Harminc múltam

egy koraharmincas nő mindennapjai

Hogyan készülök a szülésre? Avagy egy VBAC lelki előkészületei

2019. augusztus 19. 19:05 - juditvagyok

Már nagyon régen folytak ennyire össze a napok. Nem tudok már nagyon semmibe belevágni, főzök, ellátom Tádét, beszélgetünk Tamással, alszom, sorozatozok, néha kicsit sétálunk, mosok, teregetek és már vagy 8 féle listát írtam össze, mi mindennel kell még elkészülnünk.

Annyira nem akarok semmiről lemaradni vagy semmit kihagyni! Nagyon fontos ez most nekem, hogy amennyire csak lehet, fel legyek készülve és a srácokat is felkészítsem és rendben hagyjam itt. Néha sírógörcsök jönnek rám, attól félek, mi lesz velük nélkülem, mi lesz velünk, ha négyen leszünk (miért nem volt jó hárman? olyan nagyon faszán működünk!), mit esznek, hogy lesz Tádé, amíg mi az apjával kórházban leszünk és szülök? Jól átgondoltuk ezt? Fájni fog? Természetes lesz? Honnan fogom tudni, hogy beindult?

Előszedtem a mózeskosarat, az ágyneműket, átgondoltam, mire lesz szüksége a kicsinek és nekem a kórházban, természetesen listáztam. Folyamatban a dolgok beszerzése. De valahogy úgy érzem, egyfelől kevés időm van már arra, hogy mindennel végezzek, másfelől meg bele fogok bolondulni, ha már csak ezzel foglalkozok. Ma másfél órát töltöttem azzal, hogy cikkeket olvastam arról, hogy honnan fogom tudni, ha elindult a szülés. Egy órát a babakocsi rendbetételével. Egy másikat a Tamással való tervkészítéssel. És tulajdonképpen majdnem az összes gondolatom már ekörül forog.

Szeretném, ha jól menne minden, felkészült lennék, nem kapnék megvető pillantásokat, mert mondjuk nem egyes méretű bimbóvédőt vettünk, hanem ketteset. Honnan tudnám? Vagy mert később visszük be a pelenkát, mert nincs első körben poharam, ilyenek. Velem nem tolnak ki, a jövő héten mindent, de mindent összepakolok és már az első nst-re viszem magammal a kocsiban a bőröndöt, ha esetleg bent kéne maradni. Mert láttunk már ilyet.

Azt olvasom, tudni fogom, ha beindult a vajúdás. Hogy meg fogom tudni különböztetni a jósló fájásokat az igaziaktól. Hogy nem kötelező a beöntés. Hogy pihenjek, amíg csak tudok. Hogy lehet közben enni-inni. Hogy a férjem biztasson végig, ha velem lesz. Hogy akkor induljak a kórházba, ha elfolyt a magzatvizem vagy 5 percesek a fájások. Annyi mindent olvastam. Fogom tudni követni a dolgokat?

Oké, ez más a második szülés, de VBAC. Az első rendhagyó volt, nem voltak fájásaim, se elfolyt magzatvíz, se nyákdugó távozás, se vajúdás. Sok nst volt, aztán előkészítettek a császárra, kaptam érzéstelenítőt, felvágtak és megszületett a kisfiam. 4200 grammal. Nagy baba ez a mostani is, félek is eléggé. Valahogy olyan érzésem van, éjjel fogunk menni a kórházba, biztos romantikusabbnak tartom ezt tudat alatt, mint egy reggeli elmenetelt, a család legnagyobb örömére. Olyan érzésem is van, hogy borzasztó nehéz lesz a kórházban Tádé nélkül. Olyan is, hogy hamarabb fog érkezni a kislány, mint a 40. hét. Olyan megérzésem viszont nincs, hogy milyen szülés lesz vajon.

Talán azért kezdem ezt az egészet túlmisztifikálni, mert nem akarok egy újabb, nehezen feldolgozható traumát. Nekem sokszor nem könnyen mennek a dolgok, kiszolgáltatottnak érzem magam, ha olyan helyzetbe kerülök, amihez nem értek, ami ismeretlen számomra. Elvesztem a nyugalmam, ráparázok, nem találom a helyem. Na ilyen állapotban még nagyon sok idő ez a 3 hét, ami hátra van, a szülésről nem is beszélve. Hogyan tudnék kicsit kikapcsolni, könnyíteni ezen? Amíg rakosgatom a fészek egy újabb darabkáját, jó minden, de szépen be kell ám ezt osztani, hiszen ez a mannám, ez tart kiegyensúlyozva. Meg a listáim és a tételek kipipálása.

Természetes ez? Így kell ennek lennie? Tádénál nem így volt. Akkor sokkal inkább rábíztam magam az időre, persze nem is kellett gondoskodnom akkor még egy gyerekről. Viszont akkor rosszabbul és kevesebbeket aludtam, és nem akartam elhinni, hogy ennek az állapotbank bármikor is vége lesz. Most azonban nagyon úgy érzem, hogy ez itt a finish, hogy bármelyik pillanatban jöhetnek a jelek, aztán majd meglep, ha túlhordom. Addig meg mindenkinek az agyára fogok menni, aki a környezetemben van ezzel az egész intenzív készülődéssel.

Mondok egy cukit a végére. Két tervem volt a nyárra, hogy megtanítsuk Tádét beszélni és szobatisztának lenni. Ment? Dehogy ment. Jelzi, ha van a pelusban valami, jókat játszik a bilin és nagyon széles spektrumon tud hangutánzó szavakat kiadni. És van egy játékunk. Megkérdezzük tőle, hogy ad valaminek puszit, a valami az egy olyan állat, aminek tudja a hangját utánozni. A válasz: anya, PUSZIHANG + hangutánzó hang. A játék kedvéért megkérdeztük azt is, hogy ad Idának puszit? Anya, PUSZIHANG Ada. Hát így. Remélem, ilyen simán megy majd minden a testvérséggel kapcsolatban.