Harminc múltam

egy koraharmincas nő mindennapjai

Kicsit szerelmes vagyok a gyerekembe, nem baj?

2019. március 28. 10:01 - juditvagyok

Az utóbbi időkben, leginkább a közös alvás kapcsán tudatosult bennem valami: szinte(!) szerelmes vagyok a gyerekembe. Ez egy nagyon fura érzés, mert leginkább tényleg a friss szerelemhez hasonlít: szeretsz hozzábújni, puszilgatni, nézni, gyönyörködni benne, ölelgetni és így tovább – mégsem az, tudom jól.

Mikor még nem volt gyerekünk, csak terveztük, egyik baráti házaspárunk női tagja kitett Facebbokra egy fényképet a gyerekükről, és odaírta, szerelem. A férjjel épp együtt dolgoztam, ültünk az irodába, és felcsattant, hogy velem meg mi lesz? Elmeséltem akkor ezt Tamásnak, jót nevettünk rajta, hogy hát igen, velünk nem lesz ilyen. Aztán itt vagyok a 21 hónapos fiammal, és ugyanezt érzem.

Anyukámmal arról beszélgettünk még régen, mennyire visszás nekünk, ha valaki a gyerekét szájon puszilja (nem ítélkezés, csak vélemény). Aztán ahogy meglett Tádé, habár még sose pusziltam szájon, de igazából sokkal jobban megértem azokat a szülőket, akik így tesznek.  Egyszerűen legszívesebben felfalnám a gyerekemet.

Tényleg nagyon fura érzések ezek, mert egyfelől azt érzem, nem természetes már ez a rajongás, másfelől meg azt érzem, ennél természetesebb dolog nem is létezhet.

Csakhogy van ennek egy hátulütője, itt van az igazi szerelmem, a férjem, aki bizony hátrányba és kicsit háttérbe is került az utóbbi időkben. Természetesen én vágyom az ölelésére, törődésére, de én nem adok annyit, hisz az összes törődésem Tádé felé irányítom – ami, mióta rájöttem erre, belátom, nem jó.

Úgyhogy most azon dolgozom, vagyis azon kell dolgoznom, hogy elég szeretet és törődés, elég intimitás maradjon bennem mindkettejük irányába, ki is tudjam fejezni, energiám is legyen hozzá és igényem is rá, kényes téma, lehet, talán kicsit tabu is, bár a fene tudja, nem tudom, nálatok nem így van? Pedig a párkapcsolat is nagyon fontos, nemcsak az anya-gyerek páros élete és harmóniája, és ha én bizony várom a férjemtől, hogy szeressen, támogasson, törődjön, tartson a vállán biztonságban, akkor nekem is ugyanezt vagy legalább közelítőleg ugyanezt kell adnom – nálunk én vagyok a gyengébb, úgyhogy a lelki vállontartást kikérem magamnak -, nem igaz? Dehogynem!

komment
süti beállítások módosítása