Harminc múltam

egy koraharmincas nő mindennapjai


Hogyan készülök a szülésre? Avagy egy VBAC lelki előkészületei

2019. augusztus 19. 19:05 - juditvagyok

Már nagyon régen folytak ennyire össze a napok. Nem tudok már nagyon semmibe belevágni, főzök, ellátom Tádét, beszélgetünk Tamással, alszom, sorozatozok, néha kicsit sétálunk, mosok, teregetek és már vagy 8 féle listát írtam össze, mi mindennel kell még elkészülnünk. Annyira nem akarok semmiről…

Tovább

Hogyan készülök a kétgyerekes anyaságra?

2019. augusztus 10. 09:44 - juditvagyok

A szakirodalommal biztos Dunát lehet rekeszteni, én azonban egyet se olvastam, olvasok el belőlük. Nem büszkeségből, inkább csak tényként, illetve elöljáróban írom. Már írtam korábban is, hogy nem igazán tudok mit kezdeni azzal a kérdéssel, hogy mit szól a fiam a kistesó érkezéséhez. Mit szólna?…

Tovább

25,5 hónapos és most nagyon jól működik!

2019. augusztus 05. 11:22 - juditvagyok

Az elmúlt hetekben könnyű dolgom volt. Először azt hittem, csak azért, mert otthon voltunk anyuéknál és nagyobb segítségem volt a gyerekkel, de mióta visszajöttünk, azóta is úgy érzem, könnyebb. Nem gondoltam volna, hogy három-négy hét alatt ennyit fejlődik a gyerek. Mikor kint voltam sok évvel…

Tovább

A nyaralás vége

2019. július 31. 16:48 - juditvagyok

Holnap reggel véget ér a nyaralásunk, megyünk haza és még otthon leszünk pár napot együtt. Mint mindig, most is nehezemre esik elmenni itthonról otthonra. Amit lehetett, kihoztunk ebből a négy napból, volt sok játék, motorozás, kutyaszeretgetés, sétálás, strand, birkaüldözés, finom kaják, istenien…

Tovább

Vigasztalható

2019. július 14. 19:29 - juditvagyok

Amikor már tudtam, hogy újra terhes vagyok, de még nem volt nyilvános és ide sem írtam róla, azt hittem, ú, mennyi új témám lesz majd, amit a terhesség és az anyaság ad. Aztán jött a rosszullét, az első három hónapot a kanapén töltöttem, amíg Tádé bébiételen és egyedüljátékon élt, Tamás meg…

Tovább

Ilyen-olyan mindennapok várandósan, anyaként

2019. július 10. 09:32 - juditvagyok

Tamás a hét elejét a mai nappal bezárulva kivette szabadságnak. Nem utazunk ugyan sehova, de már kellett ez nagyon – egy kis itthonra és egymásra fordított idő. A kislányunk folyamatosan mozgolódik, remélem, ez nem azt jelenti, hogy keveset fog majd aludni, miután megszületik, még régen olvastam,…

Tovább

Jön a kistesó (segítség!)

2019. július 05. 13:36 - juditvagyok

A gyerek az elmúlt két napban nem megy tőlem egy méternél távolabb, csak ha kiszököm mellőle. Legyen ez játék, alvás, evés, akkor érzi jól magát, ha a közvetlen közelemben van. Habár hónapok óta írom, hogy majd most, majd MOST nekikezdünk a külön alvásnak, jelenleg esélytelennek látom. Ma éjjel…

Tovább

Leeresztve

2019. június 27. 09:46 - juditvagyok

Nagyon megvisel a meleg + terhesség + anyaság kombó. Tegnap éreztem először igazán, de úgy tényleg, idejét nem tudom, mióta, hogy nem bírom ezt a hőséget. Fel van vizesedve a lábam, a kezeim, vonszolom magam, folyik rólam a víz, alig tudom nyitva tartani a szemem. Étvágyam is alig, ami nem lenne…

Tovább

Hétfő reggelek

2019. június 24. 08:42 - juditvagyok

A hétvégék utáni első munkanap mindig nehéz. Emlékszem rá, azért volt időszak, amikor vártam a hétfőket, mert mondjuk hétvégén valami új szerzeménnyel vagy élménnyel lettem gazdagabb, és meg akartam másokkal is osztani ezt. Vagy mikor egyedül voltam, és alig vártam, hogy vége legyen a magányos…

Tovább

Nyári, hajnali nyugalom és egy kétéves státusz

2019. június 07. 06:29 - juditvagyok

Háromnegyed hatkor keltem, mert a férjem meg van fázva, és nagyon horkol, a füldugóm kiesett éjjel, nem találtam, és akkor már úgy döntöttem, engedek  a hívogató egyedüllétnek. Kiosontam a hálóból, ott hagytam a fiúkat, kijöttem a konyhanappaliba, felhúztam a redőnyöket, kávét tettem fel, tejet…

Tovább