Sok hetes gondolkodás után úgy döntöttem tegnap este, hogy Tádét megpróbálom a saját ágyában elaltatni. Nem volt könnyű döntés, akármennyire is lényegtelen dolognak tűnik, vagy praktikus döntésnek. Ugyanis mióta Tádé nyugisan alszik el, nem kaparászva, ellenkezve, rúgkapálva, azóta nagyon szeretek vele esténként összebújni a nagy ágyban, betakarni a paplanommal, megfogni a kezét és szépen megvárni, amíg álomba szenderül, aztán pedig sorozatnézés után visszakúszni mellé, megpuszilgatni, gyönyörködni benne egy sort és elaludni, majd éjjel többször összebújni, hallgatni a szuszogását, reggel arra ébredni, hogy ő is ébredezik. Idilli, bensőséges, legkedvesebb dolog ez számomra, így talán már jobban érthető, miért nehéz lemondani róla. Az első lépés az volt, hogy Tamás vasárnap felajánlotta, hogy elaltatja Tádét, elvégre neki is meg kell tudnia csinálni, hisz ha jön a kisbaba, valahogy osztódnunk kell majd, nem csak altatáskor, de akkor biztos. Egymás után három estét bevállalt, én addig szépen vettem egy forró zuhanyt, bekucorodtam a fotelbe és olvastam. Hiányzott az altatás, de jól esett, hogy nem alszom el már fél 9-kor, meg a kis énidő is. Figyeltem olvasás közben, ahogy rugdos a kicsi, bebújtam a köntösömbe, élveztem a csendet és az egyedüllétet.

Aztán tegnap mondta Tamás, hogy kéne neki egy kis pihenő, nagyon fáradt, altassam már én. Minden csoda három napig tart, mi? Szóval már fürdetéskor úgy döntöttem, hogy szépen megágyazok neki, odahúzom az új, kényelmes kis fotelem az ágya mellé és elaltatom, ha nem megy, még mindig át tudunk menni a mi ágyunkba. Meglepően jól ment. Bár néha kikérte magát az ölembe és jól hozzám simult, aztán könnyen vissza tudtam tenni az ágyába. Elég neki a bőr-bőr kapcsolat, a kezem fogása és szépen elaludt, nekem sem volt kényelmetlen, és ráadásul be sem aludtam közben, így viszonylag élénken tudtam kijönni a Good Girls évadnyitóját megnézni Tamással.

Aztán sorozatnézés után még tudtam a saját ágyunkban olvasni is kicsit, és nagyon nehezen tudtam elaludni, konkrétan el sem tudtam aludni, amíg fel nem nyöszörgött és át nem hozhattam közénk.

Hogy mikor fog tudni egy egész éjszakát az ágyában tölteni, nem tudom, de jól esett, hogy így is el tudtam altatni (aztán persze még jobban, hogy hozzám bújt éjjel és reggel). Egész sokáig aludtunk, negyed 8-kor ébresztett minket Tamás, hogy megy lassan dolgozni, kérek-e kávét (<3).

Ma így frontmentesen kelve, sokáig aludva nagyon jól indult a napunk. Főztünk (sütöttünk) egy finom lasagnét, bukón nyitva van az ablak, végre nem esik, hanem madárcsicsergés hallatszik be, meg a szomszéd oviból a játszó gyerekek zsivaja, dolgoztam, rend van, Tádé cuki, most épp itt ül félig az ölemben és a zoknijaival játszik. Ha délután tényleg kisüt a nap, sétálni is elmegyünk kicsit.

A következő nagyobb lépés, a különaltatás után a szobatisztaságra nevelés lesz, de ahhoz meg akarom várni, hogy kicsit jobb idő legyen.

Amúgy ez a 200. bejegyzés. Örülök neki, hogy jó kedvűen írtam, lelkesen, jó élménnyel telve.