Harminc múltam

egy koraharmincas nő mindennapjai

Posztpartum testi valóság

2019. november 18. 09:00 - juditvagyok

4 kiló jött vissza a szülés utáni remek súlyomból. Vagyis ez nem igaz, valószínűleg több, de már ment le belőle. Nagyjából két hétig nem mertem ráállni a mérlegre, de az is lehet, hogy több. Nem tudom, összefolyik az idő. De ismerem a testem: nem kényelmes a farmer, érzem a tokám, az arcom, bevág a melltartó. Kicsit több mint 9 hete szültem, és azon kevesek közé tartozom, akik fogytak a terhesség alatt. Olyan 7-10 kilót, nem tudom, mert nem mertem akkoriban sem ráállni a mérlegre, amikor terhes lettem, tavaly december-januárban igazi kocának éreztem magam. Nem is kezdtünk bele most terhességkövető fotózásba, annyira nem tetszettem magamnak és kerültem a tükröt, a fotózást. Egy parókás zsírdarabnak láttam magam a képeken. Aztán jött a rosszullét, 9 hónapon át, összeszűkült gyomor, úgyhogy törvényszerű volt a fogyás.

Nem érzem jól magam a bőrömben. Mire újra elkezdtem járni, elmenni itthonról (értsd: bevásárolni vagy babakocsit tologatni), mire élvezhettem volna a régi ruháim, már újra nem tudom élvezni. Nem szeretek elmenni itthonról, mert bele kell magam préselni a merev ruhákba. Mert valamit kezdeni kell a hajammal, ami újra zsírosodik és elkezdett hullani is. Mert elkezdtem pattanásos lenni, nem tudom, mióta újra. Nevetségesnek érzem magam, ha sminkelek. Görbe (púpos?) vagyok amiatt, mert hetekig nem tudtam magam kihúzni, előtte meg ugye ott volt elöl a kis terhem. Fakó vagyok.

És öregszem. Sokáig azt hittem, engem ez nem fog megviselni, mármint a külső jegyek. A hajat be lehet festeni, a ráncok meg szerethetők. Ezek nem is zavarnak, mégis, átalakul az arcom. A terhességi májfoltok már nem tűnnek el, és valahogy az egész arcszerkezetem más lett. Nem tudom, a terhesség miatt lett-e, vagy a kor teszi. De nagyon fura. Újabb ok, hogy ne szeressek tükörbe nézni.

Azt hittem, sőt készültem rá, hogy ahogy letelik a 6 hét, eljárok a szomszéd edzőterembe pilatesre. Sose pilateseztem, igazából nem is tudom, mi az, de elnézve a többi lehetőséget, úgy gondoltam, ez lesz az én asszonyedzésem. Hát még egy jó ideig nem fogok tudni menni, azt már most látom. Jó, akkor legalább a napi 8-10 ezer lépés, ami egy felnőtt számára ideálisan elvárható. De milyen felnőtt számára? Mikor lehetne nekem erre időm? És egészséges ételeket főzni? Mert nem azért áll az olajos lábos a tűzhelyen, mert annyira odavagyok érte, hanem mert valamit enni kell, és amikor 11-kor még mindig pizsamában rendezgetem a gyerekeket, hát ebéd akkor is kell, előjönnek a jó öreg mirelit cuccok.

Szóval így jött vissza pár hét alatt a sok kiló. De talán (?) időben észbe kaptam. Amíg tudtam szoptatni, megengedtem magamnak a cukrot. Kemény 2 hétig. Azóta megint kb cukorstopp van, nagyon ritkán engedek meg magamnak cukros dolgokat. Meg elkezdtem kisebb adagokat enni. De így meg majdnem mindig éhes vagyok, ha meg nem, akkor nemcsak a lelkiismeretem kínoz, hogy ettem, hanem a gyomorsav is, pedig nem kéne. Utálok éhezni, az jut róla eszembe, mikor keservesen fogyókúráztam az elmúlt 1000 évben már annyiszor. És ha éhes vagyok és fogyózom, csak a kajára és evésre tudok gondolni. Hogy mit kéne, mit lehet és mit fogok enni. Aztán este a csalódás, hogy mégsem egészen úgy sikerült. Majd holnaptól! De a holnap is mindig olyan, amilyen, mégsem kívánom a párolt csirkemellet jégsalátával, szakad az eső, a gyerekek felváltva alszanak: itthon maradok nulla mozgással és krumplirösztivel vagy paradicsomos tésztával. Tényleg megint itt visszhangzik bennem: mások hogy csinálják?

-what-do-you-mean-you-dont-have-vaccines-for-postpartum-fatness-d2644.png