Harminc múltam

egy koraharmincas nő mindennapjai

Balkonvirágzást, de azonnal!

2018. április 09. 17:49 - juditvagyok

Tavaly vettünk három balkonládát. Az egyikbe fűszernövényeket ültettem, kiszáradtak, a másikba egynyári palántákat, kiégtek, a harmadikba varjúhájféléket, virágoztak és idén is szépen elvannak. Jó, egyszer betetvesedtek, de hát mi nem tetvesedik be egyszer? Az nem is növény. Tamás azt mondta, hogy ne vegyünk egynyáriakat, mert ha rájuk néz, csak az jut eszébe, hogy úgyis meghalnak, és ő nem akar szomorkodni a virágok kárászélete felett, innentől kezdve nemcsak, hogy nettó pénzkidobásnak éreztem minden egynyári palántát, de egyből láttam őket elhervadva, kiégve, kiszáradva. Köszönöm, Tamás, remek spórolást csináltál a háztartásunknak!

img_20180408_165356160.jpg

img_20180408_170651237.jpg

 

img_20180408_170744092.jpg

img_20180408_183237_917_1.jpg

img_20180408_183237_918.jpg

Vettem megint ilyen sziklakerti pozsgásokat, amik virágzanak, az egyik neve kristályvirág, a másikat nem tudom (úgy sejtem, nem balkonmix keverék 3.). Ezen kívül vettem virágföldet, egy kis balkonládát ennek a három gyönyörűségnek és 6 tő fehér virágú muskátlit az egyik tavalyi ládába. Én amúgy nagyon utálom a muskátlit, nem tudnék annál közönségesebb növényt megnevezni, azonban magam sem tudom, miért, de tegnap az Oázisban hirtelen muskátlitulajdonos akartam lenni, aki büszkén áll az erkélyen, mint egy osztrák asszony, és a lebomló muskátliban gyönyörködik és bezsebeli a bókokat, hogy a Starkl magazinban láttunk utoljára ilyen szép muskátlit, drága asszonyom, mi a titka, á, semmiség, csak megfelelően kell öntözni, és egy kis muskátlidoktort is meghálál. Szóval vidéki háziasszony lettem, van muskátlim, klubtag vagyok!

És egy hete vetettem kis magokat is: petrezselyem, snidling, KOKTÉLPARADICSOM meg egy kis egynyári mézédes illatú fehér virágot, ami már el is kezdett kihajtani. Óriási meglepetésemre az egy dobozba még tavaly nyár elején beledobált nárcisz/jácint/krókusz-hagymáim közül elkezdett kihajtani kettő, azt tudom, hogy nem a krókusz, úgyhogy izgi, kihajtanak-e.

 A szobanövényeim is szépen nőnek, nődögélnek, zöldülnek, terebélyesednek, végre szerintem mindnek találtam megfelelő helyet. Nem tudom, mások, akik nem kertészek, hogy vannak  a növények nevének megjegyzésével, ápolásával, de én nagyon rossz vagyok ebben, minden évszakban utánanézek, hogy a vitorlavirágot hogy kell gondozni. Most találtam és elmentettem pár oldalt, amik szerintem nagyon érthetően és jól összegyűjtik a legtöbb háztartásban lévő növényről fontos tudnivalókat. Ha hasznodra lenne, kattints ide (a citygreen oldalán jó kiindulópont a ficus benjamina), Bálint gazda facebook oldala, gondolom, mindenkinek megvan (Olvasóim már nekiálltak a metszésnek?), és nekem még ez az oldal jött be. 

 

img_20180403_090733377.jpg

img_20180406_125847618.jpg

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása