Harminc múltam

egy koraharmincas nő mindennapjai

A migrénről

2016. január 28. 09:42 - juditvagyok

6 éves voltam, amikor elkezdődött. Iskolai közösség, stressz, tanulás, nem tudom, a lényeg, hogy fájt, nagyon, hányásig, szagokat nem bírtam, fényt nem bírtam, semmit sem bírtam. Kaptam rá algopirint, próbáltunk rá ilyen aloés krémet, sok vizet, de hát ha jött a fejfájás, azt csak kialudni lehetett. Azt mondták, hogy hajlam is, meg hát pihenjek sokat, sok víz, ilyenek, majd a pubertással elmúlhat esetleg. Nem múlt, hanem másfajta lett a fájdalom. Utáltam, mert megkeserített egy csomó mindent, nem tudtam tanulni, készülni, lenni. A legextrémebb dolog, amit ekkor próbáltam, a kávéba citromlé, az azért segített, mert kihánytam mindent, és az elvonta a figyelmem. Egyébként sokszor volt, hogy kihánytam a fájdalmat, ha már tudtam hányni, akkor tudtuk, hogy hamarosan jobb lesz.

16 évesen elmentünk neurológiára, ahol kaptam egy állandóan szedendő gyógyszer, a Divascant, hogy ha ezt szedem tartósan, akkor majd nem lesznek rohamok. Voltak. Erre kaptam egy Migpriv nevű szert, ami egy ideig hatott, aztán nemigen.

Aztán elkerültem egyetemre és megint új fajta lett a migrén, rossz, sarokbahúzódós, ülve alvós, nyilallt, fájt, nem tudtam vele mit kezdeni. Egyszer kaptam egy Migrastick nevű rollos kis mifenét, amivel jó volt bekenegetni a halántékom, tágította az ereket és jó érzés volt ez, még akkor is, ha maradt a fájdalom.

Aztán így éldegéltem, próbálkoztam mindenfélével, amit lehet gyógyszertárba kapni, legutóbb a Xilox segítette, kétszer, aztán utána már nem.

Azt gondolom, abban bízok, hogy a hátralévő életemet nem kell fejfájással, frontnyomorral leélni. Szeretném, ha nem hatna ki a mindennapokra az, hogy fáj a fejem, szeretném, ha nem lenne többet olyan, hogy egy hétből 4 napon/éjjelen át fáj a fejem. Nekem ugyan nem aurás a migrénem, de így is elég rossz.

Szóval arra gondoltam, van pár dolog, amit meg kell csinálnom, el kell menni csak úgy fogorvoshoz ellenőrzésre, meg kell nézetni az anyajegyemet, és szeretném letudni a migrént is. Holnap megyek neurológushoz, izgatott vagyok, remélem, a térdkalapácsoláson túl is fognak történni dolgok.

komment
süti beállítások módosítása