Harminc múltam

egy koraharmincas nő mindennapjai

Jön a kistesó (segítség!)

2019. július 05. 13:36 - juditvagyok

A gyerek az elmúlt két napban nem megy tőlem egy méternél távolabb, csak ha kiszököm mellőle. Legyen ez játék, alvás, evés, akkor érzi jól magát, ha a közvetlen közelemben van. Habár hónapok óta írom, hogy majd most, majd MOST nekikezdünk a külön alvásnak, jelenleg esélytelennek látom. Ma éjjel például én a nappaliban aludtam, mert Tamás annyira horkolt meg becsukogatta a hálóban az ablakokat, mondván 15 fok lesz hajnalban (kit zavar? kit érdekel? örüljünk neki, végre be lehetne takarózni!), nem tudtam mellettük aludni, melegem volt, hangosak voltak, mert Tádé is szuszmákol, hozzám dörgölőzik. Szóval fogtam az ágyneműm és kijöttem, másfél órára rá éktelen sírás, jön Tamás, hogy menjek vissza, mondom, én biztos nem megyek be a melegbe, hozza ki a gyereket. Mire a cumit is utána hozta, a gyerek már félig rajtam fekve aludt édesdeden, és aztán akárhányszor keltem fel inni vagy kimenni pisilni (7. hónap...), kúszott utánam álmában, de szerencsére nem ébredt fel.

Szóval jó lenne, nagyon, ha külön aludna, 90 centis, sűrűn fekszik keresztbe, átlósan, minket teljesen az ágy szélére túrva, nekem néha a karom vagy a lábam le is lóg, és láttam már, Tamásnak se kényelmes. A 30 fokos éjszakákon külön kellemetlen összeizzadni, kapni egy nagy pofont vagy hasba rúgást, mert bizony ez a pici még így alszik. Közben a másik meg belülről rugdos, hát, nem a legjobbak az éjjeleim.

Nem tudom továbbra sem, mi lesz, ha megszületik a kicsi. Ingázás? Négyen alszunk egy ágyban? Tamás Tádéval, én a kicsivel? Hogy fog Tamás egyedül altatni, mikor én a kórházban leszek? Ne adj isten valamelyik nagymama. Persze ez rövid időszak lesz, a kórházi lét, még ha pár napig nem is alszik jól Tádé, kibírja. Ha nagyon álmos, tán csak elalszik.

Sokan, meglepően sokan kérdezik, hogy mit szól hozzá, hogy kistestvére fog születni. Legutóbb az egyik orvosom kérdezte. Ilyenkor veszek egy nagy levegőt és azon gondolkozom, hogy vajon mikor láttak legutóbb kétévest ezek az emberek. Mit szólna hozzá? Ahhoz se szól semmit, hogy ha látja, hogy a kedvencét kapja ebédre. Leginkább azért nem, mert ugye nem tud beszélni. Ez az említett orvos azt tanácsolta, beszéljem meg vele, hogy kistesó érkezik, hogy nagytesó lesz, hogy a hasamban egy kisbaba van meg ilyenek. Aztán mondtam neki, hogy ne haragudjon, de ezzel a tanáccsal nem igen tudok mit kezdeni, kicsit hülyén érezném magam, ha a beszélni nem tudó, bár tényleg minden utasítást és egyéb dolgot értő gyerekkel a tesótémáról beszélgetnék, ti. nincs testvérfogalma. Azt még el tudom neki mondani, hogy ez itt egy kék háromszög, mindjárt kap tejet, legyen türelemmel, most menjen arrébb, most jöjjön ide, most játszótérre megyünk, most nem megyünk játszótérre, jön mama, megy mama, apu dolgozni megy, és így tovább, de ezeket mind tudja kötni valamihez. Szóval én ebben nem hiszek, bár abban sem hittem, hogy a terhes pocakomat simogatva készítsem fel szóban a gyereket arra, hogy szeretni fogom meg már nagyon várjuk. Tőlem ezek nagyon távol állnak.

De azért mondom neki, például, hogy ne rúgjon hasba, mert van benne egy kisbaba, az ő testvére. Vagy tegnap például elővettük az ő régi ruháit, kiválogattuk belőle, ami egy kislánynak is jó, meg vettünk is mellé ruhákat, és akkor is mondtam, hogy ez nem az övé, hanem a kistestvéréé. De ennél több nem megy, annál is inkább, mert emlékszem rá, hogy mikor az én testvérem érkezett, én ugyan már 5,5 éves voltam, de mégsem volt fogalmam minden tesós dologról, és amikor anyu már 3. hete volt a kórházban, mondtam, hogy oké, ebből elég volt ennyi, inkább jöjjön haza anyu, nem kell az a testvér. Majd ha itt lesz, pont eleget fogunk róla, vele beszélni.

Kezdtem a készülődést, felmentem a padlásra szétnézni. Persze a fejőgépet (micsoda név) nem találtam meg, meg az Adamo hintát sem, pedig nincs is annyi kacatunk. De meg kell lenniük, majd még egy második kört is teszek. Aztán voltunk este babaruhákat venni, ki is mostam őket gyorsan, ha kicsit hűvösebb lesz, jöhet a vasalás is. Anyuval is egyeztettünk, milyen ágyneműt varrjon, milyen kis kuckót varrjon a kicsinek. A 92-es méret után nagyon fura volt kézbe venni a 56-os, 62-es kisruhákat, az újszülöttzoknikat, amikről pontosan tudom, hogy az elsőként fognak a kiságy sarkában landolni. De megvettem, sőt Tamás is választott egy zoknit. Anyuval megvettük a kórházból hazahozós szettet is. Még listát kell írnom, hogy mikre lesz szükség a kórházban, Tádénak annak idején elfelejtettem pelenkát meg popsikrémet vinni, úgy kellett utánam hozni. Vagyis utána. Arról is kell lista, itthon miket kell még összeszedni, lehozni, összeszerelni.

Tádéval már gyakoroljuk a sétát, de nem az igazi. Sokszor nagyon szótfogadó és ügyes, máskor meg csak megy a feje után. Úgyhogy azt találtam ki, hogy a kicsit magamra kötöm, a nagyot meg a babakocsiban viszem, ha egyszerre hárman kell mennünk valahova. Van egy Ringa Fuba hordozónk, de szerintem az már nagyobb gyerekre van, ti mit ajánlanátok? Kendőt? Mást? Nyáron nincs hordozóklub itt nálunk, minden ötletet szívesen veszek.

Megy hát a készülődés, kívül és belül. Vannak nehezebb napok, amikor úgy érzem, nem vagyok felkészülve, nem várom eléggé, félek a szüléstől és a két gyerektől. Félek tőle, hogy felborul a kialakított rutin. Máskor meg, mint például ma, nagyon praktikusan látom magam előtt a feladatokat és történéseket, és inkább csak az nyomaszt, hogy legyünk meg mindennel. Aztán olyan napok is vannak, amikor az egészről tudomást sem veszek, csak hagyom, hogy teljen a nap, konstatálom, hogy belülről széjjel vagyok már rúgva, kívülről meg agyonfárasztva, és csak várom a holnapot. Ha őszinte akarok lenni, nem olyan jó terhesség ez, tegnap négyszer hánytam, szédülök, nehezen alszom és rámálmokból ébredek, és érzelmileg is megvisel, hogy nem tudok rá kellőképpen odafigyelni, hogy nem úgy várom, mint Tádét annak idején. Ahogy mondják: minden terhesség más. Még egyazon anyánál is.