Harminc múltam

egy koraharmincas nő mindennapjai

A soha el nem vágott köldökzsinór

2018. május 09. 15:35 - juditvagyok

Az utóbbi napokban csend volt. Mert kifáradtam. Az itthoni nyaralás igazából arról szólt, hogy minél többet kihozzunk a napokból, felélve ezzel az összes eltartalékolt energiát. Nagyon jó volt, hogy Tamás is itthon volt, de meglepő módon nagyon nehezen vettem a napi rutin megváltozását. Én nagyon szeretem a férjem, de reggeltől estig beszél, mesél, mutat, bevon, és néha sokkal jobb várni rá egész nap, mint ennyire elfáradni. Mondhatnátok erre, hogy hihetetlen, hogy nekem semmi sem jó, és nem akarok hálátlannak sem tűnni, de most két emberre kell 0-24 figyelni, mondjuk (szerencsére) csak az egyik tud beszélni, cserébe a szemetet is le tudja vinni. De nem viszi, mert amikor nem engem szórakoztat, akkor feltöltődik, és eszébe se jut segíteni, persze, ha kérem, segít, de valahogy azt hiszi, gyerekként lehet itthon. Lehetne is, mondom én, hogy nem volt teljesen hülyeség a cselédtartás, vagy lehetnék én is itthon gyerekként.

Szóval most kicsit van ez a szaranyaság, hogy persze nagyon fontos, hogy a gyerek megtanuljon egyedül enni, szépen megkínálni falatokkal, kivárni, amíg megeszik mindent, ez háromnegyed óra és sok kosz, és én ehelyett inkább összeturmixoltam és kanalaztam, ezek most ilyen napok, közben meg utálom, hogy ennyire lemerültem, mert hisz mi aranyosabb annál, ha egy 10 hónapos a hajába keni  a nyálas pogácsadarabkákat vagy a sárgadinnyétől tocsog az etetőszék. Most azt szeretem nézni, ahogy fekszik és játszik, tökéletes, ma nincs kedvem tornyot építeni, a harmadik makulátlan ruhát ráadni, a játszótérre menni, a lakásban kergetni őt, hogy nem szabad, oda ne mássz fel, valahogy érezheti is ezt, mert csak elvan egyedül. Hálás vagyok neki most ezért nagyon.

Egyszer volt már ilyen, még az első 6 hétben, már se anyu, se Tamás nem volt mellettem. Belázasodtam, akkor ment el a tejem, vagy akkortájt, egész nap hánytam és feküdtem lázasan, Tamás nem tudott valami miatt hazajönni. És ez a kis pár hetes kisbaba érezhette ezt, hogy aznap nagyon takarékon kell égnie mindkettőnknek, mert csak ott feküdt mellettem, 3 óránként evett, nézelődött és aludt, egész nap nem sírt. Mintha kímélni akart volna, segíteni, ahogy tud.

Fura ez a kötelék, nem? Ez a soha el nem vágott köldökzsinór, ami van, köztem és anyu közt is, érzi az 180 km-re is minden nélkül, ha van valami, ha fogyok, ő felhízza, ha hízok, ő lefogyja, velünk fekszik, velünk kel.

És ez most már így lesz, nekem is van egy el nem vágott köldökzsinórom a fiammal, aki egyébként két napja úgy hív engem, hogy MA. Hát nem egy anyu, de anyák napja környékén tökéletes köszöntés volt.