Egy éve már a kórházban aludtam, már amennyire tudtam, és vártam, hogy talán másnap minden megváltozik. Szinte egész nap a ctg-n voltam, kaptam oxytocint is, és vártam, hogy mikor jönnek olyan fájások, amik jelentenek is valamit, vagy mikor rúg legalább igazán nagyokat. Hát várhattam mindkettőt.…

Most egy időre befejezem majd ezt a szálat, de ahogy az elmúlt napokban felidéztem a kezdeteket, ez a fejezet nekem még nagyon kikívánkozik. Azért tartom fontosnak megosztani, amiért mindenki más. A szülésnek szép emléknek kellene lennie, ami nem a kórházról szól, hanem arról, hogy bővül a család.…