A nagy kényelmeskedésben úgy alakult, hogy mára sok dolgom lesz. Szeretném, ha jól éreznénk magunkat, de a fejemben élő, közel tökéletes karácsonyt is szeretném megvalósítani. Hogy miért a de? Mert itt egy másfél éves gyerek, a világ legnagyobb főnöke, meg itt a férjem, akiben épp csak annyi karácsonyi tűz lobog, amit én nagy nehezen 3 év alatt beleplántáltam – nem egy nagy ünneplős típus. Persze ajándékot szeret kapni, de elárulok egy titkot: idén mindent én vettem magamnak és még én is csomagoltam be az ajándékaimat. Ha nem lenne a gyerek, meg a neki szánt ajándékozás, nem is maradna semmi varázsa az egymás felköszöntésének. Ugyan minden vasárnap meggyújtottuk az adventi koszorún a gyertyákat, volt, hogy hétköznapokon is, mégis, nem volt az igazi, mert csak én vártam. A fiam elfújni szerette rajta a gyertya lángját, a férjem meg fényképezni, az, hogy kicsit elmerüljünk és lélekben is készüljünk az ünnepekre, zenét hallgatva esetleg, csak nekem volt fontos. Nem baj végül, hagyták, hogy egy kicsit elmélázzak, de annyira örültem volna, ha a férjemmel közösen várjuk úgy igazán ezt a ma estét és az elkövetkezendő két napot. Persze lehet, hogy én pörgöm túl egy kicsit.

Ma ebédre egy egyszerű borsólevest fogok készíteni. Akármilyen fura, mi még sose adtunk levest a másfél éves fiamnak, úgyhogy ma lesz az első nap, hogy levest eszik. Valahogy mi nem vagyunk levesesek, Tádénak a lehetősége se volt meg eddig arra, hogy leveses legyen. Aztán még a lépcsőházat is rendbe kell tennem, magunkat is fel kell kívülről is készíteni az ünnepre, szép ruhákat előkészíteni, utolsót porszívózni. Lehozni a padlásról a műfenyőt (életünk vására volt, hogy 3 éve megvettük, ennél kényelmesebb megoldás NINCS), a díszeket, feldísziteni a fát. Elkészíteni a vacsorát, ami wellington bélszín lesz – ezen lesz mit elrontani, úgyhogy IZGULOK, sikerül-e, mert nem nagyon van b terv, hacsak be nem állítunk anyósomékhoz egy kis szentestei maradékért.

Persze az egészet magamnak csinálom – még. De szeretném, ha Tádé szép lassan belevonódna, idén még csak a gyertyaláng elfújásával koszorúzott, de ki tudja, jövőre talán már a karácsonyi zenéket is szeretni fogja, este talán már a csillagszóró is tetszeni fog neki. Szülőként izgatott vagyok, hogy jó ajándékot választottunk-e neki, mert hajlamosak vagyunk mindig kicsit korban felé lőni annak, ami jó neki, de valahogy úgy képzelem, tetszeni fognak neki a fasínek és a mágnessel összeilleszthető favonatkák. Ha nem, legalább a férjem játszik egy jót, ő meg majd a nagynéniktől, nagybácsiktól, nagyszülőktől kapott játékokkal lesz el.

Már nagyon vártalak, karácsony! Megpróbállak nem túlzott elvárásokkal beengedni idén, hanem ahogy lesz, úgy lesz alapon, de azért az esti filmet én akarom választani, mert ha Tamáson múlik, háborús filmet nézünk szenteste. Én leszek ma a főnök, de úgy akarok az lenni, hogy a fiúknak is jó legyen, hogy ők is rákapjanak a karácsony ízére, és minden évre egyre jobban várják ne csak az ajándékozást, hanem az egész ünnepet is.