Nemcsak a gyerek, hanem ez az írás is. Úgy tűnik, ez a vendégposztok hete, most Tamás is írt nektek pár sort arról, hogyan változott az élete, mióta apuka. 

-----

És akkor megszületett.

Hogy mi volt előtte? Őszintén? Nem emlékszem! De nem is érdekel. Néha számolgatjuk, hogy már lassan többet voltunk házasok, mint járásban, vagy tovább tartott a terhesség, meg a babázás, mint az azt megelőző késő estig sorozatozások, vagy hétköznapi sörözések munka után. Nem hiányzik egyik sem.

Hogy mi lesz ez után?

Lesz még egy, vagyis akkor már inkább kettő testvére Tádénak. Ebben biztos vagyok, mert kellenek a játszótársak neki (igazából nekem). Már előttem van, hogy ő vigyáz a tesóira (akiknek szintén t betűvel kezdődik a nevük). (Drága Tamás, elkeserítelek: nem lesz ez így.)  És meg mert fiatalok vagyunk.

Tényleg annak érzem magam, magunk, pedig ha belegondolok, a szüleinknek ilyen idősen már jóval idősebb gyerekeik voltak. De manapság valahogy később vágnak bele az emberek. A negyvenes az új harmincas, úgy látszik. A múltkor is sétáltunk a Brendonban, és az tűnt fel, hogy én lehetek a legfiatalabb apuka, pedig nem érzem magam olyan elkapkodottan fiatal apának egyáltalán.

Amíg ezt írtam, hoppá, kinőtt egy újabb fog. És eltanulta az anyjától, hogyan kell visszatapsolni. És úgy ad ki indián harci hangokat, hogy a kezét a szája elé tartja, amit én tanultam el tőle, azóta együtt csináljuk. És minden napra jut egy meglepetés. Még nagyon sok napot akarok.