Egyetlen Tinder-randim volt, ma vele élek, neki szültem gyereket. Azóta már több párt ismerek, akik Tinderen matcheltek össze és úgy látszik, tartós kapcsolatuk van, de más olyat nem, akik össze is házasodtak és már gyerekük is lenne. Pedig tudom, vagyunk már páran ilyenek. Íme a mi nem is annyira romantikus lávsztorink.

Telepítem, nézegetem, fél óra múlva match az egyetlen olyan sráccal, aki tényleg tetszett. Izgatottan várom, nyit-e, és gondolkozom, hogy ha ő nem, akkor mit írjak én neki. Az egyetlen olyan kérdést tette fel, amit akkor fel lehetett tenni. A bemutatkozómban ott volt, hogy semmi fölösleges pörgés, és ezen tényleg azt értettem, hagyjuk a játszmákat, a vörös rózsát a Budai várban, a sablonos randikat, melyek mindennél eredetibbnek akarnak tűnni, csak derüljön ki minél hamarabb, működik-e vagy sem, mert nekem erre már nincs időm – gondoltam 29 évesen, halálosan komolyan. Volt ott más is, hogy magas vagyok, hogy szereket sorozatokat nézni, sok semmitmondó kategória, ami annyira nem is semmitmondó, mert ezekkel szeretem tölteni az időm. És addigra már tudtam, hogy nem pörögni akarok meg óvatosan ismerkedni vagy megtalálni a Nagy Őt, hanem szeretnék végre egy társat, akinek minél kevesebb dolgot kell elmagyarázni, mert anélkül is érteni fogja, mi van és mi legyen. Nem valami romantikus, mi? Hát igen, mire megtanultam, mit keresek, addigra már nagyon kevés volt a margitszigeti kézenfogva lődörgés romantikafaktora.

Szóval megkérdezte, mit jelent ez, én leírtam és értette. És ő is sorozatnézős és ő se pörög és jó a helyesírása és jól néz ki és izgalmas vele beszélgetni, érzem, hogy nem direktbe nyomul, hanem csak érdekli, mi van, ki vagyok. Nem akar egyből bejelölni Facebookon, hanem hangoutson csetelünk, mesél, sokat, jókat és kérdez, sokat és jókat. Mindez hétfőn kezdődik, alig várom, hogy végre randizzunk, péntek lesz a mi napunk. Eljött a munkahelyem elé, aznap nem is tudok dolgozni nagyon, csak vártam, hogy végre 4 óra legyen. Egyből kiszúrtuk egymást a forgalmas tér két végéből, és onnantól hajnali 2-ig elrepült az idő. Mindent megbeszéltünk és nem beszéltünk meg semmit, a Kosztolányin a randi végén megkérdezte, leszek-e a barátnője, de akkor még azt sem tudtam, lesz-e 2. randi, miért lenne, túl jó ez. De lett, már másnap, és onnantól kezdve alig volt nap, amit ne együtt töltöttünk volna.

Aztán jött egy nagy pofon: nem akar se házasodni, se gyereket. Ő ebben nem hisz. Maximum a házasság. Szakítottunk egy egész éjszakára. Aztán újratárgyaltuk a dolgokat, haladjunk, majd lesz valami. Aztán eltelt egy év, és már nemcsak házasodni akart, de gyereket is, ma már 3-4 gyereket akar, a fiúk már csak ilyenek.

Aztán 2016. május 1-jén úgy döntöttünk, összeházasodunk. Mentünk szervezni, gyűrűt rendelni, izgatottan vártuk a dolgokat, pedig még másfél éve se voltunk együtt. De valahogy nem volt kérdés, hogy együtt vágjunk-e bele ebbe az egészbe, akkor is, ha vannak gondok, veszekedések, mert megoldjuk. 

Aztán egyik nap úgy volt, hogy együtt jövünk haza, de Tamás hívott, hogy nem jó, elhúzódott a munka, viszont nála van csak kulcs, valahogy oldjuk meg, várjam meg valahol. Mérges voltam, mert szerettem volna már otthon lenni, fáradt voltam nagyon. Aztán jött és láttam, majdnem kibújuk a bőréből. Bementünk boltba, vettünk neki cipőt, aztán mentünk haza. Megcsináltam a kis vacsoránkat a panel 10. emeletének napfényes konyhájában, amikor egyszer megjelent, hogy szeretne kérdezni valamit. És megkérdezte, képes volt megkérdezni, hogy játszhat-e egyet. Én akkor újból nagyon mérges lettem, mert egész délután azt sejtettem és azt kérdezgettem, hogy de ugye a gyűrű miatt késett, az lett meg? És ő meg itt szórakozik velem. Aztán nevetett egyet és megkérte a kezem.

Én meg bőgtem. Felhúzta a gyűrűt és én nem bírtam magamhoz térni, hogy akkor elkezdődött. Boldog voltam nagyon, izgatott és jókedvű. És ami igazán boldoggá tett, hogy láttam, ő milyen büszke és mennyire örül és mennyire várja, hogy a felesége legyek és családunk legyen. Aztán elmesélte, hogy volt egy kis kavarodás is, mert hiába rendeltük fekete gyémánttal, fehéret raktak bele, és ott kellett hagyni, de aztán még 2 megállónyira se volt, de hívta az ékszerész, hogy ki tudta cserélni, visszamehet érte, mehet a lénykérés.

És pont ez volt a semmi fölösleges pörgés, azóta is minden fontos eseményünknél nincs semmi túllihegve, csak történik, csináljuk, szeretjük, mi vagyunk.

Még idekívánkozik nekem, hogy innentől kezdve az esküvőig nekem nagyon nagy belső munka volt feldolgozni, hogy feleség leszek. Minden reggel, ahogy mentem dolgozni, úgy voltam vele, LÁTJÁTOK  A GYŰRŰM? Látjátok, hogy én pár hét múlva férjhez megyek és utána mindig Tamás lesz a férjem? Hogy valaki úgy döntött, hogy engem választ? Persze, hogy nem látjátok, de nem baj, én tudom, menyasszony vagyok, az egy nagyon különleges dolog, ha nem tudnátok, egy kicsit most különleges vagyok és egy kicsit pánikolok is, ez az egész az én titkom, nekem esküvőm lesz, bizony, utána lesz gyerekünk is meg lakásunk, felnőttem, bizony, én már egy felnőtt nő vagyok, Judit, a neved is más lesz nemsoká.

Holnap lesz két éve, hogy menyasszony lettem, és akkor még nem is sejtettük, hogy két évre rá pedig lesz egy napra pontosan 11 hónapos kisfiunk.