és jókedvű. És ami igazán boldoggá tett, hogy láttam, ő milyen büszke és mennyire örül és mennyire várja, hogy a felesége legyek és családunk legyen. Aztán elmesélte, hogy volt egy kis kavarodás is, mert hiába rendeltük fekete gyémánttal, fehéret raktak bele, és ott kellett hagyni, de aztán még 2 megállónyira se volt, de hívta az ékszerész, hogy ki tudta cserélni, visszamehet érte, mehet a lénykérés.

És pont ez volt a semmi fölösleges pörgés, azóta is minden fontos eseményünknél nincs semmi túllihegve, csak történik, csináljuk, szeretjük, mi vagyunk.

Még idekívánkozik nekem, hogy innentől kezdve az esküvőig nekem nagyon nagy belső munka volt feldolgozni, hogy feleség leszek. Minden reggel, ahogy mentem dolgozni, úgy voltam vele, LÁTJÁTOK  A GYŰRŰM? Látjátok, hogy én pár hét múlva férjhez megyek és utána mindig Tamás lesz a férjem? Hogy valaki úgy döntött, hogy engem választ? Persze, hogy nem látjátok, de nem baj, én tudom, menyasszony vagyok, az egy nagyon különleges dolog, ha nem tudnátok, egy kicsit most különleges vagyok és egy kicsit pánikolok is, ez az egész az én titkom, nekem esküvőm lesz, bizony, utána lesz gyerekünk is meg lakásunk, felnőttem, bizony, én már egy felnőtt nő vagyok, Judit, a neved is más lesz nemsoká.

Holnap lesz két éve, hogy menyasszony lettem, és akkor még nem is sejtettük, hogy két évre rá pedig lesz egy napra pontosan 11 hónapos kisfiunk.

Tavaly április végén, május elején ültem a kanapén és hallgattam, ahogy szemben az ovisok a nyitott ablakok mögött az anyák napi műsorra készülnek. Azt hittem, én erre immunis leszek, pedagógusszülőkkel, korábban is ovi-szomszéddal hallottam én már minden anyák napi műsort, kiskacsa fürdik meg ilyenek, hogy lehet ezen meghatódni. Gondoltam korábban. Aztán tavaly, amikor már a 8. hónap telt a terhességből, mondom, itt ültem a kanapén, és zokogtam a kiskacsafürdiken, az óvó nénik és gyerekek közös énekén és nem tudom, mi lesz, másfél hónap és én is anya leszek, pár év és én is megyek az anyák napi műsorra. Innen már csak pár perc választott el a nosztalgiával bőven átitatott gyerekkorombeli zenehallgatásig és gyerekkori képnézegetésig, aztán, emlékszem, egyszer csak – szerencsére – vége lett ennek a nagy hormonális löketnek és szépen telt tovább a terhesség a maga rendje és módja szerint.

Idén újra ültem a kanapén, behallatszódott az ovisok anyák napi műsorának a próbája, láttam, ahogy a szülők hozzák reggel a kivasalt ünneplőket, aztán délelőtt megérkeznek a szegfűk is, amit majd az anyukák és nagymamák kapnak. Eltelt egy év, a gyerek 10 hónapos, mászik fel rám, nincs idő meghatódni, sírni pláne. De azért eszembe jut, mi volt egy éve, ez valószínűleg örök emlék lett, az anyák napja a várva várt anyaság előtt pár héttel. Hogy milyen romantikusan képzeltem el, és hogy mennyire másképp romantikus ez az egész.

Valahogy nem gondoltam egy éve, hogy majd idén is kapok már anyák napjára produkciót, pedig de: a gyerek tapsol nekem. Szintén nem gondoltam, hogy a tapsolás egy produkció lesz, amire csak a világ legügyesebb babája képes, aki nem mellesleg a legszebb is. Szóval érzelmekből nem volt hiány, tavaly se és idén se, de az anyaság nem az, aminek hittem.

Mert mondták, fárasztó lesz, örömteli lesz, könnyebb lesz vagy nehezebb, mint azé, aki mondta, merthogy kettő ugyanolyan nincs. Azt is mondták, hogy a házasságunk is megváltozik, hogy majd semmire nem lesz időnk. Azt is, hogy a szülés kemény lesz, a kórházban töltött idő még keményebb, a szoptatás gyönyörű, a hormonok túltengése pedig a környezetem minden türelmét fel fogja emészteni.

De ezekre nem lehet felkészülni. Arra se, hogy az idő ennyire gyorsan telik, hogy a napok az etetés és napközbeni alvások miatt 2-3 órás szelvényekre szakadoznak, hogy egyedül leszel egész nap, amíg a másik dolgozik, hogy mennyire fog fájni, ha begyullad a melled és milyen nehéz, mégis felszabadító döntés lesz, ha átálltok tápszerre. Merthogy ilyen is van, mindenki körülötted szoptat, te meg nem tudsz. Arra se tudsz felkészülni, hogy a kórházban a csecsemősök milyen kegyetlenek tudnak lenni, és hogy ha a legkiszolgáltatottabb helyzetedben pár jó szót kapsz és egy kis támogatást, milyen mélyről jövő hálát érzel ebben az egész elkórháziasított szüléstörténetben. És ezeket az emlékeket is viszed magaddal haza, ahol a férjedet meg kell tanítani apukának lenni, nem csak férjnek. Például erről se beszélnek, erre se tudsz előre igazán felkészülni, hogy mennyire megváltoznak a szerepek és a családnak mennyire más lesz a dinamikája. Szép, de nehéz időszak ez. De a kezdeti nehézségeken hamar túljut az ember, kialakulnak a rutinok és onnan egyszerűen nem áll le a pörgés, észre se veszed, és a gyerek már nokedlit eszik és szinte futva halad végig a kanapé mentén, kicsit útban is vagy neki, amíg leülnél egyet szusszanni.

Igen, mondták, hogy fárasztó lesz, de ez nem az a fáradtság, amit korábban éreztem. Nem hiányzik, hogy éjfélig sorozatozzak, mondjuk az egy éve olvasás alatt álló könyvem azért már jó lenne befejezni, vagy néha jó lenne nem 6-kor kelni. De inkább a folyamatos készenlét, a 0-24-es fejben és érzelmileg ottlét az, amitől mindig kicsit kába vagyok, hogy innentől nekem már örökké van egy részem, akire figyelnem kell, akit óvnom kell, mindegy, hogy migrén vagy lumbágó hasogat, teljesen mindegy minden, csak az a fontos, hogy neki jó legyen és meglegyen, aminek meg kell lennie. Ha nyűgös, ha álmos, ha éhes, de ha kacag, ha tapsol, ha pancsikol, anyu akkor már mindig ott van, fejben akkor is, ha amúgy valami miatt nem lehet. Ha van egy kis kimenő, akkor úgyis a telefonom nézem, hogy jött-e kép, van-e hír, hogy bírják ki nélkülem egyáltalán? Mi az, hogy kibírják nélkülem?

Ha néha felmerül, hogy mi lenne, ha a férjem lenne itthon vele, nem én, akkor persze kicsit eljátszom a gondolattal, de nem, semmiért sem adnám. Pedig vinné szívesen ő is ezt a terhet. De én nem adom, bocs.

 A lassan már egy egész év alatt volt lehetőségünk elég sok babaterméket kipróbálni, kaják, tisztálkodás, és arra gondoltam, beszámolok a tapasztalatokról, hátha másoknak is hasznukra válhat.

1. Tápszer

Még a kórházban BEBA HA Sensitive tápszert írtak fel Tádénak, becsülettel azt ittuk féléves koráig. Azt hittem, ennyi bukás természetes, de nem. Addigra már láttam, hogy a gyerek nem érzékeny típus, kicsit bátrabb egy anya minden nap elteltével. Azt is láttam, hogy nagyon sok terméknél csak a marketinget kell megfizetni, így megkérdeztem a védőnőnk, hogy mi a véleménye a DM tápszereiről. Azt mondta, hogy próbáljuk ki nyugodtan, fogom látni, ha nem szereti a fiam, ha szereti, akkor jó lesz. Hát nagyon jó lett, azóta sose bukik, sose hányja vissza a tápszert, pedig már a 3-asat eszi. Szépen gyarapszik, de nem hízik tőle, és hát mondom, a bukás. Az ára pedig a 2200 és folyamatos receptirkáltatás helyett 1400 Ft. Állítólag a rossmannos is ugyanilyen jó, nekünk a DM van közelebb.

2. Pelenka

Ezzel kapcsolatban azt hallottam, nagyon jók a DM és Rossmann sajátmárkás pelusai. Ki is próbáltuk a DM-ét, ami nagyon nem jött be a Pampers után. Aztán egy idő után a Papmers is eresztett, váltani kellett. Bátyámék ajánlották újra a Rossmannét, vettem hát kipróbálni, és ezerszer jobb a DM-énél, vetekszik a Liberóval. Viszont árban is, úgyhogy maradtunk a Libero pelusánál.

3. Bébiétel

Mikor kicsi voltam, nekem a paradicsomos-húsos volt a kedvencem. Emlékszem, ha beteg lettem, még nagyobbként is bementünk egy kisboltba, ami a zeneiskola mellett volt, jelenleg halpedikűr üzemel ott, és ott kiválaszthattam csemegének a kék csomagolású bébiételt, ugyanehhez a helyhez kapcsolódik nekem a tubusos (nem tömlős) bocisajt is. Na mindegy, vissza a jelenhez. A legjobb ugye, ha te főzöl. De tegye fel a kezét az az anyuka, aki nem adott még bébiételt a gyerekének. Na ugye. Szóval ebből nekem két kedvencem van, a DM sajátmárkásai és a LIDL sajátmárkásai. Ezekben nincs hozzáadott cukor, mint mondjuk több kecskemétiben vagy hippben, nincs idegesítő nevük, mint pl a hamaneknek vagy minek, változatosak és jó alapok. Mindig van belőlük itthon pár, főleg, hogy télen kezdtük a hozzátáplálást, amikor viszonylag kevés és unalmas a gyümölcs- és zöldségfelhozatal. Pár rossmannos bébiétel is volt már, meggyőződésem, hogy ugyanolyan mint a dm bébiételei, csak ugye a dm közelebb van.

4. Kozmetikumok

Úgyismint popsikenőcs, fürdető, törlőkendő.

Popsikenőcsből vagy 10 félét kipróbáltunk, a haltápszagú gyógyszertáritól a sajátmárkásokon keresztül a Sudocreamig. Ha nincs baj, bármelyik jó. Ha azonban a fogzással járó savasabb kémhatás már szétcsípte a popsit, akkor kétségbeesetten keresgélsz. Anyu a gyógyszertárira esküdött, nekünk több patikáét is kipróbáltam, de nem ez volt a tuti. A sajátmárkásak se mentek valami nagyot, legjobb a Bepanthen, utána a Sudocream  és a Neugranormonnal kísérletezünk most, jó állag, eddig nagyon tetszik.

A fürdetőkből szintén utáltam a gyógyszertárit, mintha margarinnal kenegetném a gyereket. Próbáltuk a Biola levendulás fürdetőjét is, ez jó, ha habos vizet csinálsz, ha csak fürdetnéd vele, kicsit nehézkesebb. És most egy nagyon nagy adag Bioderma van, amit nagyon szeretünk.

A törlőkendőből pedig volt már LIDL, Pampers, Libero, DM saját márkás. Legkevésbé mégis legtartósabban a Libero kendője van átitatva, illata is kellemes. A Pampers és DM nekem túl nedves volt, a LIDL pedig tök jó, de annyival nem olcsóbb, hogy ne a Liberóból vegyem meg mégis a multipackot.

5. Cumisüveg

Ha emlékeztek rá, itt már egyszer írtam elismerően a MAM termékeiről. Próbáltunk sajátmárkás cumisüvegeket is, de már a tisztíthatóságnál elbuktak. A MAM olyannyira ki van találva, hogy nem értem, miért nem csak ilyen létezik. Le tudod szerelni a tetejét, az alját, nem kell kefével szenvedni, önmagában ki tudod fertőtleníteni a cumiját a mikróban, bírja a mosogatógépet is, miért vennél másmilyet?

Kismama vagy, kikerülsz abból a körből, ahol előtte mozogtál. Tologatod a babakocsit, a gyereked hirtelen olyan idős lesz, hogy már érdemes a kerítésen belülre is tolni és szétnézni, milyen hintával kezdhetitek el végre a játszóterezést. De a játszótérre nemcsak ti jártok, mindenféle korú gyerek, szülők, nagyszülők is ott vannak.

Én a barátnőmtől azt láttam, köszönni illik, ha bemegyek egy ilyen térre és belátható méretű és pl megállok valaki mellett játszani. Így én így kezdtem neki, de hamar rájöttem, hülyének néznek. Így már csak akkor köszönök, ha a helyzetet és szülőtársat, nagymamát úgy ítélem meg, szívesen veszi, ha ráköszönnek. De ez nagyon ritka. A szülők csak ülnek, csak a saját gyerekükbe meg a telefonjukba vannak belemélyedve, ha nem barátokkal jöttek eleve, vagy van néhány fura, kicsit tehetetlennek tűnő anyuka, mint én, aki nem tudja, mihez kezdjen ezzel a helyzettel. Hogy kell egy vadidegent megszólítani, aki nem is biztos, hogy akar veled beszélgetni? Dicsérd meg a gyerekét? Miért is? Na mindegy, nekem ez nem megy, majd ha nagyobb lesz, muszáj lesz, addig hagyom és csak reggel járunk, ha üres a játszótér. De látom, ha a fiam lát egy másik kisgyereket, örül, mosolyog, figyeli. Vegyem el tőle ezt az élményt már most, mert nekem kellemetlen ez az egész?

Tamás, kéne nekem pár  helyi barátnő. Nem mondom, hogy szerezz, de tök jó lenne.

Menj el a játszótérre, ott környékbeli nők vannak.

Megy a fene...

De, komolyan, ez kell neked.

OK, elmegyek.

Elmentem. A játszótér üres. Rendben, rugózunk, hintázunk, érkezik egy anyuka a kisfiával, aki csak kicsit idősebb az én fiamnál. Már épp készülök köszönni, amikor egyértelműen és félreérthetetlenül a tudtomra adják, hogy ők nem akarnak se köszönni, se barátkozni. Rendben, van ilyen. A kisfiú a hintát nézi, amin az én fiam játszik és nyüsszög. Mivel mi már hintáztunk egy ideje, kivettem, mert végül is tudunk mással is játszani. A hinta persze csak eddig kellett, most megy a csúszás-mászás. Hát ezután nem teszem vissza, hülyén jönne ki. Játsszunk mással! Érkezik egy nagymama két kislánnyal. Ugyanúgy nem köszönnek, de nemcsak nekem, a már ottlévő másiknak sem. Akkor ezek szerint itt ez a szokás, rendben, csak majd ne engem nézzenek bunkónak. A három társaság az egymástól eső három legtávolabbi ponton játszik. Fura, de legalább nincsenek kínos beszélgetések se. Jólvan kisfiam, rugózzunk egy kicsit, aztán menjünk. Jön szembe egy nő, akivel múlt héten beszélgettem. A nő kikerül, esélyem sincs köszönni. Lehet, nem ismer fel. Lehet. Gyere kisfiam, menjünk akkor, majd máskor is jövünk, te legalább élvezted, én meg továbbra se tudom, mi itt a pálya. Tamás meg kitalálhat valami új tanácsot.

Mi az a házaspár vagyunk, akik az IKEÁn kívül maximum a LILD-ben vásárolják be a háztartásuk tárgyait. Mi vagyunk az a pár, ahol a férj tolja a babakocsit, a feleség meg nééézd dejóóó, igen Judit, van rá szükségünk? Hát jó lehet erre vagy arra… És büszkén mondhatom, nem emlékszem rá, hogy összevesztünk volna IKEÁban.

Ebből adódik, hogy nálunk a gyerekjátékok nagy része is az IKEÁból van, de biztos máshol is be lehet ezeket a típusú játékokat szerezni. Ezekről viszont biztos tudom, hogy jó minőségűek, bírják a strapát, jól ki vannak találva és biztonságosak. Külön szeretem, hogy jól néznek ki. Fejlesztenek, segítenek felfedezni, többféle lehetőség van a velük való játékra, mint elsőként gondolnád. 

1. Építőpoharak

Ezt már olyan 4 hónapos kora óta használja. Tornyot építettünk neki belőle és ő azt lebontotta. Vagyis inkább ledöntötte. Aztán ahogy nőtt és egyre precízebben és célzottabban tudott fogni, tapintani, markolni, úgy mostanra már oda jutottunk, hogy próbálja egymásba rakni őket, a szétszedés már megy, viszi, rágcsálja, ütögeti, mást tesz bele. Fürdőjátéknak sem utolsó.

2. Montessori-torony

A rúd gumiból van, így nem annyira vészes már kisebbnek odaadni sem, ha ott vagy mellette. Nálunk olyan 6-8 hónapos korától szeretni nézni, megfogni a színes fakorongokat, a fogzásnál jött a rágcsálás, nemcsak a korongoké, de a rúdé is. Most pedig 10-11 hónaposan ott tartunk, hogy szereti egymáshoz ütögetni (meg sajnos máshoz is, így a dohányzóasztalunk kicsit már káros) a színes korongokat. Imádja leszedni a rúdról, feltenni is próbálja már, de értelemszerűen még nem megy neki.

3. Golyóvezető

Ezt is a rágcsálós időszakban kezdte el szeretni, de ma már megy a golyóvezetés is, ha épp türelmes kedve van, nagyon sokáig el tud vele lenni, nézegeti, a kis ujjacskáival tologatja. Nekünk sokféle méretű van, mind siker.

4. Valami plüss

Mi egy disznót vettünk, mert szeretjük a malacokat, jó rajta a fogás és elég realisztikus. A vendégeink, akik nem tudják kívülről az IKEA-katalógust, mindig elcsodálkoznak rajta, hogy ez a disznó bizony koca, látszik rajta, és milyen jó a farkacskája is. Igen, jó rajta minden, lehet mosni, nem csomósodik be. És nagyon jó árban van, de persze bármilyen, sok fogódzóval és nagy címkével ellátott plüss nagyon jó, mert a gyereket az apróságok érdeklik, főleg a címkék.

5. Tornázóállvány

Lehet, ezt kellett volna elsőre írni, de ilyenünk nem volt, máshogy oldottuk meg. Viszont utólag már bánom kicsit, hogy nem vettünk, majd a következőnél lesz. Amíg még csak feküdni meg forogni tud, jó az, ha van mi után kapaszkodni meg kalimpálni.

Mi amúgy fajáték-pártiak vagyunk, a csörgők nagy része is fából van. Rágókát annyira sose használt, arra is inkább ezeket a szépen kezelt műanyagokat és fákat használja a mai napig, van a borítóképen szereplő fa dinoszaurusza, na az volt a kedvenc, a madzagjával együtt. Továbbá imádja a szintén IKEÁs szilikonlapátot, a spatulát, ami amúgy a gyerekkaják főzésekor is nagyon jól jön. És akkor itt jöhetne egy másik poszt arról, hogy 5 háztartási eszköz, amiről nem gondoltad volna, hogy tökéletes játék a kisbabád számára. Majd lesz is.