Az utóbbi napok fura kábulatban telnek. Egyszerre vagyok izgága és fáradt, békés és nyugtalan, hetek óta kialvatlan. Pedig a gyerek végigalussza az éjszakát, én 9-kor már szégyen vagy sem, belelalszok sokszor a sorozatba vagy az olvasásba. Próbálom az ébren töltött időt minél aktívabban és feltöltőbben tölteni, de ez nem mindig sikerül. Hiányzik most valami, a lendület, ami a kitartáshoz kellene, és nem tudom, honnan tudnék megújulni, miből tudnék egy jó nagyot meríteni. Próbáljuk átvariálni a gyerek napirendjét, hogy ne 5-kor keljen, de nem megy, a napi két alvást erőltetem most, de ő is hullafáradt, sok neki a 3-5 óra ébren, viszont este pikk-pakk elalszik és a napközbeni alvások is nagyobbak. Még pár napig csinálom, de ha ugyanúgy 5-kor kelünk, akkor semmi értelme, hogy ennyire kimerüljünk mindketten napközben. Szóval valahogy túl kell élni. Mutatom, mikkel próbálkozok.
- Olvasás
Bizony, nem érdekel, ha nincs egyből kipakolva a mosogatógépből vagy akár már a bepakolás is csúszik, az elmúlt egy hétben sokat olvastam. Jonathan Franzentól nyúzom hónapok óta A huszonhetedik várost, de igazán csak a múlt héten lendültem bele, mióta újra időt szakítok napközben az olvasásra. Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy Franzen a legeslegkedvesebb íróm, gondolkodóm, kortárs férfim. Soha könyvtől annyit még nem kaptam, mint az ő regényeitől. Az emberi kapcsolatok alakulásának bemutatása, egy-egy család megismertetése, sorsok, szenzációs női és férfi karakterek, az érett nők és az útvesztett férfiak, leélt, javításra szoruló életutak, na ezeknek a mestere, a mondatszövésekről és apró gondolatokról nem is beszélve, úgyhogy ezekért cserébe még a sok természetvédelmi és madártani részt is képes vagyok elolvasni és a lázadó, fiatal női karaktereket is elviselem. Szóval Franzen, tőle is a Javítások meg a Szabadság, de ez a korai regény is tetszik. Most ez vonz be, van még belőle egy kevés, utána pedig várhatom, hogy új regényt írjon, mert úgysincs értelme mást olvasni.
- Kocogás
Amikor azt érzem, hogy egyfelől semmibe se tudok belekezdeni, másfelől meg szétvet ez az egész, hogy csinálnék valamit, akkor Tamás rámszól, hogy vegyek cipőt, fussak el az utca végéig és vissza. És képzeljétek, működik. Nem nagy távok ezek és az idő is borzasztó, ami alatt lekocogom, de arra jó, hogy helyrerázódjanak bennem az energiák, hogy kicsit lefárasszon és utána tudjak vagy pihenni vagy csinálni valami értelmeset. Persze ehhez az kell, hogy itthon legyen és közben vigyázzon a gyerekre. Illetve kétszer mentünk mindhárman, egyszer ebből én kocogtam a babakocsival, ő meg rollerezett, hát az nagyon csudálatos lehetett, de nem érdekel, egyszer meg csak tolta utánam. Hihetetlen jó, ha ők is jönnek, mert hiába az énidő, nekem jól esik hátranézni és látni, hogy ott vannak.
- Varrás
Ebben kéne már valamit újítanom, mert kezdem unni a kaktuszokat. Viszont reggel, amikor még a fiam szépen eljátszik maga, főzök egy kávét és gyorsan levarrok 1-2 kaktuszos kulcstartót. Mire Tamás felébred, már mutatom neki, hogy nézd, miket csináltam. Ha nem dicséri meg azonnal, megy a kudarcdobozba.
- Reggeli séták
Egyszer olvastam valamilyen anyukáknak szóló blogon, hogy ne keseredjünk el, ha a gyerekünk hajnalba szokott kelni, inkább használjuk ki az időt, menjünk el már akkor sétálni, nyáron úgyis jobb idő van kora reggel. Én most ezt háromszor megjátszottam, de nagyon lefáraszt, hogy már nyitás előtt ott toporgunk a DM ajtajánál, vagy a nyugdíjasokkal együtt veszünk egy kis sajtot a LIDLben és 9-re már kifáradva érünk haza. Sajnos eleve minden csak 8-kor nyit, a sima sétát meg jobb szeretem délután, mások a fények, más a meleg, sokkal hangulatosabb mint ez a metsző, hirtelen emelkedő hőség. Úgyhogy ez nem lesz a mi műfajunk.
- A növénykéim
Szaporítom a kis pozsgásokat, teszegetem ide-oda a növényeket és néha teszek egy körutat, hogy meggyönyörködjem őket. Szeretek rajtuk elbambulni, várom a csütörtököket, amikor locsolás van, néha kávéval vagy teával megtörölgetem a leveleiket a nagyobbaknak. A teraszokon is szeretek elidőzni, ez feltölt, pontosan addig, amíg nézem őket, utána huss.
Nem jön be mind, de próbálkozok. És hiába ez a mélyről jövő fáradtság, ez a tompa kimerültség, ahogy közeledik a szülés évfordulója, egyre erősebb bennem a vágy, hogy kell még egy, meg utána még egy, érzem, hogy ez milyen jó és hogy ezek a legszebb időszakok. Rengeteg öröm van benne, ahogy napról napra egyre kis ügyesebb, hiszen azért fáradunk ki ennyire, mert mindig bővül valami aprósággal a világunk. És napról napra egyre fakóbbak a szülés körüli kellemetlen élmények is, az első hetek nehézségei is, úgy érzem, erősödtünk sokat és másodjára, harmadjára már sokkal könnyebb lesz. Az optimizmus már megvan, csak egy kis lendület, egy kis plusz, na az kéne még.
