Harminc múltam

egy koraharmincas nő mindennapjai

A játszótéren a szülők is sokat tanul(hat)nak

2018. június 13. 10:47 - juditvagyok

A játszótéren nagyon sokat fogok tanulni, nem olyan egyszerű terep, mint elsőre tűnik. Mármint akinek van minimális tapasztalata is, az ezt tudja, de aki csak elsétál egy jászótér mellett, annak maximum az tűnik fel, hogy arra a nagyon rossz gyerekre vajon miért nem szól rá az anyja.

Szóval egyre többet járunk játszótérre. Tádé élvezi, szeret elnézelődni, ücsörögni, hintázni, mászkálni, néha meg is környékez 1-2 gyereket, hogy megsimogassa. Übercuki, és ráadásul majdnem folyamatosan vigyorog. Na annyi, minthogy pont akkora mint a 2 évesek, csak ő még most tanul járni és kicsit se tud beszélni. Meg is szokták jegyezni, hogy milyen nagy baba, nem kicsi, csak fiatal. Igen, igen, nagy, de hát mi is, a szülei is nagyok vagyunk, nagy babaként született, ő volt akkor a legnagyobb az újszülöttek között, blablabla.

Aztán ezzel be is fejeződik a beszélgetés. Félek ennél mélyebbre menni még, inkább csak figyelek, és nézem, kivel lenne érdemesebb és ki az, akit kerülnék. Biztos engem is figyelnek, ez egy ilyen placc, kicsit mint egy szingli társkereső klub. Persze van aki partnerrel érkezik, szervezett barátkozós játszóterezés, oda esélytelen volt eddig bekapcsolódnom, de nem is próbálkoztam, tiszteletben tartottam, hogy ők most végre találkoztak és beszélgetnek egy kicsit.

No hát tegnap elég sok időt voltunk kint, volt idő megfigyelni. A nevekre most ki se térek, főleg, hogy én is külön medált érdemlek a Tádé miatt, de annyit azért megjegyzek, hogy néha tisztára mesefilm az egész, némelyiket meg sem tudom jegyezni. Mondjuk más meg biztos az enyémét nem tudja és csak néz furán, hogy ennek meg jó hülye anyja van. Jó hogy nem Mazsola vagy Süsü.

Szóval tegnap. Az én fiam volt a legfiatalabb, ő még nem megy oda mások játékát elvenni vagy szocializálódni, így én kevésbé számítok beszélgetőpartnernek, van lehetőségem hallgatózni. Vagyis kifigyelni, ez szebb. Arra már rájöttem, hogy a harsány szülőket kerülni kell, ha normális beszélgetésbe akarok keveredni, mert rendszerint rögtön az elején kibukik valami, amire vagy nem tudok jó arcot vágni, vagy szóhoz sem jutok. Tegnap ilyen volt egy anyuka azzal, hogy ő nem hisz a szeparációs szorongásban és aki még több ilyen idegen szót mond neki, azt elküldi a fenébe. A másik pedig egy idősebb apuka, aki az óvodában nem hisz, csak papíron járatná majd a gyerekét, hisz a kisfiú remekül barátokra lelhet a játszótéren (senkihez se mert odamenni), és a család a legfontosabb, majd ő focizik vele, és hát a telefon is hamar előkerült, az anyukáknak végig kellett nézni pár videót, hogy amúgy, ha mások nem látják, milyen ügyes Bazsika. Bazsika, menjél homokozni, játsszál, barátkozzál. Ám Bazsika nem tette egyiket sem.

És én ezeket jól kihallgatóztam, nem vagyok rá büszke, és még a véleményem is jól megvan. És emelem kalapom az előtt a két anyuka előtt, akik ezt végighallgatták és szépen beszélgetve elmondták, hogy azért nem ugyanaz, ha a szülő futkározik a gyerekkel, mint ha a kortársai, és bizony, az óvodában sokat segítenek nemcsak a gyerek szociális fejlődésén, de amúgy is. Nem hülyeség az.

Őszintén nagyon szurkolok magamnak, hogy mire én is beszélgetőpartnerré cseperedek, merthogy már vágyok amúgy rá nagyon, legyen bennem annyi higgadtság, érdeklődés és nyitottság, hogy senkit meg ne bántsak és én se bántódjak meg senkin. Kemény munka lesz.