Harminc múltam

egy koraharmincas nő mindennapjai

5 gyerekjáték, amit érdemes beszerezni már az első hónapokban

2018. május 13. 07:22 - juditvagyok

Mi az a házaspár vagyunk, akik az IKEÁn kívül maximum a LILD-ben vásárolják be a háztartásuk tárgyait. Mi vagyunk az a pár, ahol a férj tolja a babakocsit, a feleség meg nééézd dejóóó, igen Judit, van rá szükségünk? Hát jó lehet erre vagy arra… És büszkén mondhatom, nem emlékszem rá, hogy összevesztünk volna IKEÁban.

Ebből adódik, hogy nálunk a gyerekjátékok nagy része is az IKEÁból van, de biztos máshol is be lehet ezeket a típusú játékokat szerezni. Ezekről viszont biztos tudom, hogy jó minőségűek, bírják a strapát, jól ki vannak találva és biztonságosak. Külön szeretem, hogy jól néznek ki. Fejlesztenek, segítenek felfedezni, többféle lehetőség van a velük való játékra, mint elsőként gondolnád. 

  1. Építőpoharak

Ezt már olyan 4 hónapos kora óta használja. Tornyot építettünk neki belőle és ő azt lebontotta. Vagyis inkább ledöntötte. Aztán ahogy nőtt és egyre precízebben és célzottabban tudott fogni, tapintani, markolni, úgy mostanra már oda jutottunk, hogy próbálja egymásba rakni őket, a szétszedés már megy, viszi, rágcsálja, ütögeti, mást tesz bele. Fürdőjátéknak sem utolsó.

MULA Építő poharak IKEA

  1. Montessori-torony

A rúd gumiból van, így nem annyira vészes már kisebbnek odaadni sem, ha ott vagy mellette. Nálunk olyan 6-8 hónapos korától szeretni nézni, megfogni a színes fakorongokat, a fogzásnál jött a rágcsálás, nemcsak a korongoké, de a rúdé is. Most pedig 10-11 hónaposan ott tartunk, hogy szereti egymáshoz ütögetni (meg sajnos máshoz is, így a dohányzóasztalunk kicsit már káros) a színes korongokat. Imádja leszedni a rúdról, feltenni is próbálja már, de értelemszerűen még nem megy neki.

MULA Gyűrűjáték IKEA

  1. Golyóvezető

Ezt is a rágcsálós időszakban kezdte el szeretni, de ma már megy a golyóvezetés is, ha épp türelmes kedve van, nagyon sokáig el tud vele lenni, nézegeti, a kis ujjacskáival tologatja. Nekünk sokféle méretű van, mind siker.

MULA Gyöngy hullámvasút IKEA Fából készült gyöngyöket mozgatni egy pályán szórakoztató módja annak, hogy sokat tanulj a színekről és a formákról.

  1. Valami plüss

Mi egy disznót vettünk, mert szeretjük a malacokat, jó rajta a fogás és elég realisztikus. A vendégeink, akik nem tudják kívülről az IKEA-katalógust, mindig elcsodálkoznak rajta, hogy ez a disznó bizony koca, látszik rajta, és milyen jó a farkacskája is. Igen, jó rajta minden, lehet mosni, nem csomósodik be. És nagyon jó árban van, de persze bármilyen, sok fogódzóval és nagy címkével ellátott plüss nagyon jó, mert a gyereket az apróságok érdeklik, főleg a címkék.

KNORRIG Puha játékfigura IKEA Minden puha figurával öröm a játék. Ráadásul biztonságosak és tartósak.

  1. Tornázóállvány

Lehet, ezt kellett volna elsőre írni, de ilyenünk nem volt, máshogy oldottuk meg. Viszont utólag már bánom kicsit, hogy nem vettünk, majd a következőnél lesz. Amíg még csak feküdni meg forogni tud, jó az, ha van mi után kapaszkodni meg kalimpálni.

LEKA Baba tornaszer IKEA A játék fejleszti a szem, és kezek mozgásának koordinációját. A baba számára könnyen érzékelhető, éles kontrasztok.

 

Mi amúgy fajáték-pártiak vagyunk, a csörgők nagy része is fából van. Rágókát annyira sose használt, arra is inkább ezeket a szépen kezelt műanyagokat és fákat használja a mai napig, van a borítóképen szereplő fa dinoszaurusza, na az volt a kedvenc, a madzagjával együtt. Továbbá imádja a szintén IKEÁs szilikonlapátot, a spatulát, ami amúgy a gyerekkaják főzésekor is nagyon jól jön. És akkor itt jöhetne egy másik poszt arról, hogy 5 háztartási eszköz, amiről nem gondoltad volna, hogy tökéletes játék a kisbabád számára. Majd lesz is.

 

 

komment
süti beállítások módosítása