Az utóbbi időkben sokkal kevesebb dolgon húzom fel magam, mint korábban, és ez ma tűnt fel úgy igazán. Valahogy nehezen viseli az ember, ha vadidegenek, még ha jó szándékkal is, de megmondják neki, mit kéne máshogy csinálnia, vagy ne adj isten, mit csinál rosszul. És szerencsére a gyereknevelés és –gondozás az a téma, amihez mindenki, de tényleg mindenki ért. Mióta megvan a gyerekünk, az alábbi helyzetekben tudták jobban nálunk mások, értsd vadidegenek, mi lenne jobb adott helyzetben a gyereknek:
- A gyerekem azért nyüsszög a babakocsiban, mert én fölé hajoltam és ezzel félrevezettem, miszerint azt hiszi, ki fogom venni a babakocsiból, de én nem tettem, ezzel mintegy félrevezetve és hazudva a 4 hónapos gyereknek.
- Egy vadidegen közölte velem, hogy hideg van, reméli, van kis harisnya is a nadrág alatt, mert így fázni fog a gyerek, mindig legyen nálam egy kis takaró, miért nincs.
- Egy néni a 8 hetes gyerekre reagálva közölte, hogy még túl kicsi a sétáltatáshoz.
- Ugyanez a néni megkérdezte, szőrös-e a gyerek, nem baj, ha az, az ő fia is szőrösen született.
- De a kedvencem ma történt a lidliben, amikor egy anyuka közölte az ő kb. 2 éves gyerekével, de igazából nekem üzent, hogy „Igen, baba, neki is kéne inkább egy kis sapka, mint neked, mert így meg fogja szúrni a nap”.
Jó tanács a sok tanács végére: nincs szükség rájuk. Komolyan. Ha még dúlnának bennem a hormonok, amik szerencsére már nem, akkor nem csak egy bejegyzés lenne ebből. Nagyon fel lennék háborodva, hogy hogy veszik a bátorságot és szólnak bele, ítélik meg, hogy én hogy látom el a gyerekem, mikor azt a legnagyobb odafigyeléssel és törődéssel teszem? Elmehetnek a fenébe. Most azonban kicsit megvonom a vállam, leírom ide, hogy a kéretlen tanács olyan, mint a hívatlan vendég, nevetve felidézem a szőrös nénit, és ennyi. Ha tudnátok, mekkora fejlődés ez nálam, megveregetnétek most a vállam, hogy Judit, ez nem semmi, jó kis taktika, ügyes vagy, hogy humorral kezeled, sok a bolond, stb. stb.Maradjon is így.
