Most akkor kicsit bővebben az elmúlt egy hétről, mert végre, most először, péntek délelőtt nem hajt a tatár, nincs nagy izgalom és van egy kis időm rendezni belül a dolgokat. Ahhoz meg mindig jól jön az írás.

Szóval a gyerek megint alszik, mivel péntek, takarítós nap, úgyhogy reggel gyorsan kipattintottuk a lakást Tamással – mert ugye itthon van és tud segíteni. Mióta csinálom a kis háztartási programom (nem tudom, miért teszem mindig elé, hogy ’kis’, oké, nem nagy falatok, de működik), ez a hét volt az első, hogy megcsúsztam vele. Hétfőn idegből kitakarítottam ugyan a konyhát, amíg vártam a híreket, mi a helyzet a felmondással, sikerül-e úgy, ahogy szeretnénk, de aztán a keddi vasalás és a szerdai főzés, de még a csütörtöki fürdőszoba-locsolás is csúszott egy napot. Vagyis a vasalás nem is csúszott, csak találtam egy szekrény mélyét, ahol nincs szem előtt a sok vasalnivaló. Amúgy is azt utálom a legjobban. Szóval a hétfő még pipa volt, de kedden már délutántól itthon van Tamás, lehet, hogy 3 hónapon át itthon is lesz, bár természetesen cél a mielőbbi munkakezdés, de előbb ki kell pihenni azt a sok mérget, ami az elmúlt hónapokban felgyülemlett. Hadd pihenje csak, egész addig, amíg kiveszi a részét az itthoni dolgokból, például pihenésképp egész nyugodtan kiporszívózhat vagy leviheti a szemetet. Nincs igazam? Dehogynincs. Sajnálom Tamás, ha itthon vagy, ne egy plusz munka legyél nekem, hanem segíts egy kicsit. Ha nem tetszik, a kakis pelenkát akkor is ki kell cserélni, és bizony többször fogsz altatni is meg játszani a gyerekkel, merthogy én meg közben belevágtam abba, amit hónapok óta terveztünk: dolgozok, itthonról ugyan, de lelkiismeretesen. És közben az élet nem áll meg, a szennyes csak gyűlik, ennünk is kell valamit, a por az mindig jön, a hűtő pedig rohamosan ürül. Gyerünk, segíts légyszi.

Eltart még majd pár napig, hogy összehangolódjunk, mert azért be kell osztani nemcsak az időt, de a lakást is, a munka nagy részét csinálom persze, mert tudjuk, úgyse jó, ahogy a másik csinálja, de igazságtalan lenne, ha minden kulimunka az enyém lenne, neki meg csak a kacagás járna a gyerekkel. Én is akarok kacagni a gyerekkel. Aki amúgy elkezdett sétálni, egyre többet, és néha megáll és megtapsolja magát. Most az van, hogy mind itt vagyunk a nappaliban, a fiunk középen, sokszor megy valami zene is, Tádé játszik, mi gyönyörködünk benne, odakucorodunk hozzá, de én közben dolgozok, Tamás meg tanul és keres. A napok nem folynak szét, és remélem, ez így is marad.

Igazából nagyon jó, ez lesz életünk nyara, itthon, békében, nyugiban, sok beszélgetéssel és játékkal, nyaralásokkal, pihenéssel, filmekkel és sorozatokkal, hármasban, néha többesben. Én a régi nyaraimat is azért szerettem, mert együtt voltunk. Ez a pedagugoscsalád legnagyobb előnye: a szülők nyáron szabin vannak és valahogy nekem úgy rémlik, mindig jó hosszú nyaraink voltak, amit együtt töltöttünk. Ha Tamással nem esszük megy egymást és nem összezártságnak, hanem egy nagy, itthoni, megismételhetetlen nyaralásnak fogjuk fel, akkor tényleg szenzációs lesz. Ebből a helyzetből most ezt lehet kihozni.

És sokkal többet is lehetne, mármint pl. mászkálni ide-oda, folytatni a környék bebarangolását, ha nem rontódna el állandóan a kis kocsikánk. Az elmúlt negyed évben többet nem működött mint igen, és nemcsak a pénz, hanem a bosszúság és izgalom, mikor beülünk a kocsiba, hogy most mi romlik el vajon, kibírja-e az utat. És hát jövő hétvégén nyaralni megyünk a szlovén tengerpartra, majd erről is írok, amit nagyon várunk, mióta kitaláltuk, azóta ez tartja bennünk a lelkesedést, pár nap strand és meleg, de hát autóval mennénk és épp hogy kész lesz addig. Nem kényeskedésből mondom, de az agglomerációban egy ekkora méretű városban babakocsival elég nehéz, ha nincs autó. Persze mindent meg lehet oldani, lehet akár minden nap boltba menni, az is egy program, csak elveszi mástól az időt, meg sajnos mi úgy tapasztaltuk, hogy ahányszor boltban vagyunk, mindig becsúszik a kosárba valami pluszköltség és haszontalan kalória, ezért jobb szeretünk heti egyszer. Mondjuk lehetne online is vásárolni, házhoz rendelni, de azzal nincs jó tapasztalatunk, majd ah egyszer a lidliből vagy aldiből is lehet házhoz rendelni, hát én leszek az első.

Hogy hogy lesz tovább, az nagy kérdés. Tervezgetünk, mérlegelünk, a nyaralást végül nem mondtuk le, mert én viszont elkezdtem dolgozni és mi még sose voltunk nyaralni. És ha minden jól megy, egy jó ideig nem is fogunk menni. Merthogy szeretnénk majd második babát. Persze most ez is csúszik, sok minden csúszik és lehetne itt ülni kétségbeesve, de ha már megléptük ezt a nagyot, akkor előre kell nézni, messzire is meg közelre is, és szép lassan haladni előre. Először csak a mai napot tervezem meg, aztán a hetet és így tovább. Nem fogom hagyni, hogy a nyakamba szakadjon a szerencsétlenség életérzése, Tamás sincs vele kisegítve, ha nem támogatom, hanem kesergek. Majd lesz valahogy, az autóval is, a munkával is, most csak egy dolgunk van: kihozni ebből a legtöbbet és egy világraszóló nyarat csinálni. Judit, örülj, végre itt a családod és segít és van kihez szólni és a neved is mondják elégszer egy nap és megdicsérik a kajád is meg téged is és nem egyedül kell menni sétálni sem. A könyveiddel meg majd haladsz, ahogy tudsz, az a legkevesebb.