Harminc múltam

egy koraharmincas nő mindennapjai

Az első születésnapi buli

2018. június 18. 08:06 - juditvagyok

Az érzelmi készülődésről már esett szó bőven, most megosztom veletek, hogy a kisgyerek mellett hogy készültem fel a vendégségre. Persze nem nagy szám, én mégis nagyon kifáradtam és nagy űr maradt bennem azzal, hogy vége lett. Azt hiszem, szeretek készülődni és vendégeket látni, kicsit az esküvői készülődést is felidézték bennem ezek a napok, aminek szintén nem vártam, hogy vége legyen és az elégedettség mellett az után is maradt bennem egy kis üresség. Ha jól alakul az életem, és lesz rá hely és energia, olyan jó lenne minél többször összehozni a családot, azt a kevés jó barátot és enni-játszani-beszélgetni jókat. De a bennem szunnyadó nagymamának még adok időt, mert most helyszűkében vagyunk, kicsit körülményes átrendezni a lakást és aztán visszarendezni, arról nem is beszélve, hogy ez is csak erősíti a végevan, elmúlt, nem kell tovább készülődni érzést. No de nézzük a jó részét!

Szóval mikor ideköltöztünk és láttuk, hogy milyen jó kis teraszunk van, elhatároztuk, hogy a fiunk első születésnapján nagy családi buli lesz, részben kint a teraszon. Én láttam magam előtt, ahogy az emberek VEGYÜLNEK, ülnek, esznek és isznak, de aztán ahogy elkezdődött a tényleges szervezés, hamar rájöttünk, hogy ilyen nem lesz, túl sokan lennénk ahhoz, hogy szépen és elég székkel vendégül láthassunk mindenkit, időpontot is nehéz találni, ami jó 10 embernek, úgyhogy két szülinapi buli lesz. Úgy látszik, ez is valamiféle hagyomány lesz: mi mindent kétszer ünneplünk.

Az első bulit tartottuk most vasárnap, amire már kedden elkezdtem a gyakorlati készülődést. Ha emlékeztek még rá, én március óta, mióta a blogom is írom, csinálom az általam csak tiszta udvar rendes házként emlegetett, kicsit mutáns és leegyszerűsített flylady programot, ahol hétfő a konyha, kedd vasalás, szerda főzés, csütörtök fürdőszoba és locsolás, péntek portörlés és porszívózás, felmosás, szombat család, vasárnap főzés + kétnaponta porszívózás, havonta 1-1 nagyobb projekt beikatása sormintára alakul. Ezt tartottam a héten is, és mivel legutóbb húsvétkor pucoltam ablakot és akkor kerültek fel az új függönyök is, úgy döntöttem, felfrissítem kicsit ezt is, és beiktattam egy ablakpucolást is. Amit úgyis csak én látok és én tudok, de azért kiosztottam magamnak az érte járó kis jelvényt, mert hiába, hogy „úgyis összeszarják a legyek”, a tudat, na az sokat jelent.

A menün nem variáltam sokat, bár lehetett volna, mert tulajdonképpen mindenki mást evett volna szívesen. Ehhez képest inkább a köretekkel variáltam és csináltunk egy hideg meggylevest is, hogy aki nem annyira húsos, mint Tamás meg én, az is tudjon azért enni. Aki meg még nálunk is húsosabb, azaz apu, az kapott sült húst. Szóval volt meggyleves és a főkaja az egy brazil egytálétel kicsit magyarosított változata. A kaja neve coxinha, ami combocskát jelent, és elég babrás elkészíteni. Pontos receptet itt találtok például, és már a tölteléken módosítottam. A kaja lényege, hogy nagyon komplex ízek alakulnak ki, mert abból a főzőléből készül a tésztabunda, amiben a húst megfőzöd. És azért coxinha, azaz combocska, mert kis csirkecomb alakúra kéne formálni panírozás előtt, ami nekem nem sikerült, kicsit olyan lett a 22 gombóc, mint az Indul a bakterházban a gombócok, szóval már a formázásnál is magyarosítottam, meg a tölteléknél. Nemcsak csirkemellet használtam, mert az nekünk nagyon száraz, hanem darált húst is, és nem sajtkrémmel, hanem most tejföllel és jó sok reszeltsajttal, valamint csiliporral állítottam össze a gombócba valót. És hogy honnan jött az ötlet? Tamás a gyerekkorát Brazíliában töltötte, mert szüleinek volt lehetőségük kimenni pár évre dolgozni, így vagy két éve nyúz, hogy csináljak ilyet. Néztem róla videót, olvastam a receptet, de csak nem akartam nekikezdeni, annyira babrás. Aztán vagy egy hónapja kedveskedésből készítettem és nekem is nagyon megízlett, úgyhogy arra gondoltam, az alföldi családom is meglepem vele. Apukám azonban nem túl nyitott az új ízekre, így ő kapott egy kis klasszikus mustáros tarját. Csináltam egy kis amerikai káposztasalátát is, volt paradicsom, apu-féle saját uborka, frissen szedve az otthoni kertünkből, csináltam tepertős ropogóst, hoztak apuék túri perecet. Ezeknek a nagy részét elő lehetett készíteni, a coxinhát megcsináltam már szerdán és a paníroszás előtti fázisban lefagyasztottam, szombaton elővettem, vasárnap kisütöttem. A tarját pénteken pácoltam, szombaton sütöttem, a salátát szintén meg tudtam csinálni szombaton, ahogy a meggylevest is. Nagyon szerettem volna, ha én sütöm a tortát Tádénak, így egy finom, diós-mazsolás répatorta mellett döntöttem, ennek itt találjátok a receptjét. Ezt is meg tudtam csinálni szombaton. Ennyit a menüről.

Vettünk lufikákat, dekoráltunk kicsit, vettünk a FujiInstax gépbe filmeket, igazi kis hipszter készülődés, csináltam házi limonádét és készültünk ajándékokkal is. Mondanom sem kell, a tortára nagy nehezen szerzett tűzijátékra alig figyelt a gyerek, a perec sokkal izgalmasabb volt. Azt sem kell mondanom, hogy annyira klassz anya vagyok, hogy elfelejtkeztem róla, hogy Tádénak is kéne ebédet adni, és ő nem tud ezekből a fűszeres mifenékből enni, így még vasárnap délelőtt vadászni kellett neki egy bébiételt, merthogy az egyszerűség kedvéért nem is volt itthon már semmi, amiből tudtam volna neki csinálni ebédet. Hát ennyit pedig a nagy, szervezett készülődésről.

Szóval szépen beosztottam mindent, munkát, kaját, ma is azt eszünk, és próbálok nem azon keseregni, hogy egy szempillantás alatt eltelt az első év, hogy a gyerek már pakol a dömperbe és tolja, hogy utánozza a lufifújást, hogy csak úgy tömi a répatortát, hogy mindent felfedez, mindenre felmászna, óriásikat harap belém, óriási akarata van és még mindig nehéz lenyűgözni. Tádé alakul, fejlődik, napról napra van valami, benne vagyunk nagyon az életben, csak úgy zajlik, de olyan jó lenne kicsit lepauzálni, egy hétre és csak visszanézni a korábbiakat, megemészteni és felkészülni rá, hogy oké, a gyerekem mindjárt sétál, fut, homokvárat épít, beszél és a rács is majd lekerül előbb-utóbb a kiságyról. De mint már írtam, ezekre nem tudok felkészülni, biztos lehetetlen is, és persze hogyne örülnék neki, hogy ügyes meg minden, de jó volt inkább a szervezéssel kicsit lefoglalni az agyam és nem az érzelmekkel, mert ma reggel már ment a bőgés, hogy jajj, hol az az egy év, és hol az a család, vissza a gyors hétköznapokba, ahol a napok amúgy lassan telnek, ezt se fogom soha felfogni, hogy lehet. Nem baj, vannak maradékok és ma TÉNYLEG elkezdődik a fogyókúra, mikor máskor kéne elkezdeni mint a cukkiniszezonban és a málnaszezonban, soha jobbkor, az a kis coxinha meg répatorta meg nem számít, ételt nem dobunk ki, legfeljebb egy napot csúszik a diéta komolyan vett része, ma csak megfejeljük az egészségtelent az egészségessel, hogy a lelkiismeret azért lenyugodjon kicsit, elvégre a zöldség s a gyümölcs nem hizlal.