Nem sok jóra van kilátásom, ha igaz, hogy én is évekig fél 6-kor keltem. Tamás a mai napig koránkelő, és magam is emlékszem rá, hogy gyerekkoromban már úgy éreztem, 7-kor _illik_ felkelni, így Ágikát mindenféle fondorlatos módon felkeltettem, hogy ne legyek egyedül.

Szóval itt van ez a kisgyerek, aki sárgasággal indult, sokat aludt, nagyon sokat. Persze tudtuk, hogy ez nem jó, mert nem egészséges, de miután ez elmúlt, akkor is nagyon jó alvó lett. 3 hónaposan aludta át először az éjszakát, és egészen féléves koráig, amíg be nem durvult a fogzás, ment is ez szépen.

Az éjjeli 10-szeri kelés után én már meg sem említeném, hogy kétszer, háromszor kelni kell hozzá, tényleg, odakucorodok a fotelba félálomban, a karomba veszem és már alszik is vissza. Annak is nagyon örülök, hogy habár volt pár hét, szintén a fogak miatt, amikor minden hajnalban nálunk kötött ki, már erre sincs igény.

De az, hogy nemhogy 6-ig, de fél 6-ig és most már csak 5-ig alszik, arra nincs mentség. 

Drága fiam, ez így nem lesz jó, ha tél lenne, ez hajnali 4 lenne, ki hallott már ilyet, ilyenkor aludni kell, nem kukorékolni. Ma itt már fél 8-ra ki volt takarítva, meg volt varrva két kaktusz, megittam egy csomó kávét, még nem szállt fel teljesen a pára, de mi már sétáltunk, róttuk a köröket, hogy nyisson már ki a játszótér, hogy ott jól kifárasszam, és a délelőtti két rövid alvásból az egyik maradjon ki, hát kimaradt. Ott magyaráztam meg gajdoltam neki mint valami félkegyelmű az utcán, hogy ez egy virág, ez egy kutya, ne aludj, igen, ugat, tádékám, ne aludjál, mindjárt játszunk, ne aludj kérlek, na ezaz, gyere, játsszunk, nézd a forgalmat, mindjárt otthon vagyunk, ne aludj, eszünk egyet, utána alhatsz. 

Nem tudom, fog-e ez menni, elvileg már elég lenne neki két napközbeni alvás, dehát ez úgy szeret napközben aludni mint 5-kor kelni, anyu idegei azonban nem feszíthetők a végletekig. Kisfiam, kérlek, holnap csak 6-kor keljünk, én már azzal is nagyon boldog lennék.