Nálunk a karácsony három (négy) napos, mert ma van apukám születésnapja, és ilyenkor összegyűlünk. Jönnek húgomék is, akikkel legutóbb születésnapomon (másfél hete) találkoztam, meg mi is itthon vagyunk. Tádénak egy mennyország az itthonlét, négy felnőtt lesi minden óhaját, játszik vele, eteti, segíti a pihenését, mamáék tele vannak játékkal, süteménnyel, karácsonyi fényekkel. 

Jó ilyenkor itthon, fontos a családi együttlét. Régen, mikor még nem volt Tádé, játszani is tudtunk, társasoztunk, most már ez sajnos kimarad, nekem nagyon hiányzik. Bár a Jézuskától kaptam egy Fedőnevek négyszemközt nevű társasjátékot, amivel majd Tamással tudunk majd játszani, remélem, még idén lesz rá lehetőségünk, hogy kipróbáljuk, mert a 9 oldalas leírás alapján jónak tűnik. Megkaptam a Különös könyvtárat is, amit tegnap gyorsan el is olvastam, igazi Murakami-hangulat, egy rövid mese felnőtteknek, játékos, meglepő és meghökkentő illusztrációkkal. 

Van mézesbéles is, ami gyerekkorom óta a kedvenc süteményem, villódzó karácsonyi fények, mi kell még? Tádé rosszalkodik, csak egy díszt szedett le, de épp nagyon meggondolatlan cselekedeteket hajt végre anyukám szerint. 

Tegnap olvastam egy cikket a díványon arról, hogy az anyuka szempontjából az a jó, ha nincs nagy időkülönbség a két terhesség között. Valahogy felidéződött bennem az első pár nap a kórházban, amikor megszületett Tádé, és mennyit sírt, de mennyit, és én nem tudtam, hogy azért sír, mert éhes, nem segített senki, csak ijesztgettek, hogy ne adjak neki tápszert, mert csak elromlik tőle. Dehát tejem meg nem volt. Mindegy is, csak eszembe jutott az az esetlenségem, ügyetlenségem, rutintalanságom, ami az első napokban volt, most már bezzeg tudnám, hogy enni akar, és le is szarnám, hogy nincs tejem, csak egyen és nyugalomban legyen. Mert már majdnem mindent értek, amit mond, amit kommunikál, amit szeretne. Néha félremegyünk ugyan, de másfél év alatt szépen megtanultuk egymást megszólítani és segíteni. Fura dolog ez a szavak nélküli kommunikáció. 

Szóval Tádé most rendetlenkedik, ahogy kell neki, egyre új dolgokat csinál és próbál, mi meg most családi körben óbégatunk körülötte, hogy jajj de ügyes vagy, Tádéka, nézzed már, milyen ügyes, mit csinál, jajj de ügyes. Mert értjük mindannyian.

Soha rosszabbat!