Harminc múltam

egy koraharmincas nő mindennapjai

Egy kétségbeesett anyuka vallomása

2018. augusztus 07. 08:13 - juditvagyok

Az úgy kezdődött, hogy nekem már 3 hónaposan átaludta a gyerek az éjszakát (kösz, tápszer). Aztán mikor féléves volt, az első fogakkal nagyon megküzdöttünk, nagyon bezavart az alvásba, tavasszal volt egy időszak, amikor éjjelente 10-szer keltem hozzá. Elég megviselő volt, de tudtam, hogy el fog múlni – ez tartotta bennem a lelket. A gyerek általában szépen eljátszott, persze voltak frontosabb és nyűgösebb napok, de tényleg jókat aludt, nagyokat, szépen eljátszott egyedül és alapvetően egy nagyon nyugodt, nem betegeskedő és kiegyensúlyozott gyerek VOLT.

EZ nem igaz, most is az, csak azzal, hogy megtanult járni és eltettük a karámot, megkapta az egész lakást. Ha valamit nem ér el, nyüsszög, ha valami nem tetszik neki, nyüsszög, ha fáradt, de nincs kedve(!!!) aludni, nyüsszög. Márpedig a nagy melegben nagyon fáradt, napi egyszer aludt másfél órát az utóbbi napokban, ez egy ilyen picinél nagyon kevés. Szóval a gyerek csak nyüsszög, néha olyan fáradt, hogy állni sem tud, de az altatástól meg hisztibe vágja magát. Mivel van nálunk hordozó, én még azt is megpróbáltam, de azon kívül, hogy ideges lett tőle, hogy melege van, semmi hatása nem volt. Nem tudunk mellette enni, mert akaratosan kinézni az ember szájából a falatot.

TÁDÉ! NEM! – hangzik el a legtöbbször a számból, és már le tudnám magam köpni, annyira utálom magamban ezt a türelmetlenséget. Ezzel a hisztivel és nyöszörgéssel, kínlódással nem tudok megbarátkozni, nem tudok vele mit kezdeni. A határokat be kell azonban tartani, nem fogom neki hagyni, hogy a szemetet túrja, hogy mindig egyen, ha mi is, hogy a laptopot lerántsa, a kávésbögrékkel táncoljon, a vécében kalimpásszon. Az, hogy hetek óta cipőhalmok várnak a legmeglepőbb helyeken, hogy SOSINCS se rend, se tisztaság, már csak sokadlagos, először ezt a sikongatást kéne eltüntetni, amitől frászt kapok, aztán újra rá kéne venni a napközbeni jó alvásra, aztán arra, hogy tudjunk mellette enni, aztán arra, hogy újra egyedül le tudja magát foglalni. Gondolom, a mozgás beindulása, a világ felfedezése hozza ezeket magával, hirtelen azt hiszi magáról, hogy nagyfiú, PEDIG NEM VAGY AZ KISFIAM egy kis pöttöm vagy, anyu marad a főnök még jó sokáig.

Honnan lesz nekem ehhez megint energiám? Hogy lehetek ennyire szar anya egyik napról a másikra? Nem értem, biztos a meleg is közrejátszik, de tényleg, most túlzás nélkül mondom, hogy nagyon úgy érzem, nem vagyok a helyzet magaslatán, attól félek, most kezdenek elromlani a dolgok és ez mostmár mindig így marad, akaratos gyerek, aki a szülők fejére fog nőni, egy hisztigép, én meg majd végül csak odaadom neki a telefont, és türelmetlen leszek, figyelmetlen. Nem leszek, vagyok.

Persze a fogak megint jönnek, és kétéves koráig folyamatosan jönni fognak, ez egy ilyen év lesz (?), a nemtádé is egy ideig még ott lesz a leggyakrabban kiejtett mondatok listáján, mire megtanulja, hogy nem. De már most felesel, és ha az én természetemet örökli, örökölte, akkor felköthetem a gatyát.

Nehéz napok ezek, ki kell találnom, hogyan tovább, hogy én se érezzem magam ennyire szerepen kívül és ő is kiegyensúlyozott legyen. Még nem tudom, hogy kezdjek neki, de mennie kell.