Harminc múltam

egy koraharmincas nő mindennapjai

Hogyan készülök a kétgyerekes anyaságra?

2019. augusztus 10. 09:44 - juditvagyok

A szakirodalommal biztos Dunát lehet rekeszteni, én azonban egyet se olvastam, olvasok el belőlük. Nem büszkeségből, inkább csak tényként, illetve elöljáróban írom. Már írtam korábban is, hogy nem igazán tudok mit kezdeni azzal a kérdéssel, hogy mit szól a fiam a kistesó érkezéséhez. Mit szólna? Beszélni sem tud.

Látja és érzi azonban a készülődést, ha megkérdezzük tőle, hol a kistestvére, a hasamat fogja (vagy néha a sajátját). Összeraktuk a kiságyat és az Adamo hintát, amiket természetesen szeretett volna egyből birtokba venni. De megpróbáltuk neki elmagyarázni, hogy az már nem az övé, tegyünk bele valami állatkát, ringassuk, altassuk azt; majd a kistestvéré lesz, hagyja békén. Különösebb traumát vagy hisztit nem vettünk észre rajta emiatt, szépen mást csinált, aztán bepróbálkozik még párszor, de szerintem ez rendben is van.

Sokat beszélgetünk a férjemmel a baba érkezéséről. Nála nagyon megszépítette az idő az újszülött-emlékeket, valahogy csak arra emlékszik, hogy sokat aludt a baba. Épp ezért (?) nagyon várja már, hogy megszülessen a kislányunk, megkockáztatom, mivel felkészültebb, tapasztaltabb már, mint két éve volt, kicsit még jobban is várja, mint annak idején a fiunk születését. És én? Hát én is készülök a magam módján.

  1. Lelki készülődés

Talán ez teszi ki a legnagyobb részét a várakozásnak. Első körben a szülés foglalkoztatott nagyon, hogy lesz, mint lesz. Az orvosom jelenleg azt mondta, nincs akadálya a természetes szülésnek. Hogy készüljek rá? Milyen lesz? Mennyire fog fájni? Mik előzik meg? Milyen lesz utána? Hamarabb beindul-e a tej? Tényleg olyan euforikus lesz-e, mint amikről olvastam? Miért nem lehet velem a vajúdóban a férjem? Hány kiló fog rólam lejönni? Hát ilyen kérdések sorozata kering bennem folyamatosan, és egyikre se tudom a választ, úgyhogy újra előjönnek. Nem tudom, mi lenne a jobb, utánaolvasni vagy csak hagyni, hadd történjenek a dolgok, felismerni a jeleket, de nem túlparázni. Hozzám talán a második illik jobban, de óhatatlanul is csak rákattintok egy-két cikkre, bejegyzésre, ami a szülésről szól. Ja, és ha császár lesz: hát felkészültebb leszek, az biztos, de valahogy úgy érzem, egy ilyen műtétre nem tudok lelkileg teljesen felkészülni, annyira nem volt jó élmény. Ez van.

Aztán itt van, hogy mi lesz utána? Milyen lesz a kórházban a fiúk nélkül? Hogy fogom viselni, ha a fiam sírni fog utánam, de még azt, ha nem? És miután hazajövünk? Olyan jó kis rutinunk van már, hogy fogjuk ebbe beleilleszteni a kis újszülöttünket? Vége az átaludt éjszakáknak, a déli csendespihenőknek. És ez csak az én oldalam. Mi lesz a fiammal? Eddig úgy érzem, jól fog reagálni, mert szereti a gyerekeket és kis gondoskodó baba, szeret ölelgetni, kedveskedni, de mi van, ha beüt a testvérféltékenység? Igen, itt kéne előszedni a szakirodalmat, de mégsem teszem, hanem hallgatok az ösztöneimre és arra, mennyire ismerem a gyereket. Valahogy az a megérzésem, hogy örülni fog, kedvesen fogja fogadni. Nem félek tőle, hogy mi lesz, így leszünk egy kis család, mind a négyünknek meg kell szoknia. Sokban számítok Tamásra is, altatás, a fiunk ellátása, a gyermekágyi időszakban sok-sok segítség. Főzni ugyan nem tud, de remekül rendel ételt a netpincérről.

Nyomaszt ugyan kicsit, hogy fogok tudni helyt állni két gyerek mellett, de eddig még mindent megoldottam. Megoldottunk. A nem túl könnyű terhességet is úgy csinálom végül végig, hogy napi 24 órában a nagyfiammal vagyok, és persze voltak nagyon kemény időszakok, kétségbeesés, depresszió, nem látom, hogy a gyereket különösebben megviselné, ha kicsit kevesebb figyelmet kap vagy ha több időt tölt az apjával. Szerencsére!

Naponta egyre több időt töltök azzal, hogy eljátszom a gondolattal, milyen lesz majd, ha négyen leszünk. És napról napra, ahogy egyre több dolog van előkészítve, egyre nyugodtabb vagyok. A szülést leszámítva, de hát az meg olyan, hogy valahogy mindenképp meg fog születni a baba, nem? De. Én meg majd alkalmazkodom a helyzethez.

 

  1. Tárgyi készülődés

Egyrészt átalakítottuk kétszemélyessé a gyerekszobát. Listákat írok, mi kell, hogy kell, mit kell venni, elővenni, összeszerelni, beszerezni. Kell egy pelenkázó, ami van, kell egy kiságy, amit már összeszereltünk. Mi nagy rajongói vagyunk az Adamo hintának, az is lekerült a padlásról, kimostam, összeszereltük az állványt és betettük az szoba egyik sarkába, most ott várja a soron következő bérlőjét. Előszedtük a babakocsihoz a mózeskosarat és a babahordozót, még azt is szépen rendbe teszem. Megvettük az újszülöttpelenkát, a popsikenőcsöt és törlőt, vettünk Bioderma ABC Derm fürdőgélt (szuperjó, már másfél éve használjuk az egy literes verziót a fiammal, nagyon szeretjük), megvannak a kisruhák, kisplédek, sapkák és pólyák, textilpelusok. Előszedtem a MAM mellszívót, még hátravan a kis cumisüvegek rendbetétele, etetőcumik és nyugicumi vásárlása. Mivel a fiam tápszeres volt, erre az eshetőségre is fel akarok készülni, nála ugye nem zavarta be a szopizóreflexeket a cumizás, merthogy mint írtam, tápszeres volt. Fel kell készülnöm lelkileg erre is, de valahogy ezt már rég elfogadtam és nem érzem negatívumnak vagy megbélyegzésnek, mint annak idején, mikor a fiam besárgult és el kellett kezdeni kiegészíteni a táplálást.

Aztán ott a kórházi csomag: köntös, törülköző, hálóingek, betétek, melltartóbetét, bimbóvédő, ezek azok, amikről a fiúk tudni sem akarnak, kell majd valami olvasnivaló, a kindle-t nem merem vinni, kell még papucs, pohár, evőeszközök és tányér, piperecikkek, és erősen gondolkozom azon is, hogy a szoptatópárnám bevigyem, múltkor nagyon kényelmetlen ágyat kaptam ki, és nem volt se egy fotel, se egy szék a szobában arra, hogy rendesen leülhessek megtanulni szoptatni. Vinni kell hazajövős ruhát a kicsinek és nekem, a babának pelenkát, krémet és törlőkendőt, én viszek kisplédet is, hisz ősszel szülök. No meg apukának a műtős ruha

És ott van az is, hogy a fiúkat is fel kell készíteni az itthoni napokra: bébiétel, konzervek, mélyhűtött cuccok, hűtőre kiírni a napirendet, pelenkákat előkészíteni, ruhákat kimosni. Nálunk nem túl házias a férjem, most tanuljuk, minek hol a helye, mosogatógépből ki- meg bepakolás, lehet, mosni is megtanítom, bár a teregetési technikája borzasztó. Szerencsére jól el tudja látni a fiunkat, tudja, mi hol van a gyerekszobában, ügyesen fürdet és pelenkázik.

 

Hátra van még egy labor és a nem túl jó emlékű ctg-zések sora. Lesz még egy fogtömésem, pár orvosi vizsgálat, össze kell pakolni a kórházi csomagot, felhúzni az úgyneműt a kisbabának, vásárolni még pár dolgot és hát a legfontosabb: lelkileg megérkezni a szüléshez és az utána következő időszakhoz. Nagyban megkönnyíti ezt a fészekrakó ösztön extra működése, mármint a készülődést és a megérkezést. Jól ki van találva ez evolúciósan! Ha te is hasonló cipőben jársz, neked is jó készülődést a végére, a Facebook-oldalamon megoszthatod velem, velünk, mit hagytam ki szerinted, vagy neked mi segít még így a végén.