Harminc múltam

egy koraharmincas nő mindennapjai

Ez a hét csak úgy elrepült

2018. november 23. 18:33 - juditvagyok

Eltelt egy munkahét a legutóbbi bejegyzés óta. És hogy hogy telt? Nagyon jól. Teleraktam programokkal: nem kell nagy dolgokra gondolni, elég egy boltba menetel vagy postán sorbanállás, a lényeg, hogy minden nap kimozdultunk itthonról. És még takarítani is sikerült, pedig azt az utóbbi időben mindig úgy csináltam, hogy elküldtem a fiúkat itthonról.

Szóval mondom, semmi extra. Hétfőn leadtuk a téli gumikat a szerelőhöz, és közben este beugrottunk az Aldiba. Hogy miért volt ez jó? Mert alig voltak ott mások, így Tamás meg Tádé boldogan tudtak kézen fogva sétafikálni a boltban meg aztán a parkolójában is, amíg én fizettem. Ez a nap azért nyúlt ilyen hosszúra, mert elmentünk a buszmegállóba Tamás elé, hordozóval, így Tádé délután is aludt egy kicsit, szóval még papát is meg tudtuk várni, aki hétfőn a régészsuli után nálunk kötött ki, itt aludt.

Kedden beutaztunk Pestre. Volt vonatozás, metrózás és az a helyzet, hogy Tádé nagyon élvezte és sokkal nyugodtabb volt, mint számítottam rá. Dolgunk végeztével visszafele nagyot sétáltunk, aludt is egy kicsit, nézelődött is egy kicsit, aztán vonatozott is egy kicsit megint, nagyon büszke voltam rá, hogy ilyen szépen bírta.

Szerdán pedig kipróbáltuk a buszozást hordozóval: bementünk Tamás munkahelyére, megnéztük, hol és kikkel dolgozik. Mindenki nagyon kedves volt velünk, cserébe Tádé is nagyon kedves volt mindenkivel. Jó volt buszozni, egyrészt marha olcsó, másrészt meg szépen le tudtam ülni Tádéval a hátamon anélkül, hogy nyomtam volna vagy két helyet foglaltam volna. Persze megint elaludt, de nem baj, annál jobb, ezek szerint élvezi a hordozást.

Tegnap babakocsis sétadélutánt tartottunk, itt a városban mászkáltunk meg boltoztunk, megleptem magam egy masnis kesztyűvel. Ma pedig kicsit kitisztultabb volt az idő, a játszótérre mentünk randizni, ahol Tádé tök jót játszott, nagyon cukik voltak, mi meg jót beszélgettünk.

És hipp-hopp, el is telt a hét. És ez a titka, hogy minden napra szervezzek valami apróságot, embereket, arcokat, utakat, és akkor észre se veszem, és szépen telik az idő, tartalmasan, izgalmasabban. Persze valakinek, aki nincs ebben benne, valószínűleg ez a világ legunalmasabb blogbejgyezése, vetekszik a világ legunalmasabb emberével. De egy bezárt kismamának nagyon nehéz az időt értelmesen strukturálnia, főleg, ha valamennyit dolgozik is. Merthogy ebbe a hétbe belefért a munka is, a főzés is, a ház körüli teendők elvégzése, elkezdtem a karácsonyi bevásárlást is, mármint az ajándékok beszerzését. Kezdetnek pl. megvettem Tamás nevében magamnak a szülinapi ajándékom és a karácsonyit is: pár pulcsi és egy régóta dédelgetett lillasellei táska, amit remélhetőleg fogok tudni használni a hordozóval is meg anélkül is.

Hát ilyen _izgalmakkal_ teltek a mindennapjaink. Jövő hétre is vannak már terveim, pl. megint bemenni a fővárosba egyet kávézni, jön a digis ember is bekötni az új netet, a karácsonyi készülődés is fog folytatódni, a táskám is megérkezik, Tamás elé is bemegyünk megint, ilyenek. Jó, mi? De most komolyan: nagyon büszke vagyok ilyenkor magamra, hogy péntek este nem úgy ülök a gép előtt, hogy jajj de depressziósan telt el ez a hét is, hanem elégedetten, várva a hétvégét, neadjisten betervezni egy esti társasozást. Mert mi bizony régen szerettünk játszani, csomót carcassoneztünk, és lehet, ráveszem Tamást, hogy a napokban valamelyik este társasozzunk sorozatozás helyett.

Aztán arról is írhatnék még, hogy mennyit fejlődött a héten Tádé, mi mindent megért, mi mindenben segít. Például ma kiborult egy virágcseréből a föld. A nagyját a kezemmel szedtem össze a földnek, és észrevettem, hogy Tádé ott sertepertél mellettem, és aztán jött a konyhába, nyitja ki a szekrényajtót és mutatja a lapátot és a seprűt. Hogy összerakta a kis fejében! ÉS MÉG EGY CSOMÓ ILYET TUDNÉK MONDANI! De mivel ez tényleg csak számunkra érdekes, így nem teszem, így is tényleg ez volt a világ legunalmasabb blogbejegyzése, mégis, nagyon boldog vagyok, hogy megírhattam.