Micsoda május elseje volt ez, és még nincs vége! Délelőtt vendégünk volt, akit délután meglátogattunk, mert van egy lova és egy pónija, nekünk meg időnk volt, úgyhogy elmentünk a lovardába megnézni őket.

Ma reggel még álmomban sem gondoltam volna, hogy a fiam ma lovon, pónin fog ülni, simogatni fogja őket, és látunk lókörömvágást is. Márpedig ez mind megtörtént, szenzációs volt. És hogy miért nagy élmény ez nekem? Kamaszkoromban minden nyarat az otthoni lovastáborban töltöttem. Lóra ugyan csak a 4. évben ültem, inkább bandázni jártam ki, de megismerkedtem a lószerszámokkal, a lovakkal, az íjászkodás legalapabb dolgaival. Születtek fontos barátságok, áztunk el nyári viharban, dagonyáztunk utána sárban, mentünk lófürdetésre, számháborúzni, lovas bemutatókra. Nagyságrendekkel szebb volt így felnőnöm, mintha nem lett volna ez a négy év. Nekem a ló nem szerelem, nem hobbi, hanem maga a lovastábor, illatok, forróság, gyöngyfűzés, gombázós logikai játék, barátság karkötő, biciklizés, jutalomgyerekkor. Aztán apukám bennemaradt ebben a világban, a mai napig jár huszárkodni, lovas rendezvényekre, lovas cimborái vannak. Nekem a ló mindennek a szimbóluma, ezért nagyon jó volt, hogy a 10 hónapos gyerekem nem megijedt tőlük, hanem simán megsimogatta és nem idegenkedett attól sem, hogy rátegyük és ott szépen elüldögéljen kicsit azon a nagy, békés, nyugodt, meleg állaton. Imádtam.

A köztes időben pedig panelgrilleztünk, ennél nincs jobban itthoni nyaralás, eredetileg az erkélyen akartam, de nem tudtam áramos kapcsolatot létrehozni, így maradt a konyha, azóta is szellőztetjük a nyár első makacs kajás illatait. Judit, nyár van – mondta ma Tamás, és tényleg az van, mi meg nyaralunk a nappalinkban meg a kocsiban, meg ahova az elvisz minket, spontán, közelebbre vagy messzire, ma épp Szigetszentmiklósra meg engem kicsit a gyerekkoromba is. Köszi a meghívást, Kata, nem is sejted, milyen jól esett nekem ma ez a délután.