Harminc múltam

egy koraharmincas nő mindennapjai

A terhesség alatti depresszió - belülről

2019. március 19. 08:34 - juditvagyok

Eddig sokszor segített, ha kiírtam magamból. Abszolút terápiás írás következik.

Befejeztem a hormonkezelést, abban bíztam, hogy minden jobb lesz utána, de sajnos a hétvégén összeomlottam. Teljesen kiürültem, elhatalmasodott rajtam a pánik, az elkeseredettség, a boldogtalanság, az elégedetlenség és a honvágy. A hosszú hétvégét nagy részben otthon töltöttük a szüleimnél, és régen éltem meg ennyire intenzíven az otthonlétet. Most is könnybe lábad a szemem, ha arra gondolok, milyen más volt otthon lenni, mint itthon. Régi témám ez már nekem, hogy mennyire rosszul viselem, hogy ilyen messze élünk a szüleimtől, hogy a fiam ilyen kevésszer találkozik velük. Anyu rádásul beteg volt, de szerencsére nem fertőzött, úgyhogy semmi bajunk, de valahogy talán emiatt is még jobban éreztem, mennyire szükség lenne a közelségre.

Hazaérve semmi sem volt jó, az otthoni kaját ettük és csak erősödött a honvágyam, vágytam vissza, itt csak azt láttam, milyen kicsi és üres a lakás. Pedig igazából teljesen rendben van és inkább túlzsúfolt mint üres. Nagyon kiborultam és összeomlottam, órákig tartott, amíg rendbe tudtam magam szedni. Tamás beültetett utána a kocsiba és elvitt minket a városban kocsikázni, új területeket felmérni, házakat nézni, csak úgy egyszerűen ülni és nézni ki a fejemből. Életmentő volt.

Előtte már annyira elhatalmasodott rajtam a depresszió, hogy nem tudtam magamon erőt venni, csak azt láttam, hogy nem csinálok semmit jól, hogy hálátlan vagyok, hogy nem való nekem az anyaság, hogy elegem van magamból és ez így nem mehet tovább mert semmi értelme így a mindennapoknak.

Hogy mitől jött elő ez a szörnyűség? Biztos a honvágy és az otthon töltött idő hozta elő, a visszatérés utáni hirtelen kiüresedés.

Pedig jó nekem. Tegnap voltunk orvosnál és kiderült, hogy már nem probléma a méhlepény helye, jó helyre vándorolt, úgyhogy megint nincs mozgásstop, újra magamhoz emelhetem Tádét, és az újabb baba valószínűleg kislány.

Van egy szép, otthonos otthonunk, ahova szépen be tudunk kuckózni. Van egy támogató férjem, aki tényleg, ha a mélyponton vagyok, kezét-lábát törve próbál onnan kirángatni. Van egy gyönyörű és okos, eleven, csodálatos kisfiunk, aki nem győz ölelgetni és szeretgetni. Ma 21 hónapos, és még mindig semmi jele annak, hogy például ma vagy holnap elkezdene beszélni. A gyerekzárakkal egész biztonságosak lettek a napjaink, és alig várom, hogy újra kivihessem a játszótérre. Persze még mindig úgy érzem sokszor, hogy kevés vagyok neki, hiába hozzám ragaszkodik a legjobban, mindig attól félek, hogy nem adok neki eleget, elég kedvességet, figyelmet, türelmet, játékot. Tudom, hogy hülyeség, de amit az ember tud és amit érez, azok között nagy különbség tud lenni.

Azt olvastam, hogy minden 10. kismamát érint a terhesség alatti depresszió. A fáradékonyság, rosszullét is állhat a háttérben, az elszigeteltség, a hormonális löketek együtt előidézhetik, főleg egy arra hajlamos embernél. A terhesség során történő félelmek, aggodalmak is okozhatják – nekem ezekből akad sajnos (itt van például még mindig a szüléstől való félelem és stressz). De az elszigeteltség sem tesz jót a hangulatomnak, nagyon várom, hogy végre itt legyen az igazi tavasz és elkezdődjön az eljárkálás.

Esküszöm, mindent meg fogok tenni azért, hogy jobb legyen nekem is meg a környezetemnek is, csak még ennek itt teljesen ki kell jönnie. Abban is bízom, hogy mint Tádénál, itt is, ha a kicsi mozgását elkezdem érezni, jobban fogom magam érezni, és ha a hormonok is beállnak rendesen, akkor szintén kevésbé visel meg a terhesség. De persze nem szabad mindent kívülről várni, a valódi változás belső elhatározás és erős kérdése.

Azt viszont már látom, hogy ez a terhesség sokkal jobban megvisel mint az első, fura, hogy ennyit vagyok itthon és sok tekintetben meg van kötve a kezem és nincs lehetőségem (vagy nem volt) olyan aktivitásokra, melyek segítenék a mindennapok átélését. Nem tudom, miért vagyok ilyen, miért nem tudom szépen, boldogan, erőtől és szépségtől kicsattanva végig vinni ezt a terhességet, és ez nagyon bánt. De még a felénél sem tartok, összejöhet még egy boldog terhesség második fele.

komment
süti beállítások módosítása