Harminc múltam

egy koraharmincas nő mindennapjai

Fáradtság, álmosság, hányinger - ismerős?

2019. február 05. 09:30 - juditvagyok

Az utóbbi időkben eléggé eltűntem, ez talán feltűnt nektek is. Ez azért van, mert nagyon fáradt vagyok, egész nap csak fekszem, semmi energiám, napi 12-13 órát alszom, pont annyit, mint a gyerek. Nem nagyon hagyom el a lakást se, csak ha muszáj boltba elmenni, akkor is csak kocsival, mert félek, hogy elájulok. 2,5 hét alatt 4,5 kg-ot fogytam, amit mondjuk legkevésbé sem bánok, de nem eszem, nincs energiám.

Igen, babát várunk, és elkezdődött, itt az első trimeszter minden nyűgével együtt – leszámítva a kívánósságot. Tádénál is nagyon megviselt az eleje, de nem ennyire, már ha jól emlékszem, de lehet, hogy csak az idő szépíti meg az emlékeket.

Szilveszterkor derült ki, hogy újra terhes lettem, volt két jó hetünk, aztán beütöttek a hormonok. Én persze tűröm, szerintem hősiesen, Tamás szerint terhes aggyal és túlságosan álmosan, szóval tűröm, hogy dolgozzanak, mert az azt jelenti, minden rendben. Az őszi vetélés után kapok most hormonkúrát is, hogy biztos(abban) minden rendben menjen. Hallottuk már a kicsi szívhangját is, elkezdődtek a vizsgálatok, a kiskönyv kiállítása, a sok teendővel tarkított 9 hónap.

Nagyon boldogok vagyunk és nagyon várjuk, hogy megszülessen, addig még ugyan hosszú az út. Már nem lesz olyan könnyű megoldani az orvoshoz meg laborba járást, mint Tádénál, hiszen itt van ő is, vinni kell magunkkal vagy meg kell oldani a felügyeletet is. Ez nyomaszt egy kicsit, de hát mások is megoldják, megoldották, nekünk is menni fog. (Megint csak: nehéz, hogy anyuék messze laknak.) Tádéka az egészből még nem fog fel semmit, csak élvezi, hogy az anyja mindig vele alszik. Szépen tűri, hogy anyu egész nap fekszik és vegetál, ő itt eljátszik mellettem, néha nyúz egy kicsit persze. Alapvetően nagyon egyhangúan telnek a napjaink, én várom, hogy túllegyek az első trimeszter nehézségein, és tudjak kicsit jobban részt venni a mindennapokban, újra takarítani, főzni, ENNI és nem csak aludni vágyni. Tamás rengeteget segít. Azonban Tádé pár napja újra szintet lépett a kíváncsiságban, nőtt is, már 90 centi, pipiskedve még több és egyre több mindent ér el. Magára ránt dolgokat, sajnos a napokban le is forrázta magát kicsit, mert mi nem jó helyre tettük a teát.  De annyira pici a helyünk a konyhában, hogy nagyon nehéz elpakolni és még azt is figyelembe venni, hogy semmit se érjen el a gyerek. De muszáj, másképp balesetek lesznek. Szóval Tádé megint új dolgokat fedez fel, remélem, ez is csak pár napos periódus, mint mikor az asztal tetejére mászott, és aztán minden visszamegy a régi kerékvágásba. Félek, hogy tényleg baja lesz, vagy valamiben komolyabb kárt tesz. Persze figyelünk, de pontosan tudjuk, hogy akár ott állhatunk mellette, akkor is történhet valami, mint a teánál. Szóval kisfiam, kicsit vegyél kisebb fokozatra lassacskán, mert nem győzzük figyelemmel!

A terhességgel persze tele lettem nemcsak várakozással, de kérdésekkel, aggodalommal is: milyen lesz két gyerekkel? Hogy fog Tádé reagálni a kistestvérre? Milyen lesz a szülés (amitől félek amúgy)? Minden rendben lesz-e a 9 hónapban? Hogy fogunk elférni? Hogy lesz az altatás, az etetés? Hogy fogunk tudni visszaszokni egy újszülötthöz, miközben már itt egy nagyfiú? Nem mondom, pánikolok néha kicsit, leginkább az álmaimban, ma éjjel például végig az orvosi ügyeleten ültem álmomban, hogy biztos lesz valami bajom, jobb, ha orvosközelben vagyok. Várom már nagyon a terhesség szépségét, a növekvő pocakot, a rugdosást, a dús hajat, a kicsattanó életerőt.

De addig is, hagyjon mindenki aludni, napi 20 órát feküdni, sokat ásítani, és találja ki helyettem valaki más, mit ennék, készítse el és lehetőleg egye is meg helyettem. Tamás legyen a kis szolgám továbbra is, valaki jöjjön és takarítson ki, Tádé meg legyen cukipók. Nem sok kérés ez egy kicsit? Hát lehet, de tét nélkül könnyű nagyot kívánni. :) 

Ti pedig maradjatok velem, jönnek majd a terhes beszámolók, a Tádés történetek, de addig is csak a túlélést tudom közvetíteni.