Május utolsó hétvégéjén elutaztunk egy napra, és ott is aludtunk egy aranyos vendégházban Velencén. Ha emlékeztek még rá, május legelején is elutaztunk, akkor két napra, Tihanyba, nekünk most ez a kettő amolyan nyaralásféle volt, és így a hónap végére úgy döntöttünk, soha többet nem megyünk sehova ottaludni – egy jó ideig legalábbis. És hogy miért? Mert ezerszer fárasztóbb nem itthon lenni, mint itthon lenni, kényelmetlenebb, pakolni kell, idegen helyen aludni, kajáról gondoskodni, Tádé üldözni. Erről bővebben lentebb.

Még csak 4 hónapos volt a kisfiunk, amikor elkezdtünk vele utazni. Tihanyba mentünk 2 éjszakára tavalyelőtt ősszel, és nagyon jól éreztük magunk. Igaz, akkor még nagyon kicsi volt Tádé, csak akkor kezdtük el épp a hozzátáplálást, elfért Tádé a mózeskosárban és abban aludt kiságy híján, többször aludt napközben (milyen furcsa, hogy akkor az volt a napi rutin, ma meg már fogalmam sincs róla, hányszor meg hogy aludt, csak hogy fixen 3 óránként etettem).

Aztán tavaly tavasszal Parádsasvárra, mentünk, erről már a blogon is beszámoltam. Itt már több gondunk volt Tádéval, erős akaratú kisbaba volt, emlékszem, Egerben meg akartuk nézni a camera obscura képét, de ahogy sötét lett, Tádé elkezdett ordítani, úgyhogy ki kellett jönnünk onnan. Amúgy ez volt az első hordozós kirándulásunk, és ekkor úgy tűnt, nem jön be a gyereknek a dolog – valószínűleg csak rossz hordozót próbáltunk.

Utána nyáron két helyen is voltunk nyaralni, először Portorozba mentünk anyuval, aztán Kékkútra csak hármasban. Itt már azért nagyon elfáradtunk Tádé üldözésében és szórakoztatásában, 13 hónapos volt, a szlovén nyaralásnál frissen tanult járását ekkorra már egyre vakmerőbben használta. Szlovéniában nagy segítség volt, hogy ott volt anyu, sokat vigyázott Tádéra, altatta, etette, strandoltatta, így mi tudtunk időket tölteni kettesben, séta, pancsolás, alvás. Ugyanakkor nem jól mértem fel, mennyi és milyen játékot vigyünk magunkkal, így elég sok energiánkat felemésztette Tádé szórakoztatása. Kékkúton sokat mászkáltunk a Káli-medencében, sokat autóztunk, városnéztünk, kirándultunk, amit Tádé nagyon sokszor ordító sírással hálált meg – ekkor újra próbálkoztunk a hordozóval, és itt sem aratott nagy sikert; itt már biztos voltam benne, hogy nem jó típusú hordozóval próbálkozunk.

Itt egy jó nagy szünet jött, leszámítva persze a hazaruccanásokat a szüleimhez. De a tanulságot már rég levontuk. Tádé nagyon aktív és nagyon nehéz vele idegen helyen lenni. Anyuéknál már kialakítottuk, hogy hogy kényelmes és nem balesetveszélyes, de már nehéz becsapni a kicsit a dolgok eldugdosásával, egyre leleményesebb, hamar megkaparint dolgokat, aztán vagy nem lehet tőle elvenni, vagy eldugja valahova őket. Nem könnyű, pedig hát van segítség, pont kétszer annyian vigyázunk ilyenkor a gyerekre, mint itthon, mégis, nem egyszer fáradtabban jöttem haza egy-egy ilyen hazai látogatás után, mint amennyire fáradt előtte voltam. Anyósoméknál hiába van pár játéka, sajnos a terep egyáltalán nem alkalmas Tádé felügyeletére, ott ugyan csak pár órát töltünk egyszerre, de hullamerülten jövünk haza tőlük.

Épp ezért nekem nem nagyon volt kedvem elmenni, vagyis ez nem igaz, mert nagyon szeretnék világot látni, nem takarítani, nem főzni, hanem csak sétálni és egy menő helyen (l)enni, ahol legalább olyan kényelmes ott lenni, mint itthon, gyönyörködni a szépen lecsempézett fürdőszobában, jót aludni a vidéki levegőn, madárcsicsergésre ébredni, kiülni a hintaágyra az udvarban, este társasjátékozni. De már rá kellett jönnünk, hogy kisgyerek mellett ez nem megy. Mármint nagy része nem megy. Hatkor kelünk, Tádé diktál, nem várhatjuk el tőle, hogy egész nap szépen csendben elülön a babakocsiban, amíg mi élvezzük a kirándulást. Úgyhogy rá kellett jönnünk, hogy tudjuk gyerekkel is élvezni ezeket a kirándulásokat: korai keléssel, korai indulásokkal, sok sétálással, játszóterezéssel, nagyra pakolt hátizsákkal, tele tisztasági felszereléssel, ennivalóval, innivalóval, egyszerű, szabadtéren elfogyasztható kajákkal és kiülős kajáldákkal, kocsiban tisztába tevéssel, olyan szállással, ahol minket sem zavarnak és mi sem zavarunk senkit, van saját konyha, hogy ne legyünk az elmenős evésnek napi 3-szor kiszolgáltatva. A kocsiban töltött időt az alváshoz igazítani, ingergazdag helyen tolni a babakocsit, hogy Tádé ne unatkozzon. A szálláson megérkezés után egyből minden törékenyt, kiskulcsot, dísztárgyat eldugni jó magasra. Már kiságyat sem kérünk, úgyis köztünk alszik.

És még így is fárasztó. Most Velencén egy egész házat kibéreltünk, három szobás, külön kis nyárikonyhával, óriási tévével, az udvaron hintaággyal és homokozóval, árnyékkal, paddal, terasszal. Húgomat is vittük magunkkal, így volt segítség a gyerekfelügyeletben, néha voltak 5 percek, amikor tudtam csak ülni és nézni magam elé. De a korai kelés, a felnőttidő kiesése, Tádé szórakoztatása és felügyelése rendesen elfárasztott mindhármunkat. Emellett azért tudtunk egy óriásit sétálni, 18 ezer lépést számlált a lépésszámlálóm, ettünk sajtos-tejfölös lángost, sok gyümölcsöt, jókat játszottunk nemcsak a gyerekkel, hanem este, altatás után egymással is tudtunk egyet társasozni, bár fél 10-kor már kidőltünk és nem is aludtunk éjjel valami jól.

Tamással aztán itthon egymásra néztünk, és úgy döntöttük, feladjuk egy ideig a kikapcsolódásnak ezt a módját. Anyuékhoz lemegyünk, ott fogunk nyaralni is, strandolunk, 1-1 napra, szigorúan itthon alvással elmegyünk ide-oda, sokat fotózunk, jókat eszünk, magunkba szívunk minden jót, de tuti, hogy az estéket és reggeleket itthon fogjuk tölteni. Már csináltunk egyszer egy ilyet, tavaly tavasszal kivettünk mindketten 1-1 hét szabadságot, és itthon meg a környéken töltöttük, jutott idő a hobbinkra is, nem hajtott a tatár, nagyon tartalmasan telt a hét. Barátokhoz látogattunk el, környező helyeken voltunk, játszótereztünk, itthon sétáltunk nagyokat, néha kaját rendeltünk, felemésztettük a mélyhűtő tartalmát, és nagyon jól jött ki minden. Nektek is ajánlom kipróbálásra az otthoni nyaralást, nemcsak anyagi megfontolásból, hanem pihenés szempontjából is. Amúgy érdekes tény, hogy Velencére ugyanannyi volt egy éjszaka, mint tavaly nyáron Szlovéniában az 5 éjszakából leszámolt 1 éj, és ezt nem felvágásból mondom, hanem csak elgondolkodtunk rajta, hol meg hogy éri meg jobban kikapcsolódni.