Harminc múltam

egy koraharmincas nő mindennapjai

A szeparációs szorongásról

2018. november 02. 08:53 - juditvagyok

A szeparációs szorongás állítólag két felvonásban történik, először, amikor 8 hónapos kora körül kezd úgy igazán mozgolódni, másodjára pedig másfél éves kora körül, amikor már biztonsággal jár.

Nálunk az első kimaradt. Kicsit fájt is, emlékszem, nyáron még bánkódtam is miatta, hogy úgy tűnik, mintha a gyerekem nem kötődne hozzám speciálisan, csak egyik lennék a két gondoskodója közül. Hozzátartozik persze, hogy mi első pillanattól kezdve nagyon tudatosan bevontuk az apukát is minden mozzanatba, a mai napig ketten fürdetjük, az apja is csinál vele mindent, etetéstől a babakocsitolásig. Az altatást és a tisztába tevést szereti persze inkább kerülni, de azt is meg tudja csinálni, ha kell. Sokat voltak kettesben, órákon át is, ha nekem orvoshoz kell menni, és minden probléma nélkül telik el ez az idő, azt kell, hogy mondjam.

Most azonban benne vagyunk rendesen. 17 hónapos lesz 19-én és az alvásban bizony vannak zavarok. Múlt héten, névnapjára nagy ágyat kapott, igazi felnőtteknek való ágyat, természetesen leesésgátlóval. Összeszereltük neki az apjával és azóta abban alszik. Igazából nem is csak ő kapta az ágyat, hanem én is, mert már nagyon fárasztó volt úgy altatni, hogy ő fekszik és ficereg a kiságyban, én meg ott gubbasztok mellette egy párnán a földön, miközben behajolok hozzá. A nagyágyban viszont elférünk egymás mellett, amíg altatom, néha én is elszunnyadok mellette, és szépen és rövid idő alatt el is alszik. Azonban éjjel felkel, és hiába bújok oda mellé újra, hiába altatom el újra és fekszek még ott mellette egy ideig, ahogy távolodok a szobájából, felsír és nem enged.

Azt mondják, ez az időszak amiatt alakul ki, mert már nagy biztonsággal mozog, és kicsit megretten tőle, hogy mindent meg tud egyedül csinálni, ezért jobban őrzi az anyját. Hát nem tudom, nap közben ennek semmi jelét nem látom, persze odajön, megölelget, megpuszil, de hogy őrizne… De hát a szakemberek jobban tudják.

Ráadásul jönnek a fogai is, már 16 kint van, de jön ki még jobban, a többi kis csúcsa is a hátsó fogaknak, amitől még inkább szenved.

Úgyhogy hónapok óta nem alszom jól, csak ha itt van anyukám és besegít, mert bizony fárasztó sokszor kelni és utána hiába vesszük oda magunk közé, az nem igazi alvás már. Bár mindketten imádjuk, ha ott szuszmorog köztünk, azért egy-két pofont leken és a vesénket is lerugdossa a nagy szeparációs szorongás feloldásában.

És hogy meddig tart? A szakirodalom szerint gyerekenként változik. Vannak fokozatai is persze, meg mondom, van, akinél napközben is jelentkezik, ha nem látja az anyját, vagy anyunak el kell ugrania kis időre otthonról. Nálunk ez szerencsére nincs. Ha majd elmúlik, biztos lesz helyette más, és persze semmiért nem adnám a gyerekes életet, még egy jó alvásért sem, de azért észreveszem magamon, hogy hihetetlen erőtlen, fáradt és nyúzott vagyok, semmihez sincs energiám, a lakás sosincs rendben, újra sűrűbben sírok a kimerültségtől és ez nem jó.