A gyerek eleven. Kérdeztem anyut, tudna-e ajánlani könyvet, ami több türelmet adna. Mondta, nincs ilyen, de csak nézzek rá a gyerekre! Hát ez nagyon romantikus hozzáállás, de szerintem maradjunk annyiban, hogy türelemre tanító szakkönyvre igenis lenne igény.  Na nem olyanra, hogy minden fejben dől…

 Ma van két éve, hogy Tamással a családdal és szűk baráti körrel is megünnepeltük, hogy összeházasodtunk. Mi nagyon jól éreztük magunk, nekem már mindig kedves lesz augusztus 20. Két éve még nem sejtettük, hogy két év múlva milyen lesz majd ünnepelni. Két éve már nagyon terveztük, hogy majd lesz…

Van egy nagyon fura anyukaérzés, amit azzal, hogy a gyerek ilyen gyorsan fejlődik és egyre önállóbb, megint egyre sűrűbben érzek. Amikor először jelentkezett, akkor Tádé még kicsi volt, letettük aludni vagy az apjával volt vagy el kellett itthonról mennem, és úgy hiányzott, mintha egy űr lenne…

Újra csend van itthon, elment dolgozni. 6 hét itthonlét után nagy csend ez nekem, belül feszült vagyok, ott a gombóc a torkomban, még csak 20 perce ment el, de hiányzik. Ez nem egy szerelmeslevél, csak egyszerűen nagy a váltás. Egyszerre örülök, mert látom a lelkesedését és jó, hogy hamar talált…

Tegnap leültünk és megbeszéltük, hogy tulajdonképpen _mi a probléma?_. És az a vicces, hogy nincs probléma. És mióta erre rájöttem, azóta elfogadtam és egy kicsit zen nyugalom is jött rám. Nem probléma van, hanem folyamatosan változó élethelyzet. Persze, mondják, olvasom, látom, hogy így van, mégis…

Sajnos a lendület elképzelése nagyobb volt a tényleges tettvágynál. De be kell látnom, nem lehet egyszerre mindent. Már megvan a dátum, amikor Tamás elkezd újra eljárni itthonról dolgozni, addig pedig nem fogom azzal sanyargatni magunk, hogy mindennek élére állított rendben kell lennie, a gyereknek…

Itt ülök a kitakarított szobában, csendben, egyedül. Tamás interjún, anyu hazament. Reggel még azt hittem, biztos fogok ma sírni, mert fogytán az erő. Mindig megvisel, ha anyu elmegy, és most még Tamásért is izgulok. De nem, nem sírtam és nem sírok. Az üres, csendes szobában azon gondolkozom,…

Most akkor kicsit bővebben az elmúlt egy hétről, mert végre, most először, péntek délelőtt nem hajt a tatár, nincs nagy izgalom és van egy kis időm rendezni belül a dolgokat. Ahhoz meg mindig jól jön az írás. Szóval a gyerek megint alszik, mivel péntek, takarítós nap, úgyhogy reggel gyorsan…

Úgy adódott, hogy most több napot voltunk otthon. Otthon – nem tudom, mikor fogom nem arra azt mondani és érteni és gondolni elsősorban, hogy otthon, ahol a szüleim vannak. Most itthon vagyok, az itthon az más, az az, ahol mi vagyunk, a férjem, a fiam és én, de az otthon pedig ott van, ahol anyu…

Nehéz ezt magam mögött hagyni és az új körbe belekezdeni, de menni fog most már. Nem tudom, hogy a 2., 3., sokadik születésnap is ilyen sokat ad-e majd meg vesz el, mint ez az 1., hogy mindig ilyen nagy ünnep lesz-e ez a kis lelkemnek. Bár ha arra gondolok, hogy anyuval a mai napig felidézzük az én…