A család beteg. De leginkább én. Most épp törökülésben ülök a kanapén, ölemben a laptop, mellettem Tádé mesét néz, a Manó Benő és Lili hercegnő apró királyságát, és közben hol rugdos, hol rám ül. Az utóbbi napokban - nem vagyok büszke rá, de - nagyon türelmetlenül altattam, és ezt mintha Tádé is büntetné, még nyűgösebben alszik el. Mintha direkt akarna idegesíteni, bár tudom, inkább nála is csak a betegség, taknyosság játszik be.
Szóval nagyon vártam, hogy meggyógyuljunk, már egy hete tart, erre Tamás is megbetegedett. Nem vészes, de pont nem komfortos így semmi. Három nyűgös ember éjjelente egy ágyban, nem túl pihentetők az éjszakáim. De majd elmúlik.
Amire most nagyon vágyom, az az ünnepi készülődés. A Mikulás a héten járt itt, mint gondolom, máshol is. Igyekeztünk Tádénak egészségesebb, kevés cukros csomagot összeállítani, így került bele pl. snack kolbász is. Jövőre már adventi kalendáriumunk is lesz: idén több helyen láttam, hogy minden napra egy mesét kaptak a gyerekek. Talán jövőre már Tádé is élvezni fogja. Talán jövőre már a Mikulás-csomag bontogatását is élvezni fogja, nem tudom, milyen egy 2.5 éves gyerek. Jövőre kiderül.
Nekem a születésnapom is decemberben van, harminc múltam, idén már három évvel. Családi körben fogunk ünnepelni, két hétvégén át, a harmadikon pedig már karácsony lesz. Utána szilveszter, utána meg jövőre.
Az egész december egy nagy készülődés, amit, mivel már saját kiscsaládunk van, évről évre egyre jobban várok. Még kicsi a fiam, nem tudom, mit fog fel majd az ünneplésből. De a kis díszek, amiket kitettem a lakásba így advent ideje alatt, tetszettek neki. Remélem, a karácsonyfa is fog. Tavaly még egy kis krumpli volt, fogtuk, mutattuk neki a dolgokat, ő meg csak nézelődött, evett, aludt. De idén már oda kell rá figyelnünk, hogy hova tegyük a fát, hogy diszítsük fel. Nagyon boldog lennék, ha látnám majd Tádé arcán az örömöt, a rácsodálkozást, de lehet, ehhez még mindig kicsi – főleg, hogy nem túl könnyű lenyűgözni.
Szóval készülődünk, ünnep ünnep hátán. 33 leszek, ilyenkor anyunak már megvolt Ági is, sőt, emlékszem rá, milyen volt, mikor anyu 33 volt. Én is ennyi idős lettem – nem sok, de nem is kevés. Van egy férjem, egy fiam, takaros otthonom, munkám, amivel jól érzem magam, kialakult napjaim, szokásaim, nagy családom, itt a blog is meg a varrás is, ami feltölt, idén pedig mintha újra felfedeztem volna az olvasást, az is itt van. Nincs okom panaszra, leszámítva a rossz derekam és a fájós vállam, meg a migrént, egészséges is vagyok. Oké, van egy kis súlyfelesleg, de hát az mindig is volt, valószínűleg lesz is. 33 leszek. Meg kell azért ezt szokni, főleg, hogy fejben még bőven csak huszonéves vagyok. Néha 17.
Készülünk a karácsonyra is, én leginkább a menü kitalálásával. Meg a szenteste elképzelésével. Amikor kicsit rossz kedvem van, elképzelem, ahogy megy le a nap, beteszünk valami giccses karácsonyi zenét, szépen felöltözünk, én kisminkelem magam, a kaja már kész, bekapunk 1-2 szaloncukrot, átváltunk karácsonyi fényekre és aztán felváltva a fa alá csempésszük az ajándékokat. Jön a fotózás, az ajándékbontás, az ünnepi vacsora, Tádét lefektetjük, aztán játszunk és filmezünk és bekuckózós jó kedvünk van. Ez tölt fel engem mostanában. Másnap egyik nagyszülők, aztán másik nagyszülők, nagynénik és nagybácsik, evés, beszélgetés, ajándékozás, utazás – sokaknál olvasom, hogy teher, hogy nagy logisztika, de én várom már nagyon, szeretem. Jó, hogy van akkora családom, hogy meg kelljen szervezni, hogy eljussunk, ott legyünk, hazajöjjünk, ajándékozzunk.
Hát ezeken fantáziálgatok, ezeket tervezgetem a nagy náthám közepette, és már most vasárnap kezdődnek a vendégeskedések. Elkezdődik a szülirácsony, a szülihét, szuper!
