A gyerek eleven.

Kérdeztem anyut, tudna-e ajánlani könyvet, ami több türelmet adna. Mondta, nincs ilyen, de csak nézzek rá a gyerekre! Hát ez nagyon romantikus hozzáállás, de szerintem maradjunk annyiban, hogy türelemre tanító szakkönyvre igenis lenne igény. 

Na nem olyanra, hogy minden fejben dől el. Mert attól igencsak rosszul lennék (ez már rég eldőlt fejben). Hanem olyanra, ami emberi, őszinte, esetleg van benne pár tanács, pár esetleírás, technikák, ilyesmi, és kifejezetten a szülőségről szól. Kifejezetten a 14 hónaposok mellé, akiknek hiába mondod el 30szor, hogy nem szabad, mosolyogva csinálják tovább, aztán ha közelítsez, kacagva elfutnak és kezdődik a fogócska. Az addviszzák mellé, a nemszabadok mellé, a fáradt gyere idék mellé jó lenne egy könyvecske, amit felcsapok, elolvasok belőle pár oldalt, és ÁHÁ, szóval így, és akkor becsapom a könyvet elégedetten és csinálom, amit csinálni kell. És akkor a gyerek első nonverbális tagadása nem a nem bólogatása lenne, és akkor nem érezném magam ennyire lelkiismeret-furdalással teli. 

Szóval kéne nekem egy ilyen könyvecske, egy tanácsadó, aminek minden második oldalán azért ott lenne az is, hogy nem csinálod rosszul, juditkám, ez egy ilyen korszak, attól nincs semmi végérvényesen elrontva, hogy a gyereked érti, hogy nem, de csinálja tovább. Nem szabad kétségbe esned, ez most mindegy is, tessék nagyban gondolkozni: a gyereked kiegyensúlyozott, nem fél, bátor és felfedez - kell-e neked ennél több? Nem, könyvem, nem kell, igazad van, ennek így kell történnie, a fegyelmezést pedig szép lassan megtanuljuk: ő is meg én is, és ha már megérti majd a magyarázatot, akkor még könnyebb lesz. 

Gondolom én. Kéne ez a könyv. Majd jól megírom: Judit lelki tanácsadója lassan 15 hónapos eleven kisfiúk anyukáinak.