Ma voltunk a 12. heti kombinált teszten, ahol nemcsak betegségekre szűrtek rá, de UH-n is voltunk. Minden, de minden a lehető legnagyobb rendben van a kicsivel, szépen fejlődik, mocorog. Nagyon fura volt látni, milyen élénken mozog, és mégsem érezni belőle semmit. A neme azonban nem derült ki most, úgyhogy van még reményem rá, hogy kislányunk lesz, és Tamás is kezdi szokni a gondolatot. Elvégre, ha nem látszik, hogy fiú, akkor szerinte _biztos_ lány. Férfilogika.

Én nagyon szeretnék egy kislányt, egy kis aranyos, mosolygós, nyugis babát, akinek lehet mesélni, hagyja, hogy ölelgessem és puszilgassam állandóan, mert bizony Tádé csak akkor hagyja, ha neki is van kedve hozzá, és bizony egyre nagyobb fiú, így egyre kevesebbszer lehet vele gyömöszkölőset játszani. Szeretném, ha nem csak a Tamás-féle élénk és eleven gének öröklődnének a családba, hanem a mifélénk is, a nyugodtabb, higgadtabb, szófogadóbb gének is, de persze a szorongás nélkül, az a rész jöhet megint Tamástól. Tudom, hogy ez egyáltalán nem is a nemen múlik, de én kislánykorom óta kislányos anyukának képzeltem el magam, anyukámék is lányok tesók, nagymamáék is azok voltak, unokatesóim is lányok, valahogy ezt az ágat éreztem dominánsabbnak, de persze vannak nekem fiútesóim is meg egy apukám, ugye, Tamáséknál meg szintén akadnak fiúk. De ez ugye nem ilyen egyszerű. Szóval szeretnék egy kislányt. Amikor két éve Tádénál megtudtuk, hogy fiú, én teljesen kétségbe estem. Hogy nekem lesz egy fiam, hát hogy kell egy fiút felnevelni? Milyen lesz, ha kamasz lesz? Ha csajokat hoz haza meg sörözni jár? Ha balhés lesz vagy szemtelen? Szóval mit kezdek én egy vagány kamasz sráccal, hogy fog ő nekem megnyílva maradni? És még számtalan ilyen kérdés keringett bennem, sírtam is, míg Tamás a lehető legbüszkébben csak annyit mondott, Judit, minden rendben lesz (persze ő nem úgy látja a saját kamaszkorát, hogy ne lett volna minden rendben, de hát én ugyan nem lettem volna a szülei helyében :D), örülj, hogy fiú, szuper lesz!

És aztán a világ legtermészetesebb dolga lett, hogy fiam fog születni, imádtam a fiús ruhákat venni a lányos helyett és egy percig sem bántam, hogy nem kislány. Örültem, hogy fiú, és örülök is neki. Vagány fiam van és mindent megteszünk azért, hogy jó kapcsolatunk legyen vele és ez minél több ideig (=örökké) kitartson. Hogy bízzunk egymásban, meg ilyen egyéb fontos dolgok.

Tamás második gyereknek is fiút szeretett volna, hogy nőjön a bandája, a fiának öccse legyen neki meg két (majd három) fia, igazi testvériség, akik folyamatos imádattal beszélnek majd az anyjukhoz, megvédik őt mindentől és rosszalkodnak. De ma láttam rajta először, hogy egy kislánynak is nagyon örülne, hogy igazából neki is mindegy, mi, csak legyen jól vele minden. Jó volt, mert már azt kezdtem hinni, tényleg csak fiúnak örülne.

A vizsgálatra nagyon korán mentünk, vagyis korán kellett kelnünk, hogy odaérjünk 8-ra. Cserébe hamar végeztünk, Tádéra Tamás anyukája vigyázott, így volt időnk hazafele menet még megvenni a kimaradt gyerekzárakat, terhes agy miatt elfelejtett kajákat, márciusi pelenkaadagot és megleptem magam pár kis kozmetikummal is meg egy hajfestékkel. Óriási ősz lenövésem van, mert ugye az első trimeszterben nem szabad se hajat, se körmöt festeni, én meg már őszülök, ezek is a gének, kedves gyerekeim, remélem, ezt nem fogjátok tőlem örökölni. Szóval a napokban kicsit rendbe szedem magam, elvégre itt a tavasz, a játszótérre nem mehetek ki akárhogy!

Tádé szuperül bírta a nagymamájával a délelőttöt. Nagyon jó érzés, hogy simán ráhagyhatjuk bármelyik nagyszülőre és jól elvan velük. Jó természete van ilyen szempontból, persze állítólag néha megy az ajtóhoz és jönne utánunk, de nem sír különösebben és könnyen elterelhető a figyelme. Barátságos, jó kedélyű gyerek. Büszke vagyok rá, hogy ilyen és hogy sikerült ilyenné nevelnünk. Mondjuk cserébe nehéz vele elmenni itthonról ügyeket intézni.

Kifáradtunk nagyon, hosszú nap volt és azért kicsit stresszes is, még ha igazából tudtuk is, hogy minden rendben van. Az UH-on néztük a kicsit, és mindkettőnknek az jutott eszébe, még ha furának is tűnik, hogy hasonlít Tádéra, ugyanolyan formájú a kis feje, tudom, hogy hülyeség, de mindkettőnkben ez fogalmazódott meg. Szóval megint egy vizsgálattal közelebb kerültünk a kistesó érkezéséig.