Harminc múltam

egy koraharmincas nő mindennapjai

Anyu elfelejtett beszél(get)ni

2018. szeptember 11. 09:12 - juditvagyok

Mikor még nem volt gyerekem, egy elcsépelt közhelynek tartottam, hogy a gyerekesek semmi másról nem tudnak beszélni, mint a gyerekükről, főleg, a kisgyerekesek. Én ilyet ugyanis a közvetlen környezetemben nem vettem észre, bár az is igaz, hogy szerettem hallgatni, ahogy az ismerőseim megosztanak egy-egy történetet vagy elmesélnek egy-egy problémát a gyerekkel és gyerekneveléssel kapcsolatban. De nemigen van olyan barátnőm vagy munkatársam, aki azzal, hogy anya lett, másról se tud beszélni, csak a családról és az anyaságról.

Ezzel együtt megfogadtam azt is, hogy én sem leszek olyan anyuka, aki csak ezekről fog beszélni, hanem példát veszek a kisgyerekes ismerőseimről, és nagyon fogom figyelni azt is, hogy ki a hallgatóság és csak a kérdésre válaszolok.

Aztán ehhez képest megszületett Tádé, bővült a család, és akár tetszik, akár nem, másról nem tudok _gondolkozni_. De ahogy kívülről figyelem magam, ez (remélem) nem azt jelenti, hogy csak Tádéról tudok beszélni.

De másról mégsem megy. Igaz nagyon, hogy beszűkülnek a mindennapok történései, a gyerekkel való lét, a házimunka és a pillanatnyilag gyorsan elintézendő dolgok négyszögébe. Átalakulnak az alvási szokások, a családi étkezések pedig a gyerek napirendjéhez igazodnak. Szabadidő akkor van, ha alszik a gyerek, vagy akkor sem, mert próbálod utolérni magad. Nincs ezzel baj, nem azért mondom, inkább csak tények.

Aztán szép lassan elkezded a férjed apának hívni, hiszen másképp sose fogja megtanulni a gyerek, hogy az apját apának kell hívni, és így leszel te is anya. Persze a legtöbb beszélgetésnél nem, de azért jönnek az Apa, nézd de ügyesEK vagyUNK, mert jön a többes szám is. Amennyire bántotta a fülem és a tudatom ezek használata mielőtt megszületett Tádé, mára már annyira fel sem tűnik, ha én fogalmazok így. Pedig elég béna tud lenni, ugyanis nekem ugye nem sok érdemem fűződik hozzá, hogy egy csipeszt lecsíptet valahonnan a kicsi. Illetve az én apukám nem a férjem, és ezért nehéz neki azt mondani, hogy hé apu.

Szóval ez még a kevesebb. Ami igazán nagy, az tegnap esett le: nem tudok beszélgetni. Nem tudok odafigyelni és nincsenek saját témák, amikkel beszélgetést tudok kezdeményezni. Tegnap sétáltunk Tamással és Tádéval, és Tamás az egyik kedvenc témakörét hozta fel: házfelújítás és házvásárlási lehetőségek, de nekem egy porcikám sem kívánt erről beszélgetni. Megkérdeztem, hogy mi lenne, ha valami másról beszélgetnénk. Mondta, hogy persze, oké, miről szeretnék. És akkor mint egy rosszra sikeredő első randin, elkezdtem pörgetni a fejemben a témákat. Odáig jutottam, hogy elmondtam neki, hogy régen mikről szerettem beszélgetni. Aztán hamar megfeneklett ez az ág, és visszatértünk a házvásárlási lehetőségekhez, én meg belül kicsit szomorú és fakó lettem, hogy hát ennyi? Ennyi lennék? Vagy csak a több napos kialvatlanság miatt van ez így? De nem, nem amiatt van, visszaidéztem, mikről tudok beszélgetni. Azzal a pár emberrel, akivel napi kapcsolatom van, bizony csak a gyerekről, és hallgatóságnak is elég türelmetlen lettem. Meg rossz kérdező. Vagy sose voltam jó, ez is lehet.

Nem gondolom, hogy ez persze baj lenne, egy élethelyzetbeli sajátosság _csupán_, mégis furcsa volt a felismerés, hogy mivel más ingerek érnek, vagyis más ingerek nem érnek, így szépen és tényleg én is olyan anyuka lettem, akinek nehezére esik egy kis kreativitást belecsempészni a beszélgetésekbe. Persze milyen ember az, akit nem érdekel, mi van Tádéval, nem?