Úgy adódott, hogy most több napot voltunk otthon.

Otthon – nem tudom, mikor fogom nem arra azt mondani és érteni és gondolni elsősorban, hogy otthon, ahol a szüleim vannak. Most itthon vagyok, az itthon az más, az az, ahol mi vagyunk, a férjem, a fiam és én, de az otthon pedig ott van, ahol anyu van.

Szóval otthon voltunk pár napot. Fájt a derekunk, anyunak is, nekem is, a fiam nem sokat segített a helyzeten, a közel 12 kilójával nem túl baráti emelgetni, altatni, sétáltatni. Mert bizony már lehet sétáltatni, fogja az egyik ujjunk és sétál. Mit sétál, fut. Most is itt áll előttem és kacag, mert izgalmas neki, hogy meg tud állni, mintha csiklandozná valami, leguggol, aztán feláll, tapsol, aztán csüccs, le a popsira, aztán megint feláll és egyre bátrabban, de megteszi az önálló lépéseket is. Közben kacag, mint akit csiklandoznak. És most macijárásból is felállt, megőrülök, ez a gyerek ügyes, ügyesebb mint én, most ez a játék, hogy maciállásból feláll és nem kapaszkodik. Szenzációs.

De otthon csak sétált, kutyázott is, és mama volt a sztár. Már felismeri, öleli, puszilja, harapja, hívja játszani.

Mamának meg ő a minden. Arról, ahogy hozzá szól, énekel, mondókázik neki, persze beugrik a saját gyerekkorunk is, na nem az, mármint az is, biztos, a tudatom legmélyéről, mikor én voltam ilyen pici, de inkább az, mikor húgom. Ez a babázás, ez a feltétel nélküli, pihenésmentes, örömteli készenlét

Ami nekem nem megy, én továbbra is sokszor csak a néma kotlós vagyok, nem tudom annyit és úgy szórakoztatni a babámat, mint egy nagymama. A nagymamák négyzetre vagy köbre emelt legboldogabb anyukák, és hiába a derékfájás, a reuma, a fejfájás, a házimunka, az unoka az első, a legfőbb feltöltődés és B-vitamin, a tisztábatevés, a mázsás altatás, a maszatolás, koszoskodás, minden maga a legnagyobb öröm, és hát nem tagadom, nagy segítség

de egy kicsit lelkifurdalásom is van iylenkor, hogy elhanyagolom a gyerekem, de hát ez egy óriási butaság

meg az is, hogy anyu jobban bánik a gyerekkel mint én. Tudom én, hogy hiszen egy nagymamának más energiái vannak mint egy anyukának, és egy anyukának nagy szerencséje van, ha jó nagymamára támaszkodhat, nade akkoris, már alig várom, hogy nagymama legyek és én is imádjam akár a kakispelusokat is cserélni.

Aztán hazajövünk, itthon vagyunk, és mindig ilyenkor kiürülök és szomorú vagyok kicsit, hiányzik az otthon, a nagymamaenergiák, a nagypapafőztök, a kakaskukorékolás és tücsökciripelés, az ismerős házak, szagok és hangok.