Ezen a héten nem panaszkodtam a csütörtök miatt. Se a fáradtság miatt. Pedig mindkettő volt!

A héten a 0-ról 2-re ugrott a budapesti napok száma kettesben, babakocsival. Voltunk mindkettőnk munkahelyén babát mutogatni, lett újra munkám, vagyis csak lesz, sokat barátkoztam, orvoshoz is eljutottam, kipróbálok egy új gyógyszert a migrénre, mert mostanában megint nagyon begerjedve jelentkeznek, sűrűn ráadásul, lehet, hogy ez egy másik gyógyszer mellékhatása. Kezdődik, igaz? De most ez mindegy is, igazából az a lényeg, hogy nagyon tartalmas és eredményes hét van mögöttünk, mögöttem, aminek irtóra örülök. Hab a tortán, hogy holnap megérkezik a Gombolda webáruházból a nyereménycsomagom, amit az alkotói pályázaton nyertem, hihetetlenül várom, hogy a kezembe foghassam a kis kincseimet és aztán csinálhassak belőlük mindenféle cukiságot <3

De még mindig nem ez a lényeg. Ma egyik barátnőmnél voltunk látogatóban, akinek nem vettem észre a falán a nagy, plüss, eddig még csak instán látott, Tivadar nevű vaddisznófejet. Mert szemmagasság felett volt. Kicsit zokon is vette, én meg elkezdtem gondolkozni, miért nem vettem észre, és hogy miért látom másképp a világot mint pár hónapja. Hát a gyerek. Állandóan újratervezem az útvonalat, mármint nézem, merre indul, és akkor mintha egy kockázatfelmérő szoftver gyorsan bekapcsolna a fejemben, megyek előtte, pakolok, hatástalanítok, biztosítok. És aztán délután elég sokat gondolkoztam ezen.

Mit kaptam az anyaságtól?

1. Reflexeket
2. Gyorsaságot
3. Hihetetlen kockázatelemzési képességet
4. Kotorékeb-perspektívát
5. Párhuzamos hallást
6. 100-as szintű tetriszező hozzáállást pakoláskor
7. Notesz nélküli fejben jegyzetelési képességet, a fontos dolgokat már helyekhez, szobákhoz kötöm
8. Logisztikai skillek csúcsra járatását, egyik kézben babakocsi, másikban hűtőkosár, kulcs előre a zárban
9. Hatékonyság
10. Meg sem érzem, ha mellen rúgnak és meg se látom, ha az alkaromon véraláfutás van

És még sok mást is, természetesen, pl. az apaság figyelését, a nyálas puszikat, hajhúzást, kacagást, etetés örömét, öltöztetés játékosságát, altatás szépségét, altatás nehézségét, etetés gusztustalanságát, öltöztetés rugdalózását, sok ölelést, nehéz gyereket, új gyerekek utáni vágyat.

De ezek itt fenn, ezekről olvastam másoknál, viccesen, meghatóan, sokféleképpen, de tényleg így van, hogy kifejlődik valami új érzék, nem is egy, de több is, és ha a gimis tesitanárom olvasna, akkor neki írnám, hogy tanár úr, a kötélmászás még nem megy, de törökülésből támaszkodás nélkül állok fel ölemben a 11 kilós gyerekkel, hihetetlen súlyokkal tudok egyensúlyozni és a napi tizenpárezer lépés se smafu szerintem, a súlyokkal hajolgatás mondjuk lehetne kevesebb, belátom, de a medicinlabdát mindig is hülyeségnek tartottam. Sok kudarc ért engem az évek során, mert sose voltam nemhogy elég ügyes, de mindig inkább ügyetlen, emlékszem, mikor legutóbb ültem lovon, 18 évesen, csak ültem és sírtam, mert a világ legszelídebb lova, Rómeó nem akart mozdulni, hiába próbáltam rávenni. Nem ment. Sose ment semmi, se a lovaglás, se az úszás, se a kosárlabda, a városi futóversenyen utolsó lettem, én mindig csak próbáltam, de vagy lesérültem, vagy csak siralmasan szerencsétlen voltam. Most ez nincs, végre van sikerélményem, egy gyors ragadozóként mérem fel a terepet, legalábbis ezzel hízelgek magamnak, néha vadászként, oké, jó, akkor csak egy anyukaként, de eddig még nagyobb sérülések nélkül megúsztuk, maradjon is ez így, légyszi.

Úgy akartam ezt az egészet kezdeni, hogy azért, mert anyuka lettél, nem kell slamposnak lenni, de annyira felháborodtam most ezen a mondaton, hogy inkább nem így kezdem. Semmi bajom a slampos anyukákkal és én sem vagyok egy utolsó divat szerint öltözködő kertvárosi anyuci. És amúgyis nagyon idegesítőek az ilyen kis beszólások, voltam én már zsíros hajjal, kicsit piszkosabb edzőcipőben, rohadt álmosan babakocsit tologatni, mert csak azzal lehetett a gyereket nyugalomra bírni. Inkább így írnám: 5 kiegészítő, aminek remek hasznát veszed nemcsak kismamaként, hanem amúgy is, de ez még a mostaninál is hosszabb cím

1. Egy nagyon jó hátizsák

Lehetőleg legyenek zsebei, de ne túl sok, mert el fogsz benne veszni. Nem kell túlbonyolítani az ilyen kismamatáskákkal, ebben biztos vagyok, egy gyereknek befogott neszeszerbe bőven belefér a tisztábatevős pakk, egy cumisüveg, aztán beleférnek a te saját dolgaid is. Nem foglalja le a kezeid, ha vásárolni mész, pár cuccott tudsz ebbe is tenni. Én terhesség alatt is szerettem, mondjuk már előtte is használtam, de nagyon jó, hogy a vállaidra szimmetrikusan jut a terhelés. Mondjuk, ha hordozol, nem tudom, jó-e, de én ugye nem hordozok, csak hátizsákot. Nekem nagyon bevált a mi pac, és a kitűzőim is szépen mutatnak rajta.

2. Egy kényelmes sneaker

Erre is terhesség alatt szoktam rá, jelenleg 3 párat váltogatok, érdemes belőle többet beszerezni. Van egy vízállóbb, egy nyári és egy univerzális. Nekem a Reebok jött be a legjobban, nagyon jó talpa van, anyukámnak is ajánlottam, és képzeljétek, vett is egyet, és szereti. Aki sokat áll, mászkál, sétál, annak muszáj a kényelmes cipő. Szerencsére szinte csak vagányakat lehet kapni, akárcsak hátizsákból, részemről imádom, hogy ez a divat!

3. Egy jó telefontok

Egész biztos, hogy nagyon sokszor le fogod ejteni a telefonod, nekem tört már ripityára kijelző azért, mert ugyan divatos tokban volt, de semmit nem védett rajta. Tessék egy jó telefontokot beszerezni, meg kijelzővédőt is!

4. Egy jó esőkabátos széldzseki

Ki akar esernyőzni? Ugye, hogy senki. Vannak cuki mintájúak, de hidd el, babakocsival abszolút nem fogod tudni használni, és van olyan, hogy kicsit esik, de muszáj elmenni és biztos vagyok abban, hogy nem én vagyok az egyetlen jogosítvány nélküli anyuka. 

5. Karóra, falióra, bármilyen óra, ami nem a telefonod

Ha otthon vagy, hajlamos vagy egyre többet nyomkodni a telefonod, hisz az a kapcsolat a külvilággal. Ha mást nem, az időt nézed meg rajta, ha a kezedben van, végigpörgeted azért az instát, facebookot, posztolsz is valamit, szétnézel jófogáson mondjuk vagy aliexpressen, és hopp, el is telt egy óra, amit inkább tölthettél volna bármi mással. Szó szerint bármi mással. Az időt viszont az etetések, altatások és úgy egyáltalán bármi miatt érdemes figyelni, ezért imádni fogod, ha van egy jó karórád vagy a lakásban pár szép órácska. Nekem ilyenem van, nagyon hangos, ami engem lenyugtat, a férjemet az őrületbe kergeti, és  világít is, ha azt akarom.

+1: Alakrofmáló bugyi

Ami 9 hónap alatt megváltozott, annak kell idő, hogy eltűnjön. Császár után még inkább. Én imádom őket, jó szívvel ajánlom minden nem tökéletes alakú nőnek.

Ez mind remek kiegészítő is, nem? Egy klassz táskára, cipőre, fehérneműre mindig szüksége van az embernek, a kabát is jöhet. És azért, mert valami praktikus, nem kell otrombának vagy kifejezetten kismamacuccnak lennie, lelkileg is jót tesz, ha vannak kismamaság- és anyaságfüggetlen cuccaid. 

CSIPSZ csakazértis

Nos, az egyik kedvenc ételem, volt, hogy hetente többször készítettem, néha baconnel, néha hús nélkül, néha brokkolival dúsítva. Íme a recept 2 főre:

> 15-20 dkg bulgur

> 10-12 karika kolbász

> egy doboz hámozott paradicsomkonzerv

> egy marék reszelt sajt

> só, bors

> bazsalikom, oregánó

> 1 gerezd fokhagyma

> 1 icipici cukor

> valami csípős, legjobb egy kis csilipaprika, frissen

> szárított paradicsom

Először a paradicsomszószt készítjük el. A konzervet a fűszerekkel és egy kis szárított paradicsommal, pici olívaolajjal összefőzzük, majd óvatosan összeturmixoljuk.

Mindeközben egy edényben zsírjára sütjük a kolbászkarikákat, majd a zsírból kiszedegejtük őket és ráöntjük a zsriadékra a bulgurt. Kétszeres mennyiségű vízzel felöntjük, fedő alatt puhára pároljuk.

Aztán rámerjük a paradicsomszósz 2/3-át, a maradékot meg szépen eltesszük máskorra, de ha extraszaftosan szereted, felőlem az egésszel összekeverheted.

Aztán lefedve azért még hagyjuk egy ideig, hogy jól összezamatosodjon, szaftosodjon. Tálaláskor mehet rá a kolbászka, meg a sajt is, parmezánnal extrafinom, nekem az ritkán van itthon, és én bármilyen olvadós sajttal is szeretem. Az édeskésekkel is. De ez azért nem mindenkitől várható el. A szósz tökéletes lesz pizzára, spagettihez, vagy még egy adag bulgurra. 

JÓ ÉTVÁGYAT KÍVÁNOK!

A rigók 4:53-kor kelnek. Nekem ma 3:40-kor sikerült, azóta hiába próbálkozom, nem megy a visszaalvás. Hosszú lesz így nagyon ez a szerda.

Viszont nem tudom kikapcsolni az agyam, egyre csak azon gondolkozom, hogy lesz így. Tegnap ugyanis sikerült megegyeznünk abban, hogy májusban elkezdek visszaállni egy kicsit a munkába, besegítek, amibe tudok. LEsz egy teszthónap. Egyfelől nagyon örülök neki, hogy ilyen támogató hozzáállásra találtam, másfelől meg elkezdtem kicsit pánikolni, hogy nem siettem-e el? Hogy fogjuk megtalálni az egyensúlyt, és ha mennem kell, hogy oldjuk meg a gyerekfelügyeletet?

Családi napközi? Oda minimum egyéves kor a korhatár, ami jól van így, teljesen megértem. Azonban örülnék neki, ha menne néha közösségbe a kicsi, eddig úgy láttam, hogy nagyon élvezte a gyerekeket, a hintán mosolyog másokra, az unokatestvéreit nagyon szerette figyelni, sőt tegnap egy kiskutyát is megkergetett (bocs, Tojás!). Viszont mint ahogy egy nagymamát nem tudok hirtelen előhúzni egy fókból, úgy egy kisgyereket sem mindig. Jó lenne elkezdeni bandázgatnia, élvezi az új emberek társaságát. Úgyhogy azért körbeérdeklődöm, hátha valahol találunk egy intézményt, ami szimpatikus is és ők is nyitottak ránk.

Bébiszitter? Ha tudnék jót, ha lenne egy barátnő, akinek nem 3. gyerekként akasztanám a nyakába, ha lenne egy bejáratott nyugdíjas óvónéni, hát nagyon örülnék neki, de amennyire körbeérdeklődtem, nincs. Itt nagyon fontos lenne az ismerősi ajánlás, és Pesten biztos menne ez is, de itt nem találtam még. Ez nagyon bizalmi kapcsolat, tudom, én sem szívesen engedek egy idegent az otthonomba, kulcsot adni neki, és hát: a gyerekem! Mi van, ha lelép vele? Reális, nem? Persze, hogy nem, de ez még nem múlt el. Emlékszem, szülés után volt olyan félelmem, hogy ha valaki felmászna hozzánk, ami nem lehetetlen, simán be tudna osonni, ha betörné az ablakot meg felhasítaná a szúnyoghálót és akkor egész egyszerűen el tudná lopni a gyereket. Na nem. 

Bölcsi? Oda nem szeretném vinni, nem jókat hallottunk róla, pl. hogy délután 3-ig nem is cserélnek pelust, mesét néznek, meg ilyenek. Illetve nem hiszem, hogy a bölcsit tudom heti 1-2 alkalomra 1-2 órára igénybe venni.

Ikeás gyerekmegőrző? Ez nyilván vicc, de egy ehhez hasonlónk örülnék a legjobban, vagy hát nagy álmom, hogy valamelyikünk munkahelyén legyen egy bölcsi-ovi. Ha meglesz a 3. gyerek is, mert meglesz, akkor esküszöm, ez lesz az egyetlen szempont álláskeresésnél. Persze ehhez nem ártott volna mondjuk gyógyszerésznek tanulni. Vagy gondozónéninek. 

Nagymamák? Mindkettő dolgozik, nem keveset, sajnos nem megoldható. Nagynénikkel ugyanez a helyzet. A baráti hálózat pedig szerteszéjjel.

Szóval ezért nem alszok, ezen jár az agyam, mert a munkát, amibe besegítek, biztos vagyok benne, hogy el tudom végezni, gyerekkel az oldalamon is, de a bejárás, még ha csak heti egyszer is pár órára, az nehéz.

Biztos van, aki ezt elítéli, mármint hogy nekem most az a dolgom, hogy a gyerekemmel foglalkozzak, semmi más. És higgyétek el, sokat foglalkozok vele, a mindenem. De van egy kis részem, egy felnőtt nő az anyukában, akinek nagyon jól esne kicsit egy hagymahéjjal kívülebbre kerülni, néha szebb, városi ruhát felvenni és bemenni, érvelni, gondolkozni, írni, új dolgokat megismerni, hogy neki is továbbadhassak belőle. Ha feltöltődök, az neki is feltöltődést jelent. És ha már lesz 2. meg 3. gyerek, akkor nem lesz ez ilyen könnyű. Egy picit még szeretnék nemcsak anyuka, hanem dolgozó nő is lenni, kicsit több zsebpénzzel, kicsit több gondolkoznivalóval, hogy még büszkébb lehessek magamra. Mert ez is a terápia része, hogy nemcsak a szülés utáni testet kell visszahozni szülés előttire, hanem belül is mindent. Soha nem volt még olyan idő, hogy a nők, az anyukák ennyire magukra voltak utalva és hagyva a boldogulásban, hogy ennyire védőháló nélkül kellett volna előrejutniuk a választott szerepeikben. Hogy ennyi lehetőségük lett volna. Nem feltétlen rossz ez, főleg a lehetőségek miatt, hiszen van lehteőségünk tényleg mindenre, dolgozni vagy nem dolgozni, terápiába járni vagy futni, hobbikat találni, egyedül vagy társsal, könnyebben vagy nehezebben, de tényleg nagyon sok mindenre, csak találj hozzá megfelelő támogatást. Jó közeget, társakat, akik segítik valahogy a boldogulásod. Cserébe te is segítesz. 

17 665 lépés - ennyi volt a mai adag, a nagy része Budán, Pesten, a kisebb itthon, amikor átbeszéltük a napot. Pár tanulság:

> bp sokkal hangosabb és büdösebb, mint emlékeztem (a többiek szerint én már itt egy rezervátumban élek), de ez a gyereket kicsit sem zavarta, engem viszont megdöbbentet, hogy ennyire kevés idő elég volt ahhoz, hogy elszokjak

> nagyon piszkos, de nagyon, és a sok galamb kifejezetten kellemetlen

> sokkal kevesebb gondot okozott a közlekedés, mint gondoltam. A villamoson ugyan nem adták át a helyüket, hiába nem volt náluk babakocsi

> ezzel a bg Pockit járgánnyal bárhol elfértünk, nagyon klassz

> meglepően sokan segítettek volna lépcsőzni is a kocsival, de ezt is megoldottam, simán fel lehetett kapni kézbe és menni vele

> boltokba viszont még nem nagyon mertem bemenni, se beülős helyre; egy Frei Caféba eljutottunk ugyan, de nagyon körülményes volt bemenni, kijönni, kicsit az ajtó is szorult, nem győztem elnézést kérni - de igazából miért is kéne? ezekről nem én tehetek, igaz? és hát nekem is jár, hogy igyak egy jó kis kókuszos macchiatót

> érdemes megtervezni, mindent, az útvonalat, a és b tervet készíteni, ha az ember egyedül megy és gyakorlatlan

> check list!!! kaja, cumisüveg, cumi, pelusok, rágcsálnivaló, kis takaró, széldzseki, előke, időjárásnak megfelelő ruhácskát vinni, 

Amúgy sokat sétáltunk, parkban ebédeltünk, nézelődtünk, a gyerek aludt is egy jót, nem volt rossz egyáltalán. Nagyon örülök neki, hogy túlvagyunk rajta, nagy stressz volt. Pénteken újra nekiveágunk, hiszen Könyvfesztivál, aztán meg jó sokáig ki se mozdulok itthonról, az tutibiztos, mert azért csak itthon a legjobb.

Vagy bármilyen nap finom igazából, de ez nem az a klasszik másnapra is finom így jó elvinni kaja.

Hozzávalók:

> 4 szelet tarja vagy 4 csirkecomb vagy 6 csirkecombfilé

> 5-6 ek. ketchup

> 1-2 ek. méz

> 2-3 ek. szójszósz

> 2 gerezd fokhagyma vagy 1 ek. fokhagymagranulátum

> só, bors, chili

> 2 nagy fej vöröshagyma

> 3 fej lilahagyma

> 1 nagyobb édesburgonya

> 2-3 krumpli

> 2 szál sárgarépa

> egy marék mazsola

A ketchupból, mézből, szójaszószból, fokhagymából pácot készítűnk, ha kevés, akkor nyugodtan lehet még bővíteni arányosan, esetleg egy kis BBQ szósszal is lehet dúsítani. A húsokat bepácoljuk, a zöldségeket kockákra, karikákra vágjuk, rusztikusra!, egy hőálló tálba tesszük a zöldségágyat, rá a húst, lefedjük a tetejével vagy alufóliával és olyan 160-180 fokon sütjük addig, amíg meg nem puhulnak a zöldségek, 30-40 perc talán, érdemes nézni, a krumpli meg a répa párolódik meg a legkésőbb. Ez idő alatt a hús is átpuhul, levesszük a tetejét, és hőlégkeverésesen tovább sütjük, amig meg nem sül, pirosodik, érdemes forgatni a húst, megkeverni kicsit a zöldséget alatta. Aztán ha van grillfunkciója a sütőnknek, még felülről meggrillezhetjük egy kicsit, a csirkecomb bőrének külön jót tesz. Aztán kiszedjük tányérra és jóízűen elcsemegézzük.

Biztos vagyok benne, hogy más, a gyerekkel otthon lévő anyukának, kismamának is legalább egyszer volt vagy lesz ilyenben része, és ezt a férjek úgysem fogják soha _teljesen_ megérteni.

Tegnap nagyon hosszú és nagyon nehéz napom volt. Tádé, nemcsak akkor, ha nem látott, de akkor is, ha nem voltam érintésközelben, nyöszörgött, szenvedett, nyűgösködött. Azt hiszem, ez lehet a szeparációs szorongás. Nagyon szeretem ezt a kisbabát, de nagyon frusztráló úgy enni, hogy közben nyöszörög, és úgy egyáltalán mindent úgy csinálni, hogy néz vagy az ölemben van. De vannak ilyen napok, és éjjelre meg már nekem hiányzik, hogy nem ér hozzám, hisz egész nap a részem volt. Amikor már viszont 12. órája csak én vagyok vele, csak enyém a felelősség, nem szólok egy felnőtthöz sem, max cseten, minden gondolatom a gyerek, ha alszik, úgyis 5 percenként megnézem, kávét már nem tudok többet inni, ha éjjel akarok valamennyit aludni, szóval amikor már a nap felében csak az én gyerekem, akkor elpattan valami, főleg ezeken a hülye csütörtökökön. A szerdák is hosszúak, mert 7-re ér haza, csütörtökön általában azért hamarabb, de tegnap más volt. Tegnap egy kollégát búcsúztattak, akinek a felesége amúgy 3 napig sütötte előtte a linzereket, és kb 10 év után hagyja őket ott egy olyan világban, ahol 2 évet épp, hogy kihúzol egy helyen, hogy a cv-dben ne legyen gáz. Szóval búcsúbuli volt, és később is kezdődött és el is húzódott, ami kívülről nézve: hát van ám ilyen, érthető, érezd jól magad, drágám.

De belülről nézve kicsit sem így érzed, hanem szidsz mindenkit, és nem érted, miért van szükség másoknak jobban a férjedre, mint neked, és ő hogy hozhatja meg azt a döntést, hogy _CSERBEN HAGY_, hogy lehet egy búcsúbuli fontosabb egy fürdetésénél, hogy lehet bármi fontosabb a feleségénél és fiánál, milyen világot élünk, minek ez a networking. Mi az, hogy ő megteheti, hogy neki vannak kollégái és ő dönti el, mikor száll fel a buszra, mikor vált életet, mikor munkatárs és mikor férj. Mert én nem léphetek ki ebből fél órára sem, fél óra, atyavilág, de sok az a fél óra, ha a másiké, és mégis milyen irtózatosan kevés, ha rólad van szó.

Tudom, ő meg nem lehet itthon mindig a gyerekkel, sok dologról lemarad, és sokszor választaná szívesen azt, hogy ő van vele. De nem tehetjük meg, meg bolond lennék hagyni. Hogy én maradjak le mindenről? Kösz, nem.

Vannak nehezebb, stresszesebb napok minden munkában, ebben is. Mert ez igenis egy munka. Ezt ismételgetem, amikor elbizonytalanodom, hogy ér-e érezni, amit érzek.

Gyere haza, mert nagyon egyedül vagyok nélküled, persze más lenne, ha… de erről már volt szó, ha nem lennék annyira magam, ha egy helyen laknék a családommal, a barátnőimmel. De nem lakom, én választottam, akárcsak az anyaságot, és megoldok minden nehézséget, csak, csak néha vannak ilyen rossz napok, amikor nem érti meg egymást a férj és a feleség, hisz nincs abban semmi rossz, és tényleg nincs, csak annyi, hogy cserben lettem hagyva, még akkor is, ha tudom, hogy nem így történt. De tudni és érezni, keveseknek sikerül egy oldalra tennie ezt a két dolgot, nem igaz?

ui.: Nem akarom, hogy úgy tűnjön, nem az anyaság a legszuperebb dolog jelenleg az életemben, csak itt most van azért egy halvány de is, ami a fele-ségség, nőség, felnőttség. Így olvasd, ne ítélkezve. 

1. Várd meg, hogy álmos legyen

De komolyan, mondjuk a napirend sokat segít, de nem gúnyból írom, tényleg könnyebb / lehetséges egy álmos gyereket elaltatni.

2. Az altassa, aki nyugodtabb

A kicsik simán érzik a feszültséget, izgágaságot, beállt derekat, vállat, és ezzel nem segítesz neki ellazulni, elpilledni. Az apja is tökéletesen el fogja tudni altatni, te meg engedj magadnak egy kád habos vizet.

3. Simogasd a tenyerét

Vagy hasát vagy fejét, homlokát. De a tenyér! Az a legjobb. Vagy próbáld ki nála azt, amire te is könnyen elalszol vagy ellazulsz. 

4. Fehér zaj

Erről már írtam itt.

5. Ringatás

Vízszintesen, függőlegesen, közben popsi ütemes pluszban ringatása, tehát a létező összes tengely mentén szép egyenletesen ringatni.

6. Hagyd, hogy ő irányítson

Ha ki akar feszülni a kezeid közül, azzal jelez Melege van, szomjas, világos van, büfiznie kell, kényelmetlen neki. Válts, hagyd, hogy helyezkedjen, segítsd az elalvást.

7. Próbáld újra

Ami másfél perce nem jött be, most bejöhet. Az altatás egy végtelen spirál, ami végtelen türelmet igényel. Ráadásul kb. 20 perc, mire a szendergésből mélyre elalszik, én ekkor teszem le és akkor tuti nem sír fel.

+ 1 Ha minden kötél szakad, vedd magatok közé

Betegen, fogzáskor, extra nyűgös napokon. Azért, mert párszor veletek alszik, nem fog odaszokni. 

++ egy kényelmes fotel + világítós kindle neked a gyerekszobába

Jövő héten 10 hónapos lesz. Az már bizony több idő kint, mint bent. Újra tavasz, újra nyár, itt lesz az első születésnap. AZ ELSŐ SZÜLETÉSNAP! Hát hova tűnt az a 10 hónap? Mikor tanulta meg, hogy ha azt mondom neki, nemnem, nem szabad, akkor csak hátravigyorog és csinálja tovább? EZT kitől tanulta?

Emlékszem, pár hetes volt, amikor újraolvastam az ajándékba kapott Örülj, hogy fiú!-t. Jobban bőgtem rajta mint bármi máson, vittem Tamáshoz, hogy olvassa el, de tényleg Tamás, hát olvasd már el, rövid, majd megérted, miért, ő is mintha megkönnyezte volna. Örülj, hogy fiú. Persze az Örülj, hogy lány!-on is bőgni fogunk, ha aktuális lesz.

Először annak örültünk, hogy egyre nagyobbra nyitja a kis szemeit, aztán annak, hogy nem sárga és hízik, aztán annak, hogy azt mondja, EEEE, hogy élvezi a hintázást, hogy egyre több hangot ad ki, hogy beállt az éjszakai alvás, hogy úgy alszik mint egy kisbéka, minden este beosontunk hozzá és meggyönyörködtük. Ma ezt már véletlenül sem tesszük, mert örülünk, ha sikerült elaltatni és mindent megteszünk érte, hogy úgy is maradjon, például tudtátok, hogy a villanyt le lehet hangosan és halkan kapcsolni? Tamás szerint világbajnok hangos vagyok benne, ő meg világbajnok halk. Az ajtókilincs kitépéséről inkább már nem nyitottunk vitát, mert a vitanyitás is hangos.

Aztán egyszer csak eltelt az első négy hónap, külön esemény volt, hogy Tádé először eszik almát. Elmentem almareszelőt venni, de nem volt, vettem egy húsklopfolót, ezt nem fogom elfelejteni sosem, jót nevettem, hogy kihagyunk pár lépést. De megoldottuk az almát, aztán már falt mindent, mint kacsa a nokedlit, és akkor pikk és pakk, karácsonyra ott volt az első kis recés fog, sok nevetés, felülés, mászás, felállás, most meg itt ügyködik és sétál a kanapé mentén.

Hova tűntek ezek a hónapok, miért nem videóztuk le az összes pillanatát?

Tegnap volt itt a védőnő 9 hónapos státuszon, nem akarok ilyen jajjdejódolgomvan anyukának tűnni, csak tényeket írok, amikor azt mondta, hogy a gyerek akkora és olyanokat tud mint egy egyéves. Majdnem 11 kiló, kint van már 4 foga, áttörve még másik 3, feláll, bútor mellett sétál, puszit ad. Anyuka, tanítsd meg pápázni meg tapsolni, mire az egyéves státuszon találkozunk, és a fogmosást is elkezdhetitek, és már ehet mindent, amit ti is, csak ne legyen csípős.

Először büszke voltam és örültem, de hamar elkezdtem bőgni, hogy mi az, hogy fogat moshatunk a gyerekemnek meg ehet rakott krumplit, meg csináljak neki kis katonákat, hát mi ez, hol az én kisbabám? Az én kis mókusbabám, még csak az kéne, hogy integessen és mondja, hogy pápá. Meg hogy jöhet lassan a tesó, fel vagyunk rá készülve. És akkor mi lesz Tádéval? Hát hogy jut rá ennyi idő és miről fogok lemaradni, mert épp mondjuk a kórházban vagyok vagy a másikat teszem tisztába? Miért nőnek ilyen gyorsan a gyerekek?

Persze jó lesz, ha majd ki tudja fújni az orrát maga, meg ha nem kell odafigyelni, hogy ne egyen virágföldet, ne húzza magára a függönyt, de én most nagyon szeretném megállítani az időt, hogy ez a kis aranyos mókuspalánta inkább ne fejlődjön ilyen rohamléptekben, én se öregedjek, de azt nem is bánom, csak az idő múlását, azt.

Mindjárt itt az első szó, és mindjárt nemcsak találgatunk, hogy mi lesz, ha nagy lesz, hanem tényleg lesz valami, mondjuk a jelenlegi állás szerint vagy anyagsimogató mérnök vagy gépszerelő, esetleg hangmérnök.

Tavaly vettünk három balkonládát. Az egyikbe fűszernövényeket ültettem, kiszáradtak, a másikba egynyári palántákat, kiégtek, a harmadikba varjúhájféléket, virágoztak és idén is szépen elvannak. Jó, egyszer betetvesedtek, de hát mi nem tetvesedik be egyszer? Az nem is növény. Tamás azt mondta, hogy ne vegyünk egynyáriakat, mert ha rájuk néz, csak az jut eszébe, hogy úgyis meghalnak, és ő nem akar szomorkodni a virágok kárászélete felett, innentől kezdve nemcsak, hogy nettó pénzkidobásnak éreztem minden egynyári palántát, de egyből láttam őket elhervadva, kiégve, kiszáradva. Köszönöm, Tamás, remek spórolást csináltál a háztartásunknak!

Vettem megint ilyen sziklakerti pozsgásokat, amik virágzanak, az egyik neve kristályvirág, a másikat nem tudom (úgy sejtem, nem balkonmix keverék 3.). Ezen kívül vettem virágföldet, egy kis balkonládát ennek a három gyönyörűségnek és 6 tő fehér virágú muskátlit az egyik tavalyi ládába. Én amúgy nagyon utálom a muskátlit, nem tudnék annál közönségesebb növényt megnevezni, azonban magam sem tudom, miért, de tegnap az Oázisban hirtelen muskátlitulajdonos akartam lenni, aki büszkén áll az erkélyen, mint egy osztrák asszony, és a lebomló muskátliban gyönyörködik és bezsebeli a bókokat, hogy a Starkl magazinban láttunk utoljára ilyen szép muskátlit, drága asszonyom, mi a titka, á, semmiség, csak megfelelően kell öntözni, és egy kis muskátlidoktort is meghálál. Szóval vidéki háziasszony lettem, van muskátlim, klubtag vagyok!

És egy hete vetettem kis magokat is: petrezselyem, snidling, KOKTÉLPARADICSOM meg egy kis egynyári mézédes illatú fehér virágot, ami már el is kezdett kihajtani. Óriási meglepetésemre az egy dobozba még tavaly nyár elején beledobált nárcisz/jácint/krókusz-hagymáim közül elkezdett kihajtani kettő, azt tudom, hogy nem a krókusz, úgyhogy izgi, kihajtanak-e.

 A szobanövényeim is szépen nőnek, nődögélnek, zöldülnek, terebélyesednek, végre szerintem mindnek találtam megfelelő helyet. Nem tudom, mások, akik nem kertészek, hogy vannak  a növények nevének megjegyzésével, ápolásával, de én nagyon rossz vagyok ebben, minden évszakban utánanézek, hogy a vitorlavirágot hogy kell gondozni. Most találtam és elmentettem pár oldalt, amik szerintem nagyon érthetően és jól összegyűjtik a legtöbb háztartásban lévő növényről fontos tudnivalókat. Ha hasznodra lenne, kattints ide (a citygreen oldalán jó kiindulópont a ficus benjamina), Bálint gazda facebook oldala, gondolom, mindenkinek megvan (Olvasóim már nekiálltak a metszésnek?), és nekem még ez az oldal jött be.