Azzal, hogy a gyerekem elkezdett egyre aktívabb lenni és próbálgatja feszegetni a határait, néha, főleg ha kívülről nézzük, kifejezetten abszurd helyzetekbe kerülök. Most például könyveket dobál a polcról, némelyik rajtam landol. Ezek a helyzetek persze minden kisgyerekes anyukának mindennapiak, tudom jól. Mégis, néha ha kívülről figyelem, nevetnem kell.

Összegyűjtöttem az elmúlt hetek olyan mondatait, melyek még mielőtt gyerekem született volna, egész nevetségesnek és valószínűtlennek hatottak volna:

Kérlek, ne borítsd rám a síneket!

Mássz ki az orromból!

Nem szabad anyut megharapni!

Tedd le a súlyzót, kisfiam!

Ne kend a banánt a hajadba!

Hagyd a kakikukát békén!

Ne ülj rá a fejemre!

Kisfiam, ne edd meg a könyvet!

Ne lovagolj a hasamon, fáj!

Mássz le az ebédlőasztalról, nem szabad!

És még csak azt sem mondhatnám, hogy ezek különleges helyzetek lennének, már fel sem tűnik ugyanis egyik sem különösebben.