Harminc múltam

egy koraharmincas nő mindennapjai

Apa vicces, anya komoly

2018. december 03. 20:53 - juditvagyok

Irigykedve, sőt féltékenyen nézem, ahogy az apa-fia kapcsolat alakul. Sok kacagással, játékkal, felhőtlenséggel. Mert bizony ez neki jár, mint ahogy a reggeli sírás is, amikor munkába ment ma például. Ugyanis tegnap, mivel beteg vagyok, nagyon sokat bandáztak együtt, töretlen lendülettel, én meg csak nyűgösködtem és türelmetlenkedtem. Megfogadtam, hogy nem fogom használni a szaranya szót, de a tegnapi teljesítményemre leginkább mégis ez illene. De nem, szóval beteganya voltam, egy beteg anyának pedig jár a nyűgösködési és regenerálódási idő. Viszont annál rosszabbul esett, hogy a szintén betegecske gyerek pedig felhőtlen kacagásokkal játszik az apjával. (Dehogy esett rosszul, imádom. Csak ugye az a hülye féltékenység.)

Nekik jut a móka, a kacagás, a jókedv, a nettó játék, az örök játékosság, a felszabadultság, a vidámság, a hozd ide, ügyes vagy, táncoljunk, nevessünk, megnevettetlek, megnevettetsz, eldugom, te megtalálod, ráültetlek és tollak és te kacagsz, elbújsz és én megkereslek, elkaplak, mindent szabad, nézd de jó ez is. És nekem mi jut? A tisztábatevés, a hajnali kelés (jó, az nem mindig), az altatás a maga kaparászásával, orrba-szájba-fülbe nyúlásával, rugdosásával, fejre mászásával, az intimzónák totális figyelmen kívül hagyásával, mert nincs olyan, hogy eddig tart ő, itt kezdődök én, hanem ezek vagyunk mi és idáig meg idáig tartunk – mi ketten. Jut még nekem az éjjelekből a közös takaró, a rugodosódás, a folyamatos visszatakarás, a kaparászás. Jut a nem szabad, tedd le, add ide, csukd be, gyere le, ne menj fel, nem megyünk, maradj itt, gyere ide, nem szabad, ne csináld, nem szabad, NEM SZABAD, veszélyes, nem, azt nem. Jut nekem a kajakészítés és szervírozás, a nap megszervezése és lebonyolítása, a fürdetés vizesebbik része, az öltöztetés rugdosódós része. Az ordító, hisztiző gyerek, a síró, fájó, beteg gyerek, a köhögő, nem alvó gyerek.

Meg azért az ebéd utáni összebújós gyerek is az enyém, azt nem adnám semmiért.

Mint ahogy azt sem, hogy látom, milyen szépen nőnek együtt, apa is, fia is bele ebbe a kapcsolatba. De azért jól esne, ha néha nekem jutna a kacagtató szerep, a felhőtlen szerep, persze ehhez az kéne, hogy munkába járjak és onnan hazajöjjek és csak két órát legyek vele, és ebbe én bizony bele is gárgyulnék. És abba is, ha nem teheteném tisztába és nem én altatnám éjjel vissza és nem én szolgálnám ki egész nap és nem az én kezemből venné ki a kanalat, hogy ő már bizony egyedül eszik.

És majd akkor odafigyelek, és átadok pár nehezebbet, hogy nekem is jusson energiám arra, hogy megkergessem és kacagjon nekem, mert annál a kacagásnál nincs szebb.