Harminc múltam

egy koraharmincas nő mindennapjai

Csend és nyugalom

2018. december 22. 15:04 - juditvagyok

Alig várom 24-ét, főleg, hogy már mindennel kész vagyok, ennél csak rumlisabb lesz a lakás, meg persze díszesebb. Tamás már tagnap itthonról dolgozott, így elkezdődött a családi idő. Tádé az utóbbi napokban jó mint a kisangyal, leszámítva a szokásos alvást: hiába altatom el, hamar felkel és nyugtalanul alszik, így éjjel én is alig aludtam, bár jó dolgom volt, mert hajnali fél 6-kor az apja kelt fel vele. De a napközbeni alvások is lerövidültek, hát hogy fogom így elolvasni még idén a Köddé vált elefántot?

Ma délelőtt a fiúk Tamás szüleinél voltak, hogy háborítatlanul ki tudjak takarítani, még növényleveleket is tudtam portalanítani, sok zenét hallgattam, kivételesen nem karácsonyit, és mire hazaértek, már az ebéd is elő volt készítve. Innentől kezdve egész karácsonyig mindenkinek morzsátlanul és kosztalanul kell ennie, különben dühbe gurulok, kiborulok és sírva fakadok, hogy hát ezért takarítottam én MÁSFÉL ÓRÁN keresztül? Igen, a kis lakás előnye, hogy hamar megvagyok a takarításával, még sincs soha kedvem hozzá. Ma volt. Szerencsére.

És ezzel tényleg meg is vagyok a készülődéssel és előkészületekkel. Bevásároltunk, az ajándékokat becsomagoltam, még talán vasalni fogok és a karácsonyi díszeket és a fát kell lehozni a padlásról, és a szentestei vacsorát el kell készíteni, de ezekkel ráérünk még. Mivel Tamás már vagy két hónapja nem eszik cukrot és legyünk őszinték, az én vonalaimnak se tesz jót három háztartás süteményes felhozatala, így én nem sütök se bejglit, se semmi édeset, csak egy kis pogácsát (persze ezt sem kéne, ha őszinte akarok lenni), a már bevált kis receptemet, épp sül. Aztán itt ülök törökülésben a kanapén, mint mindig, ha blogbejegyzést írok és várom, hogy telejen az idő. Unom magam kicsit, ez van.

Jó lenne valahova elmenni, ha nem esne az eső és nem sötétedne ilyen korán. Kicsit nézelődni, hóban sétálni, vagy csak valami cukrosat sütni, ajándékokat csomagolni, de hát így jár az, aki dagadt meg aki túl hamar elintéz mindent. Várom már, hogy Tádé nagyobb legyen, és ilyen csendes délutánokon társasjátékozzunk egyet vagy könnyebb legyen kimozdulni, vagy beszélgessen velem, verset mondjon, filmet nézzen velünk, valami jó szirupos karácsonyit. A héten nagyon sokat fantáziáltam róla, milyen lesz majd, ha beszél, és igazából elképzelni sem tudom. De annyira mondja, annyira kommunikál, hogy biztos lelkesen fog majd beszélni is – meg jó sokat. Voltunk a héten egyébként a Tropicariumban, amihez még valószínűleg kicsi, de mivel kevesen voltak, így szabadon tudott azt csinálni, amit szeretett volna: szaladni, elszökni. Tehát jól érezte magát, és én is láttam végre ráját meg cápát is. Voltunk másfél éves kontrollon is, ahol kiderült, hogy minden a legnagyobb rendben van, a beszédfejlődéssel is és az alvással is.

Ennél nagyobb nyugalomban tehát nem telhetne az ünnepi készülődés, mégis úgy érzem, hiányzik valami, valami nyüzsgés, pörgés, sokadalom, vendégeskedés, nézelődés, ilyesmi, amiből persze lesz részünk pár nap múlva, de én például már kóstolnám ma anyu mézesbélesét vagy ülnék az autóban útban hazafelé.