Nézünk most egy sorozatot Tamással, az a címe, hogy The Marvelous Mrs. Maisel. Az ötvenes évek második felében játszódik New Yorkban, egy fiatal zsidó háziasszony útját mutatja be a stand up comedy színpada felé, miközben a magánéletét is megismerhetjük. Nézzétek, nem rossz, de most nem sorozatajánlót szeretnék írni, hanem arról, hogy ennek a csodálatos Mrs. Maiselnek van két gyermeke, egy 3-4 éves fia és egy kisbabája, aki olyan 1 éves lehet, még bőven babakocsis, de már tud ülni. Mrs. Maisel dolgozik, esténként fellép és ezek mellett is él szociális életet, elugrik ebédelni a menedzserével, vásárolni, ide-oda. És a gyerekei sosincsenek vele. Vagy az anyjánál vannak, vagy a házvezetőnő figyel rájuk. Most a tegnapi részben elmentek nyaralni, ami egy ilyen felnőtt tábor mindenféle aktivitásokkal, madárles, fürdőruha-szépségverseny, hajókázás, arról nem is beszélve, hogy egész nap isznak. A nagyobbik gyerek kapott egy személyi szittert, aki szintén az ő egésznapos elfoglaltságát segíti, a kisebbikre is mindig vigyáz egy idegen.

Tudom, hogy ez a sorozat nem az anyaságról szól, meg nem egy dokumentumfilm-sorozat, de nagyon bosszant engem ez az egész. Biztos (?) nem így volt ez, bár tehetős családoknál miért is ne, de én azon gondolkoztam, hogy ha egy nap csak annyit lennék a gyerekemmel, mint a csodálatos Mrs. Maisel, akkor nagyon rossz anyának érezném magam, és persze ebben a sorozatban szó sincs sem altatásról, sem etetésről, átöltöztetésről, bilire szoktatásról, beszédre tanításról, hisz mondom, nem az anyaságról szól, csak néha felbukkannak a gyerekek mint valami biodíszlet és épp kiejtik az első szavukat, tévét néznek, játszanak, JÓK, vannak.

Nem kéne ezzel foglalkoznom, meg még milyen dolog már, ha elítélek egy sorozatszereplő karaktert amiatt, mert le se szarja a gyerekeit, csak mivel én is ebben vagyok benne, és látom, körülöttem mások is, előjött bennem megint az, hogy hogy lehetne hatékonyabbra szervezni a napokat, hogy minél többet ki lehessen belőlük hozni. De aztán rájöttem, hogy ez irtó nagy hülyeség, mert így jók a napok, és hálás vagyok, hogy nem kellett még bölcsibe adnom a gyereket, és mondjuk én nem is akarnék stand up comedys lenni, de néha jó lenne nem aszerint szervezni a napot, hogy a fiam mikor alszik és eszik, hanem csak fogni magam és bemenni a fővárosba nézelődni kicsit, vagy enni egy pad thait, de hát ezek az idők nem erről szólnak, és ez jól is van így. Nem szeretném a csodálatos Mrs. Maisel életét, persze örülnék neki, ha egy házban laknék a szüleimmel és csak pár emelt választana el minket, ha lenne egy bejárónő, aki főz és takarít, ha lenne annyi pénzünk, hogy csak úgy kiruccanjunk Párizsba. De nagyon örülök neki, hogy a világ úgy alakult, hogy az anyukák és a gyerekeik egymással szorosabban vannak, hogy egyre nagyobb részt vesznek ki a közös mindennapokból az apukák (hogy felmerül bennük, hogy akár ők is szívesen otthon maradnának a gyerekkel!), hogy itthon lehetek a kisfiammal és figyelhetem a fejlődését és alhatok vele délben. És nem mellesleg dolgozom is, de igazából csak teljesen mellesleg, mert nem ez irányítja a napokat. Jó ez így.