Harminc múltam

egy koraharmincas nő mindennapjai

Mindjárt a terhesség felénél tartok

2019. április 11. 09:24 - juditvagyok

Néha már úgy érzem, mintha mozogna a kisbaba, de aztán elbizonytalanodom teljesen. Tamás már a kiszemelt néven hívja a kicsit, én még nem merem, mert nem akarom magam beleélni, hogy kislány, hisz csak két gyenge utalást kaptunk rá, hogy MINTHA. És tegnap elkezdett bennem beindulni a fészekrakó ösztön is: már nem Tádé szobájának hívom a helyiséget, hanem gyerekszobának, és rendeltem bele még falmatricákat, ugyanis még Tádé születése előtt tettünk fel párat, bézs színű körmatricákat, ami a sok fehér bútorral nagyon harmonizál, de nem túl fiús, nem túl lányos, inkább lágyítja a szoba egyhangúságát. Azonban azóta már sokszor átrendeztük a szobát és most „nem jó helyen” vannak a falmatricák, korrigálásképp még fel kell kerülnie pár csomagnak. Alig várom, hogy megérkezzenek, és felragaszthassam őket.

A kiságyat is rendbe tesszük hamarosan, és tényleg ki kell találnom azt is, hogy a babaruhákat hol tartsam, mert a Tádé komódjába nem nagyon fér. Nyár végén az Adamo hintát is lehozzuk a padlásról, a hely már megvan neki, de hát hol van még a nyár vége.

Hétfőn voltunk Tádéval egy játszótérről ismert testvérpárnál vendégségben, ahol decemberben született egy kishúg. Nagyon jó kislány, szépen kivárja a sorát, eszik, nézelődik és alszik, az anyukája szerint nagyon jó alvó. És a fiúk és jól kijönnek vele, szépen elnézegetik, babusgatják, békén hagyják, nem bántják. Kézbe is fogtam a kislányt, és istenem, milyen kis picike, törékeny volt az én 15 kilós Tádém után! Egész megjött a kedvem a kisbabázáshoz. Az anyuka azt mondta, hogy a kisfiúk után teljesen más a kislány, sokkal könnyebb vele foglalkozni – nem tagadom, felcsillant egy kicsit a szemem, mert Tádé bizony eleven, mint a tűz.

A hasam is egyre látványosabb, amit élvezek. Tegnap a játszótéren már meg is jegyezte az egyik anyuka, hogy látszik. Úgy örültem neki, olyan jól esett.

Múltkor jól esett kiírnom magamból, hogy félek dolgoktól. Sokszor mondtam már nektek, hogy milyen jó, terápiás szerepe van nálam az írásnak. Segített felidézni az emlékeket, és újra és újra átgondolva talán egyre erősebbé tesz majd ez az egész. Ahogy egyre inkább megyünk bele a tavaszba és aztán majd a nyárba, emlékszem, milyen jó volt nagy hassal mászkálni, mennyire emberszerű volt már a vége felé az ultrahangon a baba, és mennyire vártuk őt. Lassan a terhesség felénél tartok, most kezdődött a 19. hét. A baba tényleg bármelyik pillanatban elkezdhet rúgkapálni, és onnan már megállíthatatlanul telik az idő, ha jól emlékszem. Hónap végén lesz legközelebb uh, akkor már egész biztos kiderül, fiunk lesz-e vagy lányunk. És akkor én bizony elkezdem megvenni az első kisruhákat, már ugye, ha lány lesz. Az Ikeában is kinéztem egy csodálatos kis sárga plédet, ami kötött és az egyik sarkába egy kisállat van hímezve, igazi kislányos darab, hátha.

A súlygyarapodással is jól állok, köszönhetően az első hónapok fogyásának. Ha jól sejtem, itt se lesz nagy növekedés, ahogy Tádénál sem volt, és emiatt nagyon büszke vagyok magamra. Tudok már kiegyensúlyozottan táplálkozni, nem csak pár ételt kívánok, elmúlt a minden után kellemetlen utóíz érzése is. Egyedül a kávé és leginkább a hatása hiányzik, egy kis plusz lendület hiányzik. Sokaknál olvastam, hogy a tea is megteszi a hatását, na annyi, minthogy én nem szeretem a teát.

Ma jó kedvem van, és hetek óta először nem volt éjjel rémálmom. Igaz, élénken emlékszem rá, de legalább nem rossz élmény. Remélem, kitart egy ideig ez a jókedv és a kipihent éjszakák is. Szurkoljatok.