Emlékeztek még rá, hogy mennyire ellene voltam a hordozóknak? Most meg napok óta várom az e-mailt, hogy mehessek a FoxPost automatához átvenni a sajátunkat.

Az úgy volt, hogy a játszótéren van egy anyuka, aki a beszélgetések alapján elég sok mindenben hasonlóan gondolkozik mint én, és ők rendszeresen szoktak jönni hordozóval, ráadásul olyannal, ami jól is néz ki. Mesélt róla, hogy miben könnyíti meg az életét – semmi extrát nem mondott, de pont elég volt hozzá, hogy megirigyeljem azt a sok lehetőséget. Sok lehetőség – na jó, ez kicsit túlzás, bár biztos, hogy ti nem is gondoltok rá, mi mindenben akadályozza az embert egy babakocsi.

Például sokkal nagyobb kerülőt kell tennem a városban, ha a központba be akarok menni és akadálymentesített terepen akarok menni, nem a lépcsőn emelgetni a sok kilós gyereket + babakocsit. Vagy például egy ilyen nagyon rosszul járdásított városban nem könnyű a mindennapi közlekedés sem. Kirándulni sem tudunk úgy járni, ahogy szeretnénk. És bizonyos városrészekben, hiába lenne ott olyan, ami érdekel, vagy ahol el kéne intéznem dolgokat, nem jutok el, mert nem tudok buszozni babakocsival.

Persze sokan megoldják ezeket, vagy ugye sokan tudnak vezetni is. Én nem. És nagyon könnyen kihoz a komfortérzetemből pl annak a módja, hogy az alacsonypadlós buszokat lessem és hagyjam a gyereket kocsistul a középső ajtónál, míg én előre megyek és jegyet veszek, aztán lökjek arrébb mindenkit a buszon csak azért, mert babakocsival másképp nem férünk. A fővárosba való bemenésről nem is beszélve, igaz, kis babakocsink van, amivel nagyon könnyen mozgok és imádom is, de csúcsidőben vonattal hazajönni vele nem egy leányálom. Nem tudom, megfigyeltétek-e már, de az akadálymentesített feljáratoknál vannak a vécék és a biciklitárolók is ezeknél az elővárosi vonatoknál, így nagyon nagy élmény biciklik közt a pisiszagban utazni a kicsivel, aki még csak ki sem lát az ablakon a babakocsiból.

Szóval úgy képzelem, ezek most huss, elszállnak, és könnyedén csak a hátamra csapom a kölyköt, vállamra egy válltáskát vagy szatyrot és boldogan megyünk majd MINDENHOVA, buszozunk sokat és többet jutunk be BP-re, és persze úgy képzelem, hogy Tádé élvezni fogja az egészet, boldogan leskelődik majd ki a hátamról, néha el-elalszik.

Az esély megvan rá, de arra is, hogy befeszülve utálni fogja az egészet. Másféle hordozót rendeltem, mint amit eddig próbáltunk. A liliputi nem jött be igazán, se neki, se nekem nem volt kényelmes, nem mondanám, hogy szerette. Most egy Ringa fubát rendeltem, ami valahogy ksiebbnak, mgéis kompaktabbnak tűnik, mintha kevésbé szorítaná le a gyereket.

Emlékszem rá, mikor még kanyarban sem volt a gyerek, nemhogy a hordozó, mennyire nem értettem azokat az anyukákat, akik a hátukon a gyerekükkel közlekednek. Mi van, ha baj van a gyerekkel, hisz nem látják! Aztán most, hogy van gyerekem, látom, hogy ez a legnagyobb butaság, amit ellenérvként lehet hozni. Az anyukák akkor is tudják, ha baj van a gyerekkel, ha nem is látják, mert történetesen egy másik szobában csinálnak valami rosszaságot. Ez valahogy kialakul, talán a 0-24-es együttlét miatt. Most csak azt látom, hogy a hordozó könnyebbé teszi majd a mindennapi közlekedést. Sokak a kötődés javítását, alakulását is szeretik benne, meglepne, ha a gyerek még jobban tudna hozzám kötődni, az utóbbi napokban hordozó nélkül is állandóan rajtam csüngött, persze ez betudható a kis beteg szervezete gyógyulásának is.

De már odáig jutottam, hogy ha majd jön a kistestó, neki meg szerzek hordozókendőt, mert igen nehéz lesz két kicsivel közlekedni. Tudom, van a babakocsifelálló tesóknak, de nagyon meglepne, ha Tádét csak úgy odaállítanám és ott is maradna, amiközben tolom a kocsit.

Lehet, mégis meg kéne tanulnom vezetni és akkor minden sokkal könnyebb lenne, de addig is, 5 percenként frissítem a gmailem, hogy mehetünk-e már babakocsival a hordozóért. Hát így alakultak a dolgok, ekkorát képes fordulni egy anyuka. Ja, arról nem is beszélve, hogy Tamás is várja, hogy hordozhasson. Jófej apuka, mi?