Mi hatkor kelünk vagy még korábban. Úgy kezdődik, hogy Tádé szeme kipattan és elkezd engem kaparászni. Jó 20 percen keresztül megy ez a kaparászás és kellemetlenkedés, ahelyett, hogy szépen csak hozzám bújna, aztán kirohan a hálószobából (ugye együtt alszunk), megkeresi a kismotrot, és kezdődik a nap: a motor zörgő hangja az egész lakásban, Tádé beszédével tarkítva, tárgyak esnek, puffannak, au-k hangzanak el és valamelyikünk gyorsan utánamegy, hogy ugyan ezen a 60 nm-en mi történhetett. Én már a legtöbb hangot felismerem, Tamás még néha kicsit rutintalan. Ma ő kelt, hétvégenként általában ő kel korábban Tádéval, engem még hagynak pár percig lustálkodni, bár az már úgysem megy, zaj is van meg a gyerek úgyis állandóan rám ront. Ma például a papucsokat hozta be, és amíg feküdtem, próbálta a lábam kibogozni a paplan alól és felhúzni rá, aztán a telefonom kaptam meg, aztán egy bilit, aztán a férjem papucsát, aztán meg úgy döntöttem, jobb a folytatásnak egy kávéval nekimenni.

A kávé már fel volt készítve, nekem csak tejet kellett melegítenem, megvártam, míg lefő, köntösbe bújtam, közben Tamás meg Tádé már zenét hallgattak, én leültem a fotelba a kávéval és folytatódott minden, könyvekkel dobált, felmászott rám, a papucsommal szenvedett, betakarta, s a többi. Még nem volt 7 óra, de én már vissza akartam bújni az ágyba, csendre vágytam, egyedüllétre, nyugalomra, és mindeközben irtó lelkiismeret-furdalásom volt, hogy türelmetlen vagyok, hogy minden reggel nyűgös vagyok, hogy én nem tudok olyan gyorsan elindulni, mint a fiúk, hogy nekem idő kell, körülmények kellenek és nincs egyikre se lehetőségem, és ez hosszú távon kimerít. Fél 8-kor már a deles pihenőt várom, hogy majd akkor kicsit utolérem a szükséges szintem, hogy akkor ha túl leszek rajta, nem fogok türelmetlenkedni a férjemmel, aki már háromnegyed 7-kor az ingatlanpiacról és az elektromos rollerekről akar beszélgetni. Fel kell vennem az energiát valahonnan, ma is, meg kéne próbálnom energikus(abb)nak és  kedves(ebb)nek lennem, érdeklődőnek és nyitottnak. Ez lenne a feladat minden nap.

A nyaraláson túl vagyunk, másfél-két nap volt az egész, de kifáradtam. Nem a sok kirándulástól, hanem a máshol alvástól, a nehezebb altatástól, a Tádéra való konstans figyeléstől, a sírásától, hogy nem csinálhat azt, amit akar, hogy nem rohangálhat Tihany belvárosában.

Néha úgy érzem, ez az anyaság nem a legjobb szerepem, nem tudok neki megfelelni. Hogy könnyedebben, lazábban, ugyanakkor energiadúsabban kéne viselkednem, vennem az akadályokat csak úgy, nem mindent ilyen mereven és komolyan venni, nem lelkiismeret-furdalásokkal telve tölteni a napokat. Ma, így anyák napján ezekkel a gondolatokkal indult a reggelem, hogy nem jól csinálom, meg sem érdemlem a kis figyelmességet, ugyanakkor kimerült vagyok, a sírás határáig merülve. Még jó, hogy a virágárusok nem találták fel a feleségek napját, mert akkor még rosszabbnak érezném magam, de hát mit csináljak, ha ki vagyok merülve, hogy folytassak érdekes beszélgetést az elektromos rollerekről és a helyi ingatlanpiacról felébredés után 10 perccel? Nem is az én hibám. Talán ha hasonlóbb ritmusunk lenne, az milyen jó lenne, de ezen lehet változtatni? Azt hiszem, nem.

Közben meg nagyon aranyos a gyerek, és ő se tehet róla, hogy felébred és turbó üzemmódban van a következő alvásig. Nincs egy 5 perc, hogy ne kellene rá figyelni, de néha olyanokat csinál, és egyre sűrűbben, hogy meg kell zabálni. Tegnap például fogta a száraz, összehajtogatott ruhákat a lavórból és vitte a saját fiókjához beletenni őket, mert megfigyelte, hogy én úgy szoktam. Segít kipakolni a mosogatógépből és most a reggeli után a kis tányérját betette a mosogatóba. Pakol mindent, és néha nagyon meghatóan rendezgeti a dolgait, egyre többször valamilyen rendszer szerint. Szóval van bőven aranyos dolog, egyre gyakoribb érzelemkifejezés, egyre differenciáltabb viselkedés, tényleg nem lehet nem imádni.

Nem is vele van a baj, hanem velem, tudjátok, a régi lemez, főleg így terhesen, amikor már a pocakom is akkora, hogy nehezíti a mozgásom, fáj a derekam és még sorolhatnám, de tudjátok mit, inkább nem fogom, hanem szépen rendbe szedem magam kívülről és belülről is, és élvezni fogom az anyák napját.