Ma a férjem altatta a gyereket. Közben a kicsi kétszer megszökött és jött ki hozzám, mosolyogva, integetve, rám bújt és a hasamon fekve próbált elaludni. És én megkönnyeztem a meghatottságtól. Nézem a fotókat, nézem a gyerekem, és látom, nem kisbaba már, az arca, a mozdulatai, a tekintete egyre…

Vannak napok… Sokszor fordul elő az e szókapcsolat a blogbejegyzéseimben, belátom. De nem tudok rá jobbat, mert ezek a napok bizony vannak, időnként előjönnek a maguk mélységével itt rám telepszenek. Amikor kívülről (és belülről is!) minden jó, irigylésre méltó lenne, na jó, leszámítva ezt az egy…

Hétvégén otthon voltunk anyuéknál – mamánál és papánál. Legutóbb augusztus második felében voltunk otthon, még strandidő volt, és nagyon fárasztó volt, hogy Tádét vagy ölben kellett tartani, mert nyűgösködött, vagy állandóan ott kellett mellette lenni, hogy nézzük, mit csinál. Mindent pakolt le, és…

Tegnap olvastam egy félig-meddig ironikus posztot arról, hogy egy gyerekkel nem rendelkező nőt mennyire irritálják azok a kismamacsoportokból megosztott bejegyzések Facebookon, ahol a kismamák arról panaszkodnak félig-meddig ironikusan, hogy mennyire nincs idejük semmire és mennyire kialvatlanok…

Vannak napok, ezek az összekuckózós-huncutok, amikor se velem, se nélkülem, de inkább se nélkülem, a közelemben, kicsit rajtam, de amikor rajtam, akkor inkább nem rajtam. Gyönyörűen elvan, szépen elszöszmötöl egyedül, megy a szabad játék, én meg szintén elszöszmötölök, dolgozok, de igazából semmit…

Ez a 180 km sok. Sok nekem, sok anyunak, Tádénak meg az idő sok, amíg újra találkozunk. Most itt volt mama egy rövid látogatáson, és ugyan legutóbb 2 hete volt itt ugyanígy egy napot (se), azóta annyi minden történt! Napról napra fejlődik és egyre közelebb a beszéd, egyre koordináltabb a mozgás, egy…

Eltelt az első hét – kettesben. Amennyire féltem tőle, annyira jó és bensőséges volt. Tamás egy közeli településen talált munkahelyet, így mindössze 20 perc az út oda és megint 20 vissza – az így nyert idő tényleg megfizethetetlen. Járhat koránra dolgozni, és mivel mi úgyis korán kelünk, nekünk ez…

Már egy hete nem született bejegyzés, mióta van blog, nem is volt ilyen – na leszámítva azt a másfél évet, amíg a legelején, 30-at betöltve és az utolsó lányhónapokat élve el nem feledkeztem róla, hogy van ilyenem. Szóval az elmúlt egy hét. Tádé beteg volt, antibiotikum, köhögéscsillapító, kemény…

 Ma van két éve, hogy Tamással a családdal és szűk baráti körrel is megünnepeltük, hogy összeházasodtunk. Mi nagyon jól éreztük magunk, nekem már mindig kedves lesz augusztus 20. Két éve még nem sejtettük, hogy két év múlva milyen lesz majd ünnepelni. Két éve már nagyon terveztük, hogy majd lesz…

Van egy nagyon fura anyukaérzés, amit azzal, hogy a gyerek ilyen gyorsan fejlődik és egyre önállóbb, megint egyre sűrűbben érzek. Amikor először jelentkezett, akkor Tádé még kicsi volt, letettük aludni vagy az apjával volt vagy el kellett itthonról mennem, és úgy hiányzott, mintha egy űr lenne…