Harminc múltam

egy koraharmincas nő mindennapjai

Hogyan legyek jó anya?

2019. február 11. 08:34 - juditvagyok

Fogalmam sincs. De jó, pontosítom: hogyan legyek jobb anya?

Ha a gyerekkoromra gondolok, lágyság, kedvesség, türelem idéződik fel bennem. Mesélés, nyugalom. Ezzel szemben ha magamra tekintek mint anyára, azt érzem, jóval keményebb, türelmetlenebb vagyok. Azon gondolkozom, hogy már biztos egy csomó dolgot elrontottam. Például az altatás. Mindig összebújva alszunk el, és biztos emiatt van, hogy utána egész éjjel inkább vágyik közénk és nem tud aludni egyedül. Nem reagál semmilyen alvókára vagy plüssre, gyakorlatilag én vagyok az alvókája. Hozzám bújik és csak velem alszik el.

Aztán ott van a szófogadatlansága. Látom, tudom, hogy érti, hogy nem szabad, ehhez képest ma is széttépve találtuk meg az egyik könyvemet. Nem mondanám, hogy rossz gyerek, inkább eleven és kíváncsi, de nem tudtuk neki a határokat minden esetben megmutatni elég hatékonyan. Megmondom őszintén, néha kiabálok vagy határozottabban szólok rá, de semmi hatása nincs, ugyanúgy pakolja le/ki/át a dolgokat.

Mesélni se tudok neki rendesen, mert inkább érdekli a könyvtest, a lapozás, a rágcsálása, gyötrése a könyvnek, mint hogy hallgassa a mesémet összebújva és közben nézze az ábrákat. Néha azért megy már ez is, de korántsem annyiszor, mint szeretném, bizonyos könyveket el is dugtunk előle, ne tegye őket tönkre még idő előtt.

Én nagyon szeretem ezt a gyereket, de néha elfáradok mellette. Szeretném azt hinni, hogy mindent a legjobb tudásom szerint csinálok, de úgy érzem, biztos tudnék neki többet, jobbat nyújtani. Csak nem tudom, hogy.

Sokszor irigykedve nézem, hogy játszik az apjával. Akár ha boltban vagyunk, a férjem veszi a fáradságot, és amíg én bevásárlok, ők mászkálnak, nézelődnek a boltban, ha a gyerek már nagyon nyűgös, akkor a nyakába veszi vagy futkározik vele. Nekem sose lenne ehhez bátorságom vagy energiám. Itthon is olyan jókedvűen és felszabadultan tudnak játszani, a férjem is olyan jókat, mélyről, őszintén nevet, hogy az komolyan irigylésre méltó. Nekem ez nem megy, én csak kis unalmas, lagymatag játékokat tudok vele játszani, megmutatni, mi hogy működik, de a nagy nevetések nem nekem szólnak.

Nehéz ez, mert tényleg nem tudom, mi többet adhatnék. És idővel biztos csak még bizonytalanabb leszek magamban, ahogy nő majd a gyerek. Ráadásul most, hogy ilyen fáradt vagyok és kevesebb az energiám, még nagyobb a lelkiismeret-furdalásom, hogy nem jól csinálom a dolgokat, hogy keveset adok neki – csak az altatást, etetést, öltöztetést.