Harminc múltam

egy koraharmincas nő mindennapjai

Az anyasággal új érzékeket is kapsz

2018. április 20. 20:31 - juditvagyok

Ezen a héten nem panaszkodtam a csütörtök miatt. Se a fáradtság miatt. Pedig mindkettő volt!

A héten a 0-ról 2-re ugrott a budapesti napok száma kettesben, babakocsival. Voltunk mindkettőnk munkahelyén babát mutogatni, lett újra munkám, vagyis csak lesz, sokat barátkoztam, orvoshoz is eljutottam, kipróbálok egy új gyógyszert a migrénre, mert mostanában megint nagyon begerjedve jelentkeznek, sűrűn ráadásul, lehet, hogy ez egy másik gyógyszer mellékhatása. Kezdődik, igaz? De most ez mindegy is, igazából az a lényeg, hogy nagyon tartalmas és eredményes hét van mögöttünk, mögöttem, aminek irtóra örülök. Hab a tortán, hogy holnap megérkezik a Gombolda webáruházból a nyereménycsomagom, amit az alkotói pályázaton nyertem, hihetetlenül várom, hogy a kezembe foghassam a kis kincseimet és aztán csinálhassak belőlük mindenféle cukiságot <3

De még mindig nem ez a lényeg. Ma egyik barátnőmnél voltunk látogatóban, akinek nem vettem észre a falán a nagy, plüss, eddig még csak instán látott, Tivadar nevű vaddisznófejet. Mert szemmagasság felett volt. Kicsit zokon is vette, én meg elkezdtem gondolkozni, miért nem vettem észre, és hogy miért látom másképp a világot mint pár hónapja. Hát a gyerek. Állandóan újratervezem az útvonalat, mármint nézem, merre indul, és akkor mintha egy kockázatfelmérő szoftver gyorsan bekapcsolna a fejemben, megyek előtte, pakolok, hatástalanítok, biztosítok. És aztán délután elég sokat gondolkoztam ezen.

Mit kaptam az anyaságtól?

  1. Reflexeket
  2. Gyorsaságot
  3. Hihetetlen kockázatelemzési képességet
  4. Kotorékeb-perspektívát
  5. Párhuzamos hallást
  6. 100-as szintű tetriszező hozzáállást pakoláskor
  7. Notesz nélküli fejben jegyzetelési képességet, a fontos dolgokat már helyekhez, szobákhoz kötöm
  8. Logisztikai skillek csúcsra járatását, egyik kézben babakocsi, másikban hűtőkosár, kulcs előre a zárban
  9. Hatékonyság
  10. Meg sem érzem, ha mellen rúgnak és meg se látom, ha az alkaromon véraláfutás van

És még sok mást is, természetesen, pl. az apaság figyelését, a nyálas puszikat, hajhúzást, kacagást, etetés örömét, öltöztetés játékosságát, altatás szépségét, altatás nehézségét, etetés gusztustalanságát, öltöztetés rugdalózását, sok ölelést, nehéz gyereket, új gyerekek utáni vágyat.

De ezek itt fenn, ezekről olvastam másoknál, viccesen, meghatóan, sokféleképpen, de tényleg így van, hogy kifejlődik valami új érzék, nem is egy, de több is, és ha a gimis tesitanárom olvasna, akkor neki írnám, hogy tanár úr, a kötélmászás még nem megy, de törökülésből támaszkodás nélkül állok fel ölemben a 11 kilós gyerekkel, hihetetlen súlyokkal tudok egyensúlyozni és a napi tizenpárezer lépés se smafu szerintem, a súlyokkal hajolgatás mondjuk lehetne kevesebb, belátom, de a medicinlabdát mindig is hülyeségnek tartottam. Sok kudarc ért engem az évek során, mert sose voltam nemhogy elég ügyes, de mindig inkább ügyetlen, emlékszem, mikor legutóbb ültem lovon, 18 évesen, csak ültem és sírtam, mert a világ legszelídebb lova, Rómeó nem akart mozdulni, hiába próbáltam rávenni. Nem ment. Sose ment semmi, se a lovaglás, se az úszás, se a kosárlabda, a városi futóversenyen utolsó lettem, én mindig csak próbáltam, de vagy lesérültem, vagy csak siralmasan szerencsétlen voltam. Most ez nincs, végre van sikerélményem, egy gyors ragadozóként mérem fel a terepet, legalábbis ezzel hízelgek magamnak, néha vadászként, oké, jó, akkor csak egy anyukaként, de eddig még nagyobb sérülések nélkül megúsztuk, maradjon is ez így, légyszi.